Ady Endre: Délibáb-ősöm

Ady Endre
Délibáb-ősöm Köd-városban


Fekete, komor árnyát
Láttam a Hortobágyon, az Égen.
Száz tornyú Köd-város előtt
Strázsált vad-kevélyen.

Vész-álmú, gyönge Isten,
Ki könnyes gőggel mered a Napba.
Olyan volt, mint én. Esküszöm:
Atyáimnak atyja.

»Atyám, a cifra ködben,
Megállj.« Ő álmodik. »Megállj.« Esengek
S ő szállt sötéten, álmodón,
Mint csoda-felleg.

Köd-város ingott-ringott.
»Jaj, szétszakad mindjárt ezer rongyra,
Atyám.« Rám néz s lép bátoran
Toronyról toronyra.

Félek

Félek

Egy rövidke szó,
mit kimondani nehéz,
Főleg Neked,
kit elérni olyan nehéz

Úgy szeretném elmondani,
amit érzek
De félek,
te mind ezt nem érted

Bölcs szó

Bölcs szó

Melyiket válasszam az Éjszakát vagy a Nappalt?
Mikor szemem csodákkal elfoglalt.
Ha Éjszaka "aludom" nem látom a Csillagot.
Mely mind színeiben csodásan ragyogott.
Ha Éjszaka éberen nézem az Eget.
Aludnom kell nappal, pedig a Nap éget.
Melyiket válasszam, vagyok búban, gondban.
Melyiket kedvelje létem jobban?

Az Égből Bölcs szó hallik felém.
Pihenhetsz, mert felhő is van elég.
Ilyenkor aludhatsz nem ér vád Téged.
Hogy elmulasztottad, s a Csillagot nem nézted.
A Bolygók és mind megbocsátanak.
Csak már később nem ott látszanak.

Rád fényes Nap köszönt az Égen.
Munkálkodhatsz, boldogan serényen.
Így váltakoznak Éjjelek s Nappalok.
Bölcsen van ez, így nem lehet panaszod.
Mindkettő a Tiéd, Éjjel és Nappal.
Csak tudnod kell, hogyan élj azokkal...

(nem ismerem az íróját

Rabindranath Tagore: Áldás

Rabindranath Tagore: Áldás


Áldd meg ezt a parányi szívet, hófehér lelket,
mely elnyerte az ég csókját a földi életre.
Szereti a nap tündöklő fényét és az anyja
boldog mosolyát.
Nem gondol megvetéssel a porra, és nem vágyik
csillogó aranyra.
Áldd meg őt, és öleld szorosan a szívedre.

Száz keresztúton át idetalált. Ő tudja a
titkát, hogy választott ki a tömegből téged,
ajtód elé lépett, és kezedbe fogózva kérdezte
az útját.
Híven követ, csacsog, és nevet, és a szíve nem
ismeri a kételyt.
Õrizd hitét, vezesd biztos kézzel, és áldd meg őt.
Tedd a fejére a kezed, és kérd istenedet, hogy
ha parányi lába nyomában vészjósló hullámok
kelnek, fentről kapja a szelet, és kifeszített
vitorlákkal elérje a béke kikötőjét.
A nagy rohanásban ne felejtsd el őt, engedd,
hadd jöjjön közel szívedhez, s a kezed
pihentesd meg áldón a fején.

Ady Endre: Párizsban járt az ősz

Ady Endre: Párizsban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ivan Krilov: Kutyabarátság

