Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.
Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,
ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.
Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret……”
S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,
ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,
aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…….
csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,
de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.
Babits Mihály: Játszottam a kezével
Babits Mihály: Játszottam a kezével
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
Áprily Lajos - Fogyó idő
Áprily Lajos - Fogyó idő
Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.
Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.
Tatiosz: Hinni kell...
Tatiosz: Hinni kell...
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod el- gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés... Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod el- gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés... Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Alhana : Élj úgy
Alhana : Élj úgy
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Mondd mennyit ér egy igaz szó,
Ha nem hallgatja senki sem?
Mennyit ér a bölcsesség,
Ha nincs mögötte értelem?
Mondd mit ér az irgalom,
Ha képmutatás övezi?
És mennyit ér a fájdalom,
Ha nem oszinte, emberi?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Ha láncok közt, mondd mit remélsz?
Élj hát úgy, hogy szabad légy,
Bátran vállald mennyit érsz!
Élj hát úgy, hogy bármit tégy,
A tükörbe majd büszkén nézz!
Légy önmagad, az Egyetlen,
Minden perced igaz legyen!
Mondd mennyit ér a hatalom,
Ha ostoba és féktelen?
Mennyit ér a szerelem,
Ha szívtelen, lélektelen?
Mondd mit ér a szabadság,
Ha múló remény, semmi több?
Mennyit ér a boldogság,
Ha csak pillanatnyi káröröm?
Mennyit ér a becsület,
Ha béklyó csak, mi gúzsba köt?
És mennyit ér az igazság,
Ha körbelengi hazug köd?
Mondd mennyit ér a barátság,
Ha torbe csalja árulás?
És mennyit ér egy imádság,
Ha nem hiszed, hogy hallanák?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Mondd mennyit ér egy igaz szó,
Ha nem hallgatja senki sem?
Mennyit ér a bölcsesség,
Ha nincs mögötte értelem?
Mondd mit ér az irgalom,
Ha képmutatás övezi?
És mennyit ér a fájdalom,
Ha nem oszinte, emberi?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Ha láncok közt, mondd mit remélsz?
Élj hát úgy, hogy szabad légy,
Bátran vállald mennyit érsz!
Élj hát úgy, hogy bármit tégy,
A tükörbe majd büszkén nézz!
Légy önmagad, az Egyetlen,
Minden perced igaz legyen!
Mondd mennyit ér a hatalom,
Ha ostoba és féktelen?
Mennyit ér a szerelem,
Ha szívtelen, lélektelen?
Mondd mit ér a szabadság,
Ha múló remény, semmi több?
Mennyit ér a boldogság,
Ha csak pillanatnyi káröröm?
Mennyit ér a becsület,
Ha béklyó csak, mi gúzsba köt?
És mennyit ér az igazság,
Ha körbelengi hazug köd?
Mondd mennyit ér a barátság,
Ha torbe csalja árulás?
És mennyit ér egy imádság,
Ha nem hiszed, hogy hallanák?
Wass Albert idézet
Wass Albert
"A barátság oka nem lehet véletlen, sem egymásra utaltság.
Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés.
A barátság oka,egyedül a barátság maga."
"A barátság oka nem lehet véletlen, sem egymásra utaltság.
Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés.
A barátság oka,egyedül a barátság maga."
REMÉNYIK SÁNDOR: Mindennapi kenyér
REMÉNYIK SÁNDOR: Mindennapi kenyér
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Thalis Silvenier Álmodj szépeket
Thalis Silvenier
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.
Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.
Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!
Marie Curie"Az élet egyikünk számára sem könnyű"
"Az élet egyikünk számára sem könnyű.
De nincs semmi baj,
ha az embernek van kitartása és némi önbizalma.
Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben.
És ezt a valamit mindenáron meg kell találnunk."
Marie Curie
De nincs semmi baj,
ha az embernek van kitartása és némi önbizalma.
Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben.
És ezt a valamit mindenáron meg kell találnunk."
Marie Curie
Őrizzék az álmodat
"Őrizzék az álmodat csillagszemű kisnyulak,
táncosléptű őzikék, szertelen vadlovak.
Álmodj szépeket, boldogságot hozó tündérlényeket,
kicsi csillagfényeket, szép emlékeket,
új reményeket, megmaradó szépségeket... "
táncosléptű őzikék, szertelen vadlovak.
Álmodj szépeket, boldogságot hozó tündérlényeket,
kicsi csillagfényeket, szép emlékeket,
új reményeket, megmaradó szépségeket... "
Dugasz István LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Dugasz István
LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Nem vagyunk mi elfelejtve
Álom vagyunk a sötétbe,
Ha felénk jön a nap útja
Felébredünk mi majd újra.
Álmaink, ha újból szállnak
Ránk még boldog percek várnak.
Csillagos ég a szívünkben,
Édes álom a lelkünkben.
A tengernek mély a medre,
De mélyebben van szívembe
A szeretet, ami éltet
Elfeledjük a sötétet.
Egy csillagot akar lelkünk
Mindig egyet, s arra menjünk.
Ha az utat megtaláljuk
Szép lesz újból a világunk.
Ez a csillag az, a szeretet,
Ha akarjuk mindig, lehet.
Hát akarjuk e csillagot
És legyen minden szívben ott.
LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Nem vagyunk mi elfelejtve
Álom vagyunk a sötétbe,
Ha felénk jön a nap útja
Felébredünk mi majd újra.
Álmaink, ha újból szállnak
Ránk még boldog percek várnak.
Csillagos ég a szívünkben,
Édes álom a lelkünkben.
A tengernek mély a medre,
De mélyebben van szívembe
A szeretet, ami éltet
Elfeledjük a sötétet.
Egy csillagot akar lelkünk
Mindig egyet, s arra menjünk.
Ha az utat megtaláljuk
Szép lesz újból a világunk.
Ez a csillag az, a szeretet,
Ha akarjuk mindig, lehet.
Hát akarjuk e csillagot
És legyen minden szívben ott.
Gégény István: El nem mondott ima
Gégény István: El nem mondott ima
Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.
Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.
Mert az igaz fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szép szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.
Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám.
Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.
Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.
Mert az igaz fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szép szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.
Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám.
CSABAI LAJOS: BARÁTOD AZ...
Csabai Lajos:
BARÁTOD AZ...
Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.
Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.
BARÁTOD AZ...
Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.
Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.
Wass Albert: Úttalan utakon
Wass Albert: Úttalan utakon
Úttalan útakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan útakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan útakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.
Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sohajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Úttalan útakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan útakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan útakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.
Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sohajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Idézet
Minden test olyan,mint a fűszál,
S egész dicsősége,mint mező virága:
Elhervad a fűszál és lehull a virág.
Minden virágszál le hull,minden fűszál elszárad.
Főleg,ha letapossuk."
S egész dicsősége,mint mező virága:
Elhervad a fűszál és lehull a virág.
Minden virágszál le hull,minden fűszál elszárad.
Főleg,ha letapossuk."
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani?
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Csendes Dallamok
Csendes Dallamok,Fénylő Csengettyűknek Dala, Legyen Szívednek Mindig A Szeretet Diadala! Hogy Lelkedben Öröm,Arcodon Mosoly Pihenjen, És Ha Fúj Majd A Szél, Csakis Jóóót Üzenjen!!"...
Kétféle beszélgetés van(Müller Péter: Szeretetkönyv)
“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
FÜST MILÁN: KUTYÁK
FÜST MILÁN: KUTYÁK
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el ablakom alatt, - állati rém magad is! - most végre elcsitulsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom.
Lassan haladsz el arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete ködeiből lép majd elő a nap.
De addig is... te nem állsz meg: a horizonton lassan áthaladsz...
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
Még egy napot élnem ó minek?
Ó mért kell élednem újra, mért kell, hogy a sárga derengés
Egyre libegőbb tüzére mégegyszer rámeredjek, mint a tébolyúlt?
Mért, hogy ki kell majd nyitnom fáradt szemeim,
Gondoktól tüzes szemeim s mint a tájékozatlan gyermek
Utánad bámulnom újra vonító alak?
Még egy napsütés? megúnt napsütés! S átkozott vigasság annak,
Ki rámbízott, - ó lélek! Rosszúl sáfárkodik az, érzem,
Ki rámbízott. Itt láncra lánc csörög.... hiába lobogó tűz,
Önmagának égő lámpa már az ember... S ahogy a kutyák megugatják a felszálló madarat
S az nevetve tűnik el... úgy bámulunk már utánad életünk!
A kutyák... igen! kik megtépnék gazdájukat előbb...
Ismered őket is? - s utóbb farkcsóválva sunyítanak:
Olyanok már az örömök. Meghökkennek előbb s habozva lépnek át
Csodálkozásomon. - Barátomnak, kit szerettem, vége van.
Minek élnem? - S én, ki dudorászva egykor
Lassan léptem be szobám ajtaján hány hajnalon!...
(- Ó mennyi bölcseséget összehordtunk!...)
S utóbb nevetve néztem eléd ablakomon túl acsarkodó nap! -
Ma tompán sírok.
Ismerem, oly jól ismerem már íveiteket vadászó kutyák!
Hogy azok nem vonzanak,
Vonításaitok is ismerem s nem félek azoktól. - Mint a vonuló tűz,
Mely egyes tájakon nyomtalan áthalad: -
Annyi volt életem.
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el ablakom alatt, - állati rém magad is! - most végre elcsitulsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom.
Lassan haladsz el arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete ködeiből lép majd elő a nap.
De addig is... te nem állsz meg: a horizonton lassan áthaladsz...
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
Még egy napot élnem ó minek?
Ó mért kell élednem újra, mért kell, hogy a sárga derengés
Egyre libegőbb tüzére mégegyszer rámeredjek, mint a tébolyúlt?
Mért, hogy ki kell majd nyitnom fáradt szemeim,
Gondoktól tüzes szemeim s mint a tájékozatlan gyermek
Utánad bámulnom újra vonító alak?
Még egy napsütés? megúnt napsütés! S átkozott vigasság annak,
Ki rámbízott, - ó lélek! Rosszúl sáfárkodik az, érzem,
Ki rámbízott. Itt láncra lánc csörög.... hiába lobogó tűz,
Önmagának égő lámpa már az ember... S ahogy a kutyák megugatják a felszálló madarat
S az nevetve tűnik el... úgy bámulunk már utánad életünk!
A kutyák... igen! kik megtépnék gazdájukat előbb...
Ismered őket is? - s utóbb farkcsóválva sunyítanak:
Olyanok már az örömök. Meghökkennek előbb s habozva lépnek át
Csodálkozásomon. - Barátomnak, kit szerettem, vége van.
Minek élnem? - S én, ki dudorászva egykor
Lassan léptem be szobám ajtaján hány hajnalon!...
(- Ó mennyi bölcseséget összehordtunk!...)
S utóbb nevetve néztem eléd ablakomon túl acsarkodó nap! -
Ma tompán sírok.
Ismerem, oly jól ismerem már íveiteket vadászó kutyák!
Hogy azok nem vonzanak,
Vonításaitok is ismerem s nem félek azoktól. - Mint a vonuló tűz,
Mely egyes tájakon nyomtalan áthalad: -
Annyi volt életem.
Vasmadár Ébresztő
Hajnali rigók szállnak fáról-fára,
ébresztőt fújnak csodás bús határra,
én is hallottam a nagy rikácsolást,
és szobám ablakából néztem a fát,
ahol huncutkodnak a kis madarak,
várva, hogy egyszer én is velük leszek,
éneklek szüntelen hogy milyen kerek
a világ, és hogy milyen szép az élet,
mert én higgyétek el csak ezért élek.
De sajnos nem éneklek velük reggel,
fáradt vagyok már akkor, szól a vekker
és riadtan kelek fel minden reggel,
úgy hiányzik akkor a csend és úgy kell,
mint egy falat kenyér, még akkor is fáj
a tegnapi szomorúság. De ne félj,
egyszer majd vidám napod lesz, és úgy kelsz,
mint a rigók kezdik napjukat, és mersz
úgy élni, ahogy azok a madarak
az ablak alatt, hol a boldogság lak.
ébresztőt fújnak csodás bús határra,
én is hallottam a nagy rikácsolást,
és szobám ablakából néztem a fát,
ahol huncutkodnak a kis madarak,
várva, hogy egyszer én is velük leszek,
éneklek szüntelen hogy milyen kerek
a világ, és hogy milyen szép az élet,
mert én higgyétek el csak ezért élek.
De sajnos nem éneklek velük reggel,
fáradt vagyok már akkor, szól a vekker
és riadtan kelek fel minden reggel,
úgy hiányzik akkor a csend és úgy kell,
mint egy falat kenyér, még akkor is fáj
a tegnapi szomorúság. De ne félj,
egyszer majd vidám napod lesz, és úgy kelsz,
mint a rigók kezdik napjukat, és mersz
úgy élni, ahogy azok a madarak
az ablak alatt, hol a boldogság lak.
Dévényi Erika: Tied a nap
Dévényi Erika: Tied a nap
Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.
Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.
Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Szegedi Tibor Lélek ereje
Szegedi Tibor Lélek ereje
Hallottam egy szegény vakról,
ki fehér párnáról álmodott.
Nem aludt soha máson,
csak tépett vánkoson.
Egy nap teljesült az álma,
tiszta párnát tett,
poros vánkosára.
S az öröm oly igen gyógyítá meg testét,
Könnyes szemmel nevetett,
fájdalmát elfeledvén.
Hallottam egy szegény vakról,
ki fehér párnáról álmodott.
Nem aludt soha máson,
csak tépett vánkoson.
Egy nap teljesült az álma,
tiszta párnát tett,
poros vánkosára.
S az öröm oly igen gyógyítá meg testét,
Könnyes szemmel nevetett,
fájdalmát elfeledvén.
Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!
Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"
Erdődi Gábor fordítása
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"
Erdődi Gábor fordítása
Hemingway idézet
" Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogak legyünk." (Hemingway)
Kaffka Margit: Csend
Kaffka Margit - Csend
Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.
De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen
- e csöndet ismerem.
Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.
De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen
- e csöndet ismerem.
Szabó Balázs: Jó reggelt
Szabó Balázs:
Jó reggelt, súgja a fátyol,
mi rég tör búsan hol itt a szájon,
homályosan egy messzi tájon,
nevetnék át egy pupilla rácson.
Forog a szobám, benne a csend,
padlón árnyék kígyó liheg.
Jó reggelt!
Jó reggelt mondja a testem,
fáradt rossz és űzött lelkem.
Tükör előtt a tegnapi rím hallgat.
Forog az ágyam, benne a csend,
árnyékomon párnám pihen.
Jó reggelt!
Jó reggelt, súgja a fátyol,
mi rég tör búsan hol itt a szájon,
homályosan egy messzi tájon,
nevetnék át egy pupilla rácson.
Forog a szobám, benne a csend,
padlón árnyék kígyó liheg.
Jó reggelt!
Jó reggelt mondja a testem,
fáradt rossz és űzött lelkem.
Tükör előtt a tegnapi rím hallgat.
Forog az ágyam, benne a csend,
árnyékomon párnám pihen.
Jó reggelt!
Weöres Sándor:Vonj sugaradba
Weöres Sándor:
Vonj sugaradba
Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.
Vonj sugaradba
Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyürüző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! ön-erőmből
nem jutok én soha hozzád.