Ivan Krilov: Kutyabarátság

A konyha ablaka alatt
lnapozott heki s Bodri, bár
úgy illett volna, hogy a kapunál
vigyázzanak
a házra; de mert jóllaktak s mivel
jólnevelet kutya nappal nem ugat
s nem akaszt tengelyt senkivel,
csöndben megtárgyaltál életük sok szabályát,
jó s réssz munka és gyakorlat tanácsát
s végül azt, hogy a mi a barátság.
"Mi lehet kedvesebb," szólt Bodri, "mint mikor
két jóbarát szíve igazán egybeforr?
Mindenkinek közös szolgálatára lenni,
egymás nélkül nem enni-inni:
be szép s barátunkért szirtknét helyt állani,
meghitt órákban együtt szállani
nemes mulatságok egébe:
ily örömöknek se mása, se vége!
Ha például mi ily barátok, ily dicső
testvérpár lehetnénk, Heki s Bodri, mi ketten:
bizisten
észre se vennők, hogy fut az idő!"
"Szád a szívemet mondta ki,"
felelt neki
Heki,
"úgyis rég fáj, hogy a közös udvarban annyit
civakodtunk. S miért? Gazdánknak hála, van mit
ennünk, és lakásunk, remek.
Sőt, ezenfelül is roppant szégyen előttem,
hogy noha hír s példaszó emleget
kutyahűséget és szívet,
ebországban éppúgy nincs még igaz barátság,
ahogy az emberek között sem."
"No, de mi majd példát adunk",
ujjongott Bodri, "nyújtsd a praclid!" - "Itt van!"
És lett ölelkezés, könny s eskü. Csókjaikban
büszke hit lángolt. "Ah, kihez hasonlítunk?"
Óh, én Oreszteszem!" "Drága Pyladeszem!"
"Távozz tőlünk, romlás, veszedelem!"
De sajnos, a szakács épp egy csontot dobott ki
a konyhaablakon: uccu, rá, Heki, Bodri!
Oresztesz s Pyladesz összeakaszkodott.
Mi maradt a frigből, amit kötöttek?
Zenebona, repülő szőrcsomók.
Végül vödör vizek kergették széjjel őket.
*
Ilyen barátokkal van tele a világ.
Bátran állíthatjuk, hogy a mai barát
szinte mind egy-kutya:
egy-test s egy-lélek szemre s messziről,
de ha közéjük konc repül,
olyanok, mint Heki s a Bodrija.
(Ford.: Szabó Lőrinc)

Szergej Jeszenyin BOKRAINK KÖZT

Szergej Jeszenyin BOKRAINK KÖZT

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.


/fordította: Rab Zsuzsa/

József Attila Születésnapodra.

József Attila - Születésnapodra
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz


Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy


Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Azt kérded, ki az igazi, ki a valódi barát?

Azt kérded, ki az igazi, ki a valódi barát?

Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját, kit csendesen megvigasztalsz, ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát, kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát. Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elüzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod. Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti, kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni. Kinek nem számít, mit vétesz, kis-e, vagy nagy hibát, kivel ha beszélhetsz, könnyebbé válik ez a nehéz világ. Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz. Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér a világ összes, minden kincsénél. Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, kinek barátságát minden körülmény közt vállalod

Dsida Jenő - Itt Feledtek

Dsida Jenő - Itt Feledtek

Dsida Jenő - Itt Feledtek

Jaj, milyen szánandó lehetek így,
sírásra görbült szájjal,
magamra húzva az est köpenyegét,
lelógó karokkal a rózsafa mellett.
Dehát egyedül vagyok,
felhő-kígyók kúsztak a csillagokra,
senki se láthat.

A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak,
nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra.
Először csöndesen nyöszörgök,
aztán hangosabban sírok,
aztán az egyedüllét iszonyú félelmében
felszökök és rekedten kiabálok:

- Emberek, halló, emberek!
Idegyertek, itt állok a kertben,
ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti,
pirosszívű, vonagló életű,
azonfelül költő, aki szépeket akar írni
s felétek tárja karjait.
Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok,
kérjetek verseket, tegyétek a lapokba,
adjatok sok pénzt, jó meleg ételt,
kínáljatok borral és szerelemmel,
csókoljatok meg, szeressetek!!
Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok
a földön, él még valaki.
Jó emberek, ne hagyjatok elesni
gyöngén, reszkető ínnal,
átokkal piros, fiatal ajkamon -
Emberek! Emberek!

Kiáltásomra fülledt sötét a válasz,
senki sem felel.
Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai
folynak csiklandozva fülembe
s kétségbeesésemet végighengereli
a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása.
Lakodalom van valahol az ezredik házban,
a nagy ucca végén. Oda mentek,
mindenki oda ment, az egész világ.

Engem itt feledtek.

Babits Mihály Őszi csengő.

Babits Mihály Őszi csengő.

A drótcsengő a parkban megszólal
lágyan, halkan,
mert rázza az őszi szél;
zöld fönn a kapubálvány, de sárgul,
hulldogálván fáról a gyenge levél.
A drótcsengő a szélbe
oly szomorún zenél be
s a szívnek bánata kél.
Fenn zöld a kapu rácsa,
de zörg az év harácsa a földön:
őszi levél.
S a csengő csengve
mindég mert rázza durva vendég,
hívatlan északi szél,
bejő a zárt kapun át,
s hordozva hosszú gúnyát söpörget,
sárga levél.