James Boswell MIMIKÉTŐL,Nem tudhatjuk pontosan
~Nem tudhatjuk pontosan, mikor kovácsolódik a Barátság. Ahogy mindig az utolsó csepp víztől telik csordultig a kehely, úgy a rengeteg kedvesség közül is az utolsó lesz az, mely csordultig tölti szívünket!!
James Boswell
James Boswell
Varró Dániel - Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
Varró Dániel - Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,
kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson
valahogy mégis elfelejteni,
leírod, aláhúzod, kiragasztod,
szamárfülecskét hajtogatsz neki,
kisimítod, odateszed a székre,
az ágy mellé, hogy szem előtt legyen,
leülsz, kötsz egy csomót a lepedőre,
elalszol, elfelejted, hirtelen
eszedbe jut, felugrasz, zsebre vágod,
a szíved közben összevissza ver,
sehogy sem hiszed el, hogy ott van nálad,
kihúzod, megtapogatod, de mindjárt
el is teszed, és ráhúzod a cipzárt –
mikor megnyugszol, akkor veszted el.
A vízhordó és a cserépedény
A vízhordó és a cserépedény
Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ment ez így: a vízhordó csak másfél edény vizet szállított a házába.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hiszen feladatát jól teljesítette. De szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultul érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.
Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépedénynek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. minden nap te locsoltad őket, amig visszasétáltunk. Két éve leszdem ezeket a győmörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha te nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.
Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ment ez így: a vízhordó csak másfél edény vizet szállított a házába.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt teljesítményére, hiszen feladatát jól teljesítette. De szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultul érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.
Két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordót a pataknál:
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordó így válaszolt a cserépedénynek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon nőnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. minden nap te locsoltad őket, amig visszasétáltunk. Két éve leszdem ezeket a győmörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha te nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.
Szemeden álompillangó pihen
Szemeden álompillangó pihen,
álmaid, vágyaid földje üzen.
Felhő mögé bújt a Hold,
szobádba egy kis kobold
füledbe játszik lágy dallamot,
titkon lesnek a csillagok,
langy szellő simogatja arcod,
lassan feladod a harcot
és elhagyod e való világot.
Úgy tűnik, elengedlek,
de csendben elkísérlek,
s titkon, lopva nézlek
miközben álmod körbefon.
álmaid, vágyaid földje üzen.
Felhő mögé bújt a Hold,
szobádba egy kis kobold
füledbe játszik lágy dallamot,
titkon lesnek a csillagok,
langy szellő simogatja arcod,
lassan feladod a harcot
és elhagyod e való világot.
Úgy tűnik, elengedlek,
de csendben elkísérlek,
s titkon, lopva nézlek
miközben álmod körbefon.
Markó Béla: Számadás előtt
Markó Béla: Számadás előtt
Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
és másik csillag, másik szerelem,
s hogy nincsen, aki megszabja nekem,
mit féljek, mire várjak, mit reméljek,
miféle kínban s szenvedélyben égjek,
kinek szemére függesszem szemem,
kinek kezétől gyúl ki testemen,
a láz, miféle éjben él a lélek,
s miféle fényben fürdik boldogan,
mert nincs előre elrendelve semmi,
hogy kit kellene gyűlölni s szeretni,
s ha sorsa van, választott sorsa van
mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
de nem azért, mert másként nem
tehettem...
Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
és másik csillag, másik szerelem,
s hogy nincsen, aki megszabja nekem,
mit féljek, mire várjak, mit reméljek,
miféle kínban s szenvedélyben égjek,
kinek szemére függesszem szemem,
kinek kezétől gyúl ki testemen,
a láz, miféle éjben él a lélek,
s miféle fényben fürdik boldogan,
mert nincs előre elrendelve semmi,
hogy kit kellene gyűlölni s szeretni,
s ha sorsa van, választott sorsa van
mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
de nem azért, mert másként nem
tehettem...
Ron Cristian Merj álmodni
Ron Cristian
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
"Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet
bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai."
Wass Albert: Üzenet haza
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Bajorerdő, 1948.
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Bajorerdő, 1948.
Idézet
"Ha elönt minket a sötét kétségbeesés fogadjuk el,
hogy nem fürödhet minden napunk fényben.
Jusson eszünkbe csak az éjszaka fekete egén világítanak
a csillagok és azok a csillagok hazavezetnek minket.
Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el,
ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól.
Sokszor épp az tartogatja számunkra
a legnagyobb örömöt, amitől félünk."
hogy nem fürödhet minden napunk fényben.
Jusson eszünkbe csak az éjszaka fekete egén világítanak
a csillagok és azok a csillagok hazavezetnek minket.
Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el,
ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól.
Sokszor épp az tartogatja számunkra
a legnagyobb örömöt, amitől félünk."
Kun J. Judit Kacagó hold
Kun J. Judit
Kacagó hold
Fekete sötét égen kerek képű hold ragyog
Eltévedő sugara ablakomon bekopog.
Hideg sárga fénye bejárja az egész szobát
Megpihen az ágyam körül, s kacag egy jókorát.
Bohóc ül az ágyam fölött, őrzi álmom nyugalmát,
Mellette a falon mulat Jánossy-Karnevál.
A hold haloványan adja hozzá hangulatát
Fényével világítva a mulatozók táncát.
Könnyed léptekkel, kedves mosollyal távozott,
De holnap újra eljön, úgy határozott.
A mulatságból nem marad ki, amíg csak lehet
Hisz hamarosan elfogy, és várhat újra heteket.
Kacagó hold
Fekete sötét égen kerek képű hold ragyog
Eltévedő sugara ablakomon bekopog.
Hideg sárga fénye bejárja az egész szobát
Megpihen az ágyam körül, s kacag egy jókorát.
Bohóc ül az ágyam fölött, őrzi álmom nyugalmát,
Mellette a falon mulat Jánossy-Karnevál.
A hold haloványan adja hozzá hangulatát
Fényével világítva a mulatozók táncát.
Könnyed léptekkel, kedves mosollyal távozott,
De holnap újra eljön, úgy határozott.
A mulatságból nem marad ki, amíg csak lehet
Hisz hamarosan elfogy, és várhat újra heteket.
A barát
A barát
A barát egy mosoly
Mely bátorít,ha félsz.
A barát a taps
Mely ujjong,ha célba érsz.
A barát egy kéz
Mely felhúz,ha elestél.
A barát az álom
Mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp
Mely érted hull,ha baj van.
A barát gyémántpáncél
Óv téged a harcban.
A barát nevetés
Mely felharsan,ha meglát.
A barát rózsakert
Mely neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag
Mit az éj varázsol.
A barát egy dallam
Mit meghallasz bárhol.
A barát egy láng
Mely kitáncol a tűzből.
A barát az emlék
Mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
S néha tán hibázik.
De szeret,s ha nincs veled..
Érzed,hiányzik.
A barát egy mosoly
Mely bátorít,ha félsz.
A barát a taps
Mely ujjong,ha célba érsz.
A barát egy kéz
Mely felhúz,ha elestél.
A barát az álom
Mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp
Mely érted hull,ha baj van.
A barát gyémántpáncél
Óv téged a harcban.
A barát nevetés
Mely felharsan,ha meglát.
A barát rózsakert
Mely neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag
Mit az éj varázsol.
A barát egy dallam
Mit meghallasz bárhol.
A barát egy láng
Mely kitáncol a tűzből.
A barát az emlék
Mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,
S néha tán hibázik.
De szeret,s ha nincs veled..
Érzed,hiányzik.
REMÉNYIK SÁNDOR: Akarom
Reményik Sándor:
Akarom
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Akarom
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Szabó Balázs A legszebb ajándék
Szabó Balázs
A legszebb ajándék
Minden éjjel eltemetsz egy napot...
Az elmúlást sose bánd,
Ha életed benne nyomot hagyott,
A születő nap számít rád!
Minden reggel születik egy napod
Gondolj arra, hogy ez kincs,
Hiszen azt te Istenedtől kapod
Mennél szebb ajándék nincs!
A legszebb ajándék
Minden éjjel eltemetsz egy napot...
Az elmúlást sose bánd,
Ha életed benne nyomot hagyott,
A születő nap számít rád!
Minden reggel születik egy napod
Gondolj arra, hogy ez kincs,
Hiszen azt te Istenedtől kapod
Mennél szebb ajándék nincs!
Heinrich Heine - Bánat
Heinrich Heine - Bánat
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önnmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!
Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelekedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.
A szív gyorsan elárulja önnmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.
Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.
Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.
Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.
Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.
Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.
Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!
S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!
TISZTA SZÍVBŐL
TISZTA SZÍVBŐL
Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...
(Ismeretlen szerző)
Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...
(Ismeretlen szerző)
Márai Sándor: A szomorúságról
Márai Sándor: A szomorúságról
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Ne kergesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezz csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben.
Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!
Túrmezei Erzsébet: A harmadik
Túrmezei Erzsébet:
A harmadik
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
A harmadik
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
Lanczinger Beatrix Félelemre vágyunk
Félelemre vágyunk
Merre vetted utad, ó gyávaság
Árva lelkek fattyú szülötte?
Hová jut e kísértetek lakta világ,
Minden lépésünk a félelem gyümölcse.
Mily sok gőgös panasz, tudatlan károgás
Mit kienged dőre börtön ajkunk
A ha mégis szabadságért kiáltunk
Amint miénk, a rácsok mögé visszavágyunk
Ugyan, hát miért is kívánnád
Kedves, óvó láncaidat letépni?
Jó neked ott, hol sosem ér vád.
Szárnyaiddal nem tudnál mit kezdeni.
Szerelem, boldogság, szabadság
Csak szavak, de mindennél nagyobbak.
Minden percünket ez élteti tán,
S ha megszerezzük, mi marad?
Lanczinger Beatrix
Merre vetted utad, ó gyávaság
Árva lelkek fattyú szülötte?
Hová jut e kísértetek lakta világ,
Minden lépésünk a félelem gyümölcse.
Mily sok gőgös panasz, tudatlan károgás
Mit kienged dőre börtön ajkunk
A ha mégis szabadságért kiáltunk
Amint miénk, a rácsok mögé visszavágyunk
Ugyan, hát miért is kívánnád
Kedves, óvó láncaidat letépni?
Jó neked ott, hol sosem ér vád.
Szárnyaiddal nem tudnál mit kezdeni.
Szerelem, boldogság, szabadság
Csak szavak, de mindennél nagyobbak.
Minden percünket ez élteti tán,
S ha megszerezzük, mi marad?
Lanczinger Beatrix
Ribeiro Couto PÁRBESZÉD A BOLDOGSÁGRÓL
PÁRBESZÉD A BOLDOGSÁGRÓL
Ribeiro Couto
– Áldott legyen a te országod.
– Idegen, te az én országomba jöttél, hogy megtaláld
a jót, amit otthon hiába kerestél,
nagyon szépen köszönöm, idegen.
– Eljöttem ide, hogy boldog legyek.
Bőséges, gazdag föld a te földed,
jöttem, hogy itt erős, gazdag és boldog legyek.
– Nagyon szépen köszönöm, idegen.
– Itt élnek majd az én fiaim,
itt születnek meg unokáim,
még bennem lesz a honvágy,
mikor e földön lehunyom szememet,
áldott legyen a te országod.
– Mégegyszer nagyon köszönöm, idegen,
tudom, hogy minden, amit mondasz, igaz.
De mégis, mondd meg kérlek,
mondd melyik út visz a te földed felé?
Mondd, idegen, melyik út visz oda?
Elvágyom innen, el innen, el innen!
Idegen, én is boldog akarok lenni!
Ribeiro Couto
– Áldott legyen a te országod.
– Idegen, te az én országomba jöttél, hogy megtaláld
a jót, amit otthon hiába kerestél,
nagyon szépen köszönöm, idegen.
– Eljöttem ide, hogy boldog legyek.
Bőséges, gazdag föld a te földed,
jöttem, hogy itt erős, gazdag és boldog legyek.
– Nagyon szépen köszönöm, idegen.
– Itt élnek majd az én fiaim,
itt születnek meg unokáim,
még bennem lesz a honvágy,
mikor e földön lehunyom szememet,
áldott legyen a te országod.
– Mégegyszer nagyon köszönöm, idegen,
tudom, hogy minden, amit mondasz, igaz.
De mégis, mondd meg kérlek,
mondd melyik út visz a te földed felé?
Mondd, idegen, melyik út visz oda?
Elvágyom innen, el innen, el innen!
Idegen, én is boldog akarok lenni!
Bánhegyi István:A Kedves
A Kedves
Te vagy a legszebb nő a világon,
Te vagy minden vágyam és álmom,
Nálad szebb nőt nem ismerek,
a világ végére is elszöknék Veled.
Szemed maga a lángoló szenvedély,
arcod maga a természetes szépség,
tested pedig - egy férfi számára,
maga a vágyak mennyországa.
Nekem azonban többet jelentesz,
mint pusztán egy gyönyörű női test,
mert az, amit én Benned látok,
a jellemed az mit igazán csodálok.
Bánhegyi István
Te vagy a legszebb nő a világon,
Te vagy minden vágyam és álmom,
Nálad szebb nőt nem ismerek,
a világ végére is elszöknék Veled.
Szemed maga a lángoló szenvedély,
arcod maga a természetes szépség,
tested pedig - egy férfi számára,
maga a vágyak mennyországa.
Nekem azonban többet jelentesz,
mint pusztán egy gyönyörű női test,
mert az, amit én Benned látok,
a jellemed az mit igazán csodálok.
Bánhegyi István
Ron Cristian Merj álmodni
Merj álmodni,mert az álmok álmodói meglátják a holnapot.
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
(Ron Cristian)
Merj kívánni, mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni olyan dolgokért, amit senki más nem lát.
Ne félj olyat látni, amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni.
Higgy a csodában, mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben rejtőzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai."
(Ron Cristian)
RÓZSASZERELEM
Rózsaszerelem...
Valamikor réges-régen,
egy kis mag elvetődött
két ember, szíve közepében.
Gyökeret eresztett, szépen
lassan, leveleket neveltek,
s egy szép napon bimbót
hozott, gyönyörűt -
Rózsaszerelmet.
A szirmok kibomlottak,
egyenként puha, bársonyos
boldog napokat hoztak,
harmatos gyöngyök
pihentek rajta, vagy csak
könnycseppek lettek volna?
A kisvirág bíborszínben lángolt,
lelkében tündér táncolt,
nektárja oly édes, mint
amikor a száj, csóktól mézes.
Ellenállt szélnek és viharnak,
- hiába tépte, hiába zúzta -
nem tudott ártani, sem levélnek,
sem bársonyos sziromnak.
Feslő rózsabimbó a nyári éjben,
hitte a csodát, bízott az erejében,
a kis tündér csillagporral szórta,
szerette a párját, becézte, óvta.
Szerelme tiszta volt,
mély mint a tenger, ilyet
nem érezhetsz az életedben,
csak - egyetlen egyszer.
Jöttek mégis, hideg napok,
szomorú, keserű gondolatok,
édes szókat nem mondott senki,
s a virág, elkezdett haldokolni.
Lassan hullatta szirmait,
egyenként dobta el, s ölte meg álmait.
Egyetlen szirma él már csak e rózsának,
ha lehull az az egy, az az utolsó szirom,
őrzője nincs, hiába várom, keresem,
akkor abban a pillanatban
a virággal, halottá lesz - a Szerelem."
Valamikor réges-régen,
egy kis mag elvetődött
két ember, szíve közepében.
Gyökeret eresztett, szépen
lassan, leveleket neveltek,
s egy szép napon bimbót
hozott, gyönyörűt -
Rózsaszerelmet.