IDÉZET

"Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját, mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más. Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját, mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más. Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert könnyen meglehet, hogy rámosolyog más. Aki szeret, szeresd s öleld meg naponta! mert könnyen meglehet, hogy megöleli más. És akkor - hidd el! - nem ő a hibás."

Ősz

Ősz

Az őszi eső húsomba tép,
tovatűntek a szép napok,
lábam tétován néhányat lép,
elárvult tájon ballagok.
Jajgatva üvöltenek a fák,
levelüket borzolja a szél,
az elrepült nyarat siratják,
nyomukban fájdalom dala kél.
Didereg minden, madár, bokor,
összehúzza magát gerlepár,
e nedves ítélet nem jött jókor,
az egész táj jobb időket vár.

Weöres Sándor , Ballada három

Weöres Sándor , Ballada három

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél


————————-


Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.


A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.


Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehúnyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.


————————–


Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -

ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Szilágyi Domonkos Ragyogj

Szilágyi Domokos

Ragyogj!


Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek


Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni
rád
az éber csak így nem csalja meg
magát


A levelek fölött
álmos fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak


Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt

Márai Sándor

Még mindig, valahányszor csak megszólal a telefon, végigfut rajtam az üde villanyütés, mintha a csörömpölés mögött tisztán és értelmesen megszólalna végre a Hang, melyre eszméletem első villanása óta várok - a Hang, amely végre megmondja, elhív, útbaigazít, s rögtön egyszerűbb és értelmesebb lesz minden. De mindeddig téves vagy fölösleges volt minden kapcsolás. Valami tökéletlen még: a találmány vagy a hozzá való élet. (Márai Sándor)

B. Radó Lili: ESTI DAL

B. Radó Lili: ESTI DAL

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messzirõl nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehûl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyû, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

Tóth Árpád: Álarcosan

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Győrfi-Bátori Péter Lángoló jövő

Győrfi-Bátori Péter
Lángoló jövő

Egyik helyből a másikba gurulunk.
Egyik pillanatból a másikba látunk.
Egyik megállóból a következőbe lépünk.
Egyik percről a másikra,
Egy könnycseppet és mosolyt kérünk.
Majd hosszú keskeny járdán lefelé,
Vagy egy négysávos országúton
Rohanunk felfelé.
Tornyokból ugrunk a magasságba.
Színekkel körülvéve,
Vágyunk a láthatatlanságra.
Remegő hanggal egy pocsolyában úszva.
Lángoló jéghegyektől mindenünket felgyújtva.
Félünk a csillogó távoltól.
Félünk az előttünk álló ajtótól.
Félünk a körülöttünk lévő emberektől.
Félünk egy igaz baráti öleléstől.
Fejünket dühösen a falba verjük.
És csendben a világgá kürtöljük,
Hogy rettegünk a jövőtől,
Az előttünk álló elkövetkezendőktől.
A mostantól és a két perc múlvától,
S az óra végtelen körbejárásától.

LOSCHITZ FERENC Avar

LOSCHITZ FERENC Avar

Ma ősz van, és fonnyadt avarszag
leng a fák szoknyája alatt.
Összerakódott fölkavartak,
mind egy kis mozaik-darab.


Mind rozsdás, barna, nyálkás, nyegle,
összegyűrt, víztől tapadós,
míg te, készen új lendületre,
az ágak közül lehajolsz,


le, hozzájuk, az egybegyűrtek,
az egymás hátán bukdosók
hevével, ami hol kitüntet,
hol elrejt, ahogy száj a szót,


és suhanással, mintha lökne
a lég, azért hogy lerakódj,
és belekapaszkodj a földbe
vagy a világba valahogy.


A söprögető szél szitálja
hogy messze vagy közelre lök.
Hány földet érés büszke bája
tűnt el a rőt avar között?


Csak taposol benne, bejárva
távod, amit két pont kiad.
Nem több, mint lépéseid száma.
Nem hosszabb, mint az őszi nap.

Szabó Lőrinc Vasárnap

Szabó Lőrinc Vasárnap

Az éjszaka tündér kezével
kihímezte a réteket.
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!

Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.

Köszöngetek és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!

Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,
ami jön, a vasárnapot:

míg volt remény, mindent gyülöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,

s most itt vagyok az Ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,

nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,

és letelepszem és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kivül,

túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.

Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén,

és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

Szinte fáj, - de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, -

s egyszerre, boldogan, felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
lassankint vers lett a panaszból,
amit a fejem forgatott:

vers lett! s holnap pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, gyönyörű világ!

A mosoly értéke

A mosoly értéke

“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele. Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen. Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni. …. Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni! Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!” (Dale Carnegie: Sikerkalauz)

Kaffka Margit: Színek és évek (részlet)

Kaffka Margit: Színek és évek (részlet)

Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történik-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár, néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém, és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.

Kosztolányi Dezső Este

Kosztolányi Dezső Este

Este, este...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

IDÉZET Dale Carnegie

“A világon mindenki a boldogságot hajszolja - és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken, hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet - mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.” (Dale Carnegie)

Tóth Árpád : Esti sugárkoszorú

Tóth Árpád

Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Babits Mihály Korán ébredtem

Babits Mihály Korán ébredtem

Korán ébredtem. Ablakom még
ki nem nyitotta a szemét,
s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
örök zenéjét, melyet minden éjjel
elkezd és folytat, míg a durva ember
ki nem üti kezéből hegedűjét.
Egy vékony résből a falon
fény ömlik egy kis vonalon.

Alálebegnek a fogasról
ruháim mint kisértetek.
kisértetei nappali-magamnak,
a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
amaz ügyetlen öklözőnek,
kit gyűlölök, ki majd föltámad,
s elfoglalja helyem e testben.
Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
ágyam, te különös vacok,
akit nem szőttelek magamnak,
mint fészkét a madár,
de enyém lettél szolgaságban,
te jó, te jó, te ölelő,
meleg és messze és magányos...

IDÉZET Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

SZERETET
A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében.
Szeress minden levelet,
Isten világosságának minden sugarát.
Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent.
Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.
Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni.
Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Őri István: Álom-ének

Őri István: Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

IDÉZET

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd.
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Minthogyha újjászülten élnél.
Mit akar? -kérdd meg minden naptól,
És minden nap felel majd akkor.
Tetteidnek tudjál örülni.
Más tetteid tudd megbecsülni!
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre

A barátság kertje

A barátság kertje

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,
melybe sok-sok kis magot elültethetsz.
Kedvesség és nevetés a locsolás,
s a szeretet lesz a kinyíló virág.
Türelem, megértés, gyengéd figyelem
napsütésnél jobban melegítenek,
Így nem hervad a szeretet virága,
s aki ültette, örökké csodálja.
Baráthoz akkor fordulunk,
Ha kell aki felvidítson.
A barátot nagyra tartjuk,
Hiszen kincs, nem holmi limlom.
A barát kincs Barát, aki életünkbe
Hoz száz örömöt és csodát.
Ha van barátod, majd meglátod,
Egyre szebb lesz a világ.

Áprily Lajos: Koromszem

Áprily Lajos: Koromszem

Valami rossz tündér játszik velem:
kószálgatok a régi dombsoron
s a völgyek régi arcát nem lelem.
Valami rossz tündér játszik velem:
kitárul túl a régi hegyvilág
s nem küld felém futárt a végtelen.
Szememre fátyol szállott és homály,
s hiába csillog: bennem fáj a táj,
a mosolygása bennem fénytelen.
Valami rossz tündér játszik velem.



Tudom már. - Zúgó páncél-táltoson

vágtattam egyszer Vorarlbergen át.
Alattam mélység és patak rohant,
felettem kőszirt és lavina-gát.
A rhododendronos hegyoldalak
hajnal-sugártól lettek fényesek:
hó-hálósipkás óriás fiúk,
akkor keltek ködből az Alpesek.



Amint mellettünk némán elsuhant,
mese-országot ringatott a tó,
s valami súgta: "Szépség... drága perc...
ünnep, mely vissza nem fordítható..."



A napkirály parancsszavára fenn
a szűz magasság bíborosra gyúlt.
S a mozdony-füstből egy alattomos,
apró koromszem a szemembe hullt.



Szememre fátyol szállott és homály
s káprázhatott már, bennem fájt a táj,
bús lett a hajnal, mint az alkonyat,
s vitt, messze vitt a vágtató vonat.



Kószálgatok a régi dombsoron,
a völgyek régi arca nem nevet:
halálomig szememben hordozom
a vorarlbergi kis koromszemet.