A szirmok kibomlottak,
egyenként puha, bársonyos
boldog napokat hoztak,
harmatos gyöngyök
pihentek rajta, vagy csak
könnycseppek lettek volna?
A kisvirág bíborszínben lángolt,
lelkében tündér táncolt,
nektárja oly édes, mint
amikor a száj, csóktól mézes.
Ellenállt szélnek és viharnak,
- hiába tépte, hiába zúzta -
nem tudott ártani, sem levélnek,
sem bársonyos sziromnak.
Feslő rózsabimbó a nyári éjben,
hitte a csodát, bízott az erejében,
a kis tündér csillagporral szórta,
szerette a párját, becézte, óvta.
Szerelme tiszta volt,
mély mint a tenger, ilyet
nem érezhetsz az életedben,
csak - egyetlen egyszer.
Jöttek mégis, hideg napok,
szomorú, keserű gondolatok,
édes szókat nem mondott senki,
s a virág, elkezdett haldokolni.
Lassan hullatta szirmait,
egyenként dobta el, s ölte meg álmait.
Egyetlen szirma él már csak e rózsának,
ha lehull az az egy, az az utolsó szirom,
őrzője nincs, hiába várom, keresem,
akkor abban a pillanatban
a virággal, halottá lesz - a Szerelem."
Batsányi János: Bíztatás
Batsányi János: Bíztatás
A Hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni –
Barátom! oly dolgok, mellyek az embernek
Dicsőség mezején oszlopot emelnek,
S mellyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek)
A Jók sírodban is áldanak tisztelnek.
A magyar író
„Mint égõ fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol.” -
Míg az értetlenek nagy-bátran itélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik;
Míg a Bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homályja:
Õ, (noha van máris, ki szívbõl dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri),
Saját érdemében lelvén fõ jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát;
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.
(1820-as évek.)
A Hazáért élni, szenvedni, s jót tenni,
Ügye mellett önként s bátran bajra menni,
Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni,
S minden áldozatra mindenha kész lenni –
Barátom! oly dolgok, mellyek az embernek
Dicsőség mezején oszlopot emelnek,
S mellyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek)
A Jók sírodban is áldanak tisztelnek.
A magyar író
„Mint égõ fáklya, mely setétben lángol,
S magát megemésztve másoknak világol.” -
Míg az értetlenek nagy-bátran itélik,
S a gyáva rablelkek gúnyolhatni vélik;
Míg a Bölcs örömmel szemléli, csudálja,
Mint oszlik az elmék éjjeli homályja:
Õ, (noha van máris, ki szívbõl dicséri,
S hogy jót akart és tett, nyilván megisméri),
Saját érdemében lelvén fõ jutalmát,
Népe jobb részében veti bizodalmát;
S reményli, hogy Árpád igaz maradéki
Hív fáradozásit megköszönik néki.
(1820-as évek.)
Várnai Zseni:Mintha örökig élnél..
Várnai Zseni:Mintha örökig élnél..
Úgy tégy, mintha örökig élnél,
úgy folytasd minden dolgodat,
mintha már semmitől se félnél,
az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
hogy jön a Perc!
s mindent bevégzel...
megszünsz létezni, nem leszel!
Mintha sose lettél volna...
s ez lenne minden élők sorsa?!
Ne gondolj erre, nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy, mintha örökig élnél!
Hinned is kell, hogy így igaz!
Megérik majd munkád gyümölcse,
kertedből kipusztul a gaz...
Teremtő zápor hull a földre,
jogod van fényre és örömre...
minden megérik, teljesül
a földön és a föld körül...
Ember és világegyetem
egy véghetetlen értelem...
Mondom magamnak vigaszul,
mert égek olthatatlanul...
s ha kérded tőlem:
mi a végcél?!
Folytasd, mintha örökig élnél!
Úgy tégy, mintha örökig élnél,
úgy folytasd minden dolgodat,
mintha már semmitől se félnél,
az elmúlás se riogat...
Mert nem lehet fölérni ésszel,
hogy jön a Perc!
s mindent bevégzel...
megszünsz létezni, nem leszel!
Mintha sose lettél volna...
s ez lenne minden élők sorsa?!
Ne gondolj erre, nem szabad!
Csak folytasd minden dolgodat.
Úgy tégy, mintha örökig élnél!
Hinned is kell, hogy így igaz!
Megérik majd munkád gyümölcse,
kertedből kipusztul a gaz...
Teremtő zápor hull a földre,
jogod van fényre és örömre...
minden megérik, teljesül
a földön és a föld körül...
Ember és világegyetem
egy véghetetlen értelem...
Mondom magamnak vigaszul,
mert égek olthatatlanul...
s ha kérded tőlem:
mi a végcél?!
Folytasd, mintha örökig élnél!
Müller Péter idézet (Szeret könyv)
De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha! Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló. Minden más elmúlhat - és el is múlik. A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. De a szeretet el nem múlhat-megmarad. Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.
Ferenci Margaretta CSAK EGYSZER
Csak egyszer
Csak egyszer mernék én bolondnak lenni,
egyszerre az összes szabályt megszegni,
szétkürtölni,
hogy én kiket szeretek,
és sok napot velük lenni,
veletek,
ugrálnék és repülnék az ég alatt,
megcsókolnám,
akit most még nem szabad,
kinevetném én az egész világot,
elfeledtettném az összes bánatot,
egyszer mernék a karjában kikötni,
egyszer mernék teljesen megőrülni,
áttörölni mind az összes csillagot,
hogy mind úgy ragyogjon,
ahogy te ragyogsz,
Milliószor megköszönni te neked,
hogy a barátom vagy s én az lehetek,
megköszönni a sorsnak,
hogy így történt,
kézenfogva túlélni
az Élet-örvényét
Ferenci Margaretta
Csak egyszer mernék én bolondnak lenni,
egyszerre az összes szabályt megszegni,
szétkürtölni,
hogy én kiket szeretek,
és sok napot velük lenni,
veletek,
ugrálnék és repülnék az ég alatt,
megcsókolnám,
akit most még nem szabad,
kinevetném én az egész világot,
elfeledtettném az összes bánatot,
egyszer mernék a karjában kikötni,
egyszer mernék teljesen megőrülni,
áttörölni mind az összes csillagot,
hogy mind úgy ragyogjon,
ahogy te ragyogsz,
Milliószor megköszönni te neked,
hogy a barátom vagy s én az lehetek,
megköszönni a sorsnak,
hogy így történt,
kézenfogva túlélni
az Élet-örvényét
Ferenci Margaretta
Sík Sándor: Tedd a jót!
Sík Sándor: Tedd a jót!
Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszikVagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere vagy nem,
Tedd a jót!Tégy minden jót, amit megtehetsz,
Ott, ahol vagy,úgy, ahogy teheted
,Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyenA programod!
Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszikVagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere vagy nem,
Tedd a jót!Tégy minden jót, amit megtehetsz,
Ott, ahol vagy,úgy, ahogy teheted
,Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyenA programod!
AnnaEszter: Igaz Barátokról
Igaz Barátokról
Istenem! Azt hiszem meg lettem áldva!
Azért, mert adtál nekem igaz barátokat.
Akik szeretnek, és akiket viszont szeretek,
Akik csak, adnak, és vissza sosem kérnek.
Egy igaz barát nem önző, csak önmagadért szeret.
Azért van, hogy ott legyen melletted.
A családon kívül, Ő az igaz családtag
Mert mindent megtesz érted - miattad.
Egy igaz barát mindig meghallgat,
Ha tud, ha nem tanácsot ad. J
Megvigasztal, jó kedvre derít,
Akkor is, ha a bánat szétfeszít.
Egy igaz barát nem kérkedik, nem követel,
Csak ad vissza semmit sem kér.
Ha nem kérded, bánatát visszafolytja.
Akkor is, ha a szívét nagyobb bánat marja.
Egy igaz barát lélekben, mindig veled van.
Akkor is, ha felnövünk, és idő egymásra aligha marad.
Testvéred Ő, ha nem is vér a vérből,
De érzed, a lelked egyik párja Ő.
Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb a világon.
Mert nekem van igaz barátom.
Aki nem kérkedik, csak egyszerűen szeret.
Aki elfogad így, ahogy vagyok,
És lélekben itt van mindig mellettem.
/ AnnaEszter/
Istenem! Azt hiszem meg lettem áldva!
Azért, mert adtál nekem igaz barátokat.
Akik szeretnek, és akiket viszont szeretek,
Akik csak, adnak, és vissza sosem kérnek.
Egy igaz barát nem önző, csak önmagadért szeret.
Azért van, hogy ott legyen melletted.
A családon kívül, Ő az igaz családtag
Mert mindent megtesz érted - miattad.
Egy igaz barát mindig meghallgat,
Ha tud, ha nem tanácsot ad. J
Megvigasztal, jó kedvre derít,
Akkor is, ha a bánat szétfeszít.
Egy igaz barát nem kérkedik, nem követel,
Csak ad vissza semmit sem kér.
Ha nem kérded, bánatát visszafolytja.
Akkor is, ha a szívét nagyobb bánat marja.
Egy igaz barát lélekben, mindig veled van.
Akkor is, ha felnövünk, és idő egymásra aligha marad.
Testvéred Ő, ha nem is vér a vérből,
De érzed, a lelked egyik párja Ő.
Azt hiszem, én vagyok a legszerencsésebb a világon.
Mert nekem van igaz barátom.
Aki nem kérkedik, csak egyszerűen szeret.
Aki elfogad így, ahogy vagyok,
És lélekben itt van mindig mellettem.
/ AnnaEszter/
Egy történet a szerelemről
Egy történet a szerelemről:
Egy lány megkérdezte a pasiját, hogy csinos-e ,
a csávó azt mondta nem.
- a csaj + kérdezte tõle, szeretne -e vele lenni örökké,
a csávó válasza nem.
- megkérdezte hogy ha õ elmenne, akkor sírna-e
- a pasi, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondat:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörû vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled akarok lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."
Egy lány megkérdezte a pasiját, hogy csinos-e ,
a csávó azt mondta nem.
- a csaj + kérdezte tõle, szeretne -e vele lenni örökké,
a csávó válasza nem.
- megkérdezte hogy ha õ elmenne, akkor sírna-e
- a pasi, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondat:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörû vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled akarok lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."
Kassák Lajos Az ember szive alatt
Az ember szive alatt hőforrások van-
nak elrejtve ezt néha a szerelem
mélységének is nevezzük kosaraink
peremére kifektetjük a virágokat
a fák szomoruan elvirágoznak az esztendők is
elvirágoznak
semmi kétség tehát a dolgok belénkfogóznak
gyökereikkel amit az öregek kimondanak
az kővévállik a gyerekek emlékezetében
ó barátocskám állj föl a munkapadokhoz és
mondd ki a rendet ami benned van
nincsenek többé kimerithetetlen tintásüvegeink
propagáljuk a tömegsportot a városépités-
ben követeljük az egyenes vonalvezetést
ki gondol vissza a dalra az elszenesedett le-
gelőkre
megéltük az órát mikor a papagályok csőrén
elfordul a világ
az élet egyszerü törvényei szerint
pillantások összegyüjtik a messzit
a kör közepén vagyok
szemeimen átvándorol a tárgyak ismeretlen áb-
rázata
hallom a kisarjadt növények beszédét.
nak elrejtve ezt néha a szerelem
mélységének is nevezzük kosaraink
peremére kifektetjük a virágokat
a fák szomoruan elvirágoznak az esztendők is
elvirágoznak
semmi kétség tehát a dolgok belénkfogóznak
gyökereikkel amit az öregek kimondanak
az kővévállik a gyerekek emlékezetében
ó barátocskám állj föl a munkapadokhoz és
mondd ki a rendet ami benned van
nincsenek többé kimerithetetlen tintásüvegeink
propagáljuk a tömegsportot a városépités-
ben követeljük az egyenes vonalvezetést
ki gondol vissza a dalra az elszenesedett le-
gelőkre
megéltük az órát mikor a papagályok csőrén
elfordul a világ
az élet egyszerü törvényei szerint
pillantások összegyüjtik a messzit
a kör közepén vagyok
szemeimen átvándorol a tárgyak ismeretlen áb-
rázata
hallom a kisarjadt növények beszédét.
Gabriel García Márquez utolsó levele
Gabriel García Márquez utolsó levele
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábú vagyok, és még egy élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám: Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nem csak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent megtanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek... Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked ,,szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom", „bocsáss meg", „kérlek", „köszönöm", és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábú vagyok, és még egy élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám: Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nem csak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek. Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent megtanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek... Mindig mondd azt, amit érzel, és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az úrhoz, hogy a lelked őre lehessek.
Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked ,,szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy „hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, „sajnálom", „bocsáss meg", „kérlek", „köszönöm", és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.
Nyiraty Gábor Két világ
Két világ
Két világ közt élek,
Álom és valóság kettőssége.
Az egyik hit és remény,
A másik rideg és kemény.
Az egyik egyszerű és boldog,
A másikban nehezek a dolgok.
Te melyikben élnél szívesen,
A fekete-fehérben vagy a színesben?
Talán én túl sokat élek az álmokban,
S észre sem veszem, ahogy a dolgok változnak.
Lehet, mihamarabb fel kéne ébrednem,
S megérteni, mit eddig nem értettem.
Álmokból születik a boldogság,
De hogy éljen, ahhoz kell a valóság.
Nyiraty Gábor
Két világ közt élek,
Álom és valóság kettőssége.
Az egyik hit és remény,
A másik rideg és kemény.
Az egyik egyszerű és boldog,
A másikban nehezek a dolgok.
Te melyikben élnél szívesen,
A fekete-fehérben vagy a színesben?
Talán én túl sokat élek az álmokban,
S észre sem veszem, ahogy a dolgok változnak.
Lehet, mihamarabb fel kéne ébrednem,
S megérteni, mit eddig nem értettem.
Álmokból születik a boldogság,
De hogy éljen, ahhoz kell a valóság.
Nyiraty Gábor
Szita Zoltán: Az északi-fény balladája
Szita Zoltán: Az északi-fény balladája
Láttam a gyönyörű északi-fényt,
és titokban a szívembe költözött.
Láttam felderengni gyönyörű testét,
mikor fátyolos északi-fénybe öltözött.
És láttam titokzatos mosolyú arcát,
túl a hegyeken, a kéklő éjszakában.
Ahogy vívta csendes magányos harcát,
mint hős amazon egy ősi balladában.
Izzó fényből volt a két ölelő karja,
ahogy féltve átölelte a háborgó világot.
Ő mégis, csak a szeretetet akarta,
mert látta a sok komisz szomorúságot.
Igen! Ő az északi-fény, mondták halkan,
legyintve, az emberek egymás között.
De én tudtam már akkor, és azonnal,
hogy Ő, örökre a szívembe költözött.
És megszólalt lelkemben egy gyönyörű
dallam, - és zengett lelkem orgonája.
És a szívemben ott él már mindörökké,
az északi-fény gyönyörű balladája.
Láttam a gyönyörű északi-fényt,
és titokban a szívembe költözött.
Láttam felderengni gyönyörű testét,
mikor fátyolos északi-fénybe öltözött.
És láttam titokzatos mosolyú arcát,
túl a hegyeken, a kéklő éjszakában.
Ahogy vívta csendes magányos harcát,
mint hős amazon egy ősi balladában.
Izzó fényből volt a két ölelő karja,
ahogy féltve átölelte a háborgó világot.
Ő mégis, csak a szeretetet akarta,
mert látta a sok komisz szomorúságot.
Igen! Ő az északi-fény, mondták halkan,
legyintve, az emberek egymás között.
De én tudtam már akkor, és azonnal,
hogy Ő, örökre a szívembe költözött.
És megszólalt lelkemben egy gyönyörű
dallam, - és zengett lelkem orgonája.
És a szívemben ott él már mindörökké,
az északi-fény gyönyörű balladája.
Csak az tud élni
„Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!”
Kiből kicsordul minden szeretet
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!”
Fontos, hogy megtanuld
Fontos, hogy megtanuld: nem szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája,
érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és
kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.
Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája,
és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel.
De mindig lehetsz a legjobb szilva.
Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel,
lesznek emberek akik nem szeretik a banánt.
Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni,
ami lehetetlen hisz te szilva vagy,
de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni...
Lehetsz te a világ legfantasztikusabb szilvája,
érett..., zamatos..., kívánatosan édes, és
kínálhatod magad mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek akik, nem szeretik a szilvát.
Meg kell értened: hogy te vagy a világ legfantasztikusabb szilvája,
és valaki akit kedvelsz nem szereti a szilvát, megvan rá a lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd ha azt választod, hogy banán leszel, csak középszerű banán leszel.
De mindig lehetsz a legjobb szilva.
Vedd észre, hogyha azt választod, hogy középszerű banán leszel,
lesznek emberek akik nem szeretik a banánt.
Töltheted életed további részét azzal, hogy igyekszel jobb banán lenni,
ami lehetetlen hisz te szilva vagy,
de megpróbálkozhatsz megint a legjobb szilva lenni...
Király Imre: Őrizd meg!
Király Imre: Őrizd meg!
Az álmaidra vigyázz!
S őrizd meg friss tej ízét a gyermekkornak
Mikor csaholó felhőket hajszoltál,
S köszöntél minden bokornak
Őrizd meg szemedben az ártatlan kéket,
Az első lépések botladozását,
S hagyd, hogy kísérjen, rózsaszín nevetésed.
Őrizd meg az először feszülő szavakat a szádnak,
Mellyel testvére lettél a világnak.
Az első sírásoddal megkarcolt csendet,
Mellyel az örök bűnöket magadra vetted.
Őrizd meg szavak ifjúkori lendületét,
A nemlét társtalanságát váltsd fel apró örömökre,
S a szív mélyhangjait énekeld,
Konok tüzeknél lázasabban.
Őrizd meg a hajnali földek szagát,
Az égi óceán roppant csillaghadát,
Halk folyók zöld csobbanását,
Őrizd meg szemednek,
Hogy elmerülhess benne,
Ha rád tör sok bántó földi nesz.
Kígyóvonalú fák bámész lombját,
Testükön a finom pókhálóredőt,
Érezd a sóhajos bomló életvonzást,
S őrizd meg a csillagszámláló időt.
Mert kell néha pár bolyhos emlék,
Szótöredék, villanó mondatfoszlány,
Hogy megtaláld elhagyott gyerekarcod
S magadból egy darabot újra visszahozzál.
Az álmaidra vigyázz!
S őrizd meg friss tej ízét a gyermekkornak
Mikor csaholó felhőket hajszoltál,
S köszöntél minden bokornak
Őrizd meg szemedben az ártatlan kéket,
Az első lépések botladozását,
S hagyd, hogy kísérjen, rózsaszín nevetésed.
Őrizd meg az először feszülő szavakat a szádnak,
Mellyel testvére lettél a világnak.
Az első sírásoddal megkarcolt csendet,
Mellyel az örök bűnöket magadra vetted.
Őrizd meg szavak ifjúkori lendületét,
A nemlét társtalanságát váltsd fel apró örömökre,
S a szív mélyhangjait énekeld,
Konok tüzeknél lázasabban.
Őrizd meg a hajnali földek szagát,
Az égi óceán roppant csillaghadát,
Halk folyók zöld csobbanását,
Őrizd meg szemednek,
Hogy elmerülhess benne,
Ha rád tör sok bántó földi nesz.
Kígyóvonalú fák bámész lombját,
Testükön a finom pókhálóredőt,
Érezd a sóhajos bomló életvonzást,
S őrizd meg a csillagszámláló időt.
Mert kell néha pár bolyhos emlék,
Szótöredék, villanó mondatfoszlány,
Hogy megtaláld elhagyott gyerekarcod
S magadból egy darabot újra visszahozzál.
Tolvaly Ferenc
Ha egyetlen célt követsz,
mindennél fontosabb,
hogy az útra figyelj.
Mert az út tanít meg arra,
hogyan érj célba.
Ha odafigyelsz,
minden lépéssel gazdagabb leszel.
(...) Az úttól függ,
hogy sikerül-e elérni céljainkat.
Az út, amit választunk,
és az, hogy hogyan járjuk.
Azt kell keresni,
amit mindennapjaink elfelednek. Tolvaly Ferenc
mindennél fontosabb,
hogy az útra figyelj.
Mert az út tanít meg arra,
hogyan érj célba.
Ha odafigyelsz,
minden lépéssel gazdagabb leszel.
(...) Az úttól függ,
hogy sikerül-e elérni céljainkat.
Az út, amit választunk,
és az, hogy hogyan járjuk.
Azt kell keresni,
amit mindennapjaink elfelednek. Tolvaly Ferenc
Juhász Gyula Csipkerózsa.
Juhász Gyula Csipkerózsa.
A távol kastély rejtekében alszik,
Nem látja más, csak csöndes csillagok,
Hozzá a zaj mint boldog zene hallszik
S a föld felé mint víg bolygó ragyog.
Az út odáig tüskerózsa-ösvény,
Az út odáig drótsövény, balog,
Az út odáig véres, kusza örvény,
Mely holtak, roncsok árján kavarog.
A távol kastély küszöbén virág nyit,
Égkék, tengerkék, illata csoda,
De tövise bús szívünkbe nyilallik.
Ó mégis, mégis álmunk odavágyik
S ha lábunk, lelkünk elkopik is addig,
Mi elmegyünk, mind elmegyünk oda!
A távol kastély rejtekében alszik,
Nem látja más, csak csöndes csillagok,
Hozzá a zaj mint boldog zene hallszik
S a föld felé mint víg bolygó ragyog.
Az út odáig tüskerózsa-ösvény,
Az út odáig drótsövény, balog,
Az út odáig véres, kusza örvény,
Mely holtak, roncsok árján kavarog.
A távol kastély küszöbén virág nyit,
Égkék, tengerkék, illata csoda,
De tövise bús szívünkbe nyilallik.
Ó mégis, mégis álmunk odavágyik
S ha lábunk, lelkünk elkopik is addig,
Mi elmegyünk, mind elmegyünk oda!
GÁMENTZY EDUÁRD Látod?
GÁMENTZY EDUÁRD
Látod!?
Lopjál el egy percet
Minden nap magadnak,
Mikor nem figyelnek!
Mikor elaludtak
Azok, akik őrzik
Előled,... hogy ne tedd!
Akkor kell csinálni
Úgy, hogy észre se vedd
te sem, csak érezzed!
Valamit most kaptál,
Még ha úgy loptad is
Mégis megmarad már
Neked mindörökké!
Csak neked!... Nem másnak!
- Ha keresnék rajtad,
- Mondd, hogy nem is láttad!
Ebből a pár percből,
Lesznek majd az évek,
Amiről utólag
Azt mondhatod: „Szépek
voltak”... és már bánod,
Hogy csak ennyit tettél
el magadnak... Látod!?
Látod!?
Lopjál el egy percet
Minden nap magadnak,
Mikor nem figyelnek!
Mikor elaludtak
Azok, akik őrzik
Előled,... hogy ne tedd!
Akkor kell csinálni
Úgy, hogy észre se vedd
te sem, csak érezzed!
Valamit most kaptál,
Még ha úgy loptad is
Mégis megmarad már
Neked mindörökké!
Csak neked!... Nem másnak!
- Ha keresnék rajtad,
- Mondd, hogy nem is láttad!
Ebből a pár percből,
Lesznek majd az évek,
Amiről utólag
Azt mondhatod: „Szépek
voltak”... és már bánod,
Hogy csak ennyit tettél
el magadnak... Látod!?
Babits Mihály: Esti kérdés
Babits Mihály
Esti kérdés
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
Esti kérdés
Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
Idézet
"Ha kilépsz az ajtón, húzd be az állad, emeld fel a fejed, szívd tele a tüdődet, idd magadba a napsugarakat, üdvözöld barátaidat mosollyal, és add bele lelked minden kézfogásba.
Ne ijesszen, hogy félreértenek, és ne vesztegess egyetlen percet sem arra, hogy ellenségeiden gondolkozz! Figyelmed arra irányítsd, amit tenni akarsz, és vágj bele, tedd meg első lépésedet célod felé."
Ne ijesszen, hogy félreértenek, és ne vesztegess egyetlen percet sem arra, hogy ellenségeiden gondolkozz! Figyelmed arra irányítsd, amit tenni akarsz, és vágj bele, tedd meg első lépésedet célod felé."
Idézet
"Te nemcsak olyan forrás vagy,amelyik engedi magát megtalálni.Te az a forrás vagy,amelyik maga indul el megkeresni a szomjazókat."
PETŐFI SÁNDOR: Alföld
Petőfi Sándor
AZ ALFÖLD
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
(Pest, 1844. július.)
AZ ALFÖLD
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.
(Pest, 1844. július.)
Thalis Silvenier :Álmodj szépeket
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat szákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja.
Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja:
lmodj szépeket!
(Thalis Silvenier )
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a Képzelet-Határon,
Van egy egészen piciny ország.
Az a hely, ahol az álmokat írják.
A szép álmokat szákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Viszik a világ minden részére,
S belehintik az élők szemébe.
Egy álommanó hozzád is elért.
Leteszi zsákját, bedugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan homlokodra lépked,
S arcod simogatja.
Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja:
lmodj szépeket!
(Thalis Silvenier )
Tudod
Tudod olyan ritkán jön össze,
hogy két ember igazán szeresse egymást.
Vagy az egyik szerelmes
és a másik elfogadja
vagy csak valami összetartja őket.
Fogadj meg tőlem egy tanácsot:
ne okozz másoknak bánatot,
meg szenvedést.
Ha szereted őt,
úgy tedd, hogy ő is boldog legyen.
Hisz olyan rövid ez az élet
és annyira kevés jó dolog jut belőle,
hogy azt a pici kis örömet
el kell fogadnunk ami néha jut."
hogy két ember igazán szeresse egymást.
Vagy az egyik szerelmes
és a másik elfogadja
vagy csak valami összetartja őket.
Fogadj meg tőlem egy tanácsot:
ne okozz másoknak bánatot,
meg szenvedést.
Ha szereted őt,
úgy tedd, hogy ő is boldog legyen.
Hisz olyan rövid ez az élet
és annyira kevés jó dolog jut belőle,
hogy azt a pici kis örömet
el kell fogadnunk ami néha jut."
Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam
“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” (Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam
Reményik Sándor : Minden jól van.
Reményik Sándor : Minden jól van.
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom,
- Hogy minden egész,
- minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra...
Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom,
- Hogy minden egész,
- minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra...
Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája
Wass Albert: Rózsaszirmok
Wass Albert: Rózsaszirmok
Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...
Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...
Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...
Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...
Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...
Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...
Nem vagy egyedül
Nem vagy egyedül
Ha az utcán egymagadban sétálsz fáradtan
És úgy érzed, hogy valaki kell, kinek elmondhasd...
Hisz elképzelt és megálmodott világ a jövőd,
De a mindennapod szürkeségét most is köszönöd.
Ó, hát nézz a szemembe,
És nyújtsd ki a kezed,
Tudd meg végre, nem vagy egyedül!
Egyszer régen azt álmodtam, velem énekelsz,
De aztán egy vaskalapos rám szólt, csend legyen.
Még akkor azt is álmodtam. hogy szemed virág volt.
Ezer színnel pompázott és lángolt szikrát szórt.
A beöltözött dokumentum ember gondfelhő,
Mert nem érti, hogy mért vagy más, mint ő volt azelőtt.
Állj meg haver, gondolkozz most egy-két percre csak,
Hogy mérgedben az asztalukra, mért nem csapsz oda?
Autóstoppal utaznál, de senki nem vesz fel.
Kopasz fejjel, szeretővel a kocsid elszelel.
Néhány helyen parancsolnak, zöld lett a ruhád,
Integetsz az ablakodból: szervusz kicsi lány!
Versenyt futnál az idővel éjjel és nappal,
De lefogják a lábad-kezed egyhelyben szaladsz.
Néha-néha arra gondolsz, talpra kell állni,
Mégis mindig visszagondolsz, jobb lesz még várni.
Kedves fiúk, álljatok meg váltsunk néhány szót!
Kedves lányok, várjatok most, várhat még a csók!
Beszéljük meg csendben, gyorsan, ami most a gond,
Mert lehet, hogy már holnapután késő lesz a szó!
Ó, hát nézz a szemembe,
És nyújtsd ki a kezed,
Tudd meg végre, nem vagy egyedül!
Tibitől
Ha az utcán egymagadban sétálsz fáradtan
És úgy érzed, hogy valaki kell, kinek elmondhasd...
Hisz elképzelt és megálmodott világ a jövőd,
De a mindennapod szürkeségét most is köszönöd.
Ó, hát nézz a szemembe,
És nyújtsd ki a kezed,
Tudd meg végre, nem vagy egyedül!
Egyszer régen azt álmodtam, velem énekelsz,
De aztán egy vaskalapos rám szólt, csend legyen.
Még akkor azt is álmodtam. hogy szemed virág volt.
Ezer színnel pompázott és lángolt szikrát szórt.
A beöltözött dokumentum ember gondfelhő,
Mert nem érti, hogy mért vagy más, mint ő volt azelőtt.
Állj meg haver, gondolkozz most egy-két percre csak,
Hogy mérgedben az asztalukra, mért nem csapsz oda?
Autóstoppal utaznál, de senki nem vesz fel.
Kopasz fejjel, szeretővel a kocsid elszelel.
Néhány helyen parancsolnak, zöld lett a ruhád,
Integetsz az ablakodból: szervusz kicsi lány!
Versenyt futnál az idővel éjjel és nappal,
De lefogják a lábad-kezed egyhelyben szaladsz.
Néha-néha arra gondolsz, talpra kell állni,
Mégis mindig visszagondolsz, jobb lesz még várni.
Kedves fiúk, álljatok meg váltsunk néhány szót!
Kedves lányok, várjatok most, várhat még a csók!
Beszéljük meg csendben, gyorsan, ami most a gond,
Mert lehet, hogy már holnapután késő lesz a szó!
Ó, hát nézz a szemembe,
És nyújtsd ki a kezed,
Tudd meg végre, nem vagy egyedül!
Tibitől
Komáromi János:Csintalan vágyakat ...
Csintalan vágyakat
álmodik az éjjel
és azt képzeli
találkozott a szenvedéllyel.
Ez az éjszaka felgyújt
az érzés szinte lángol
buja nő lesz most
a szende kislányból.
Tested símítja
elnyújtózik kéjjel
merészen dacol most
minden veszéllyel.
Szeme tüze csábít
ajka csókot akar,
tapadna hozzá a csípő
ölelne már a kar.
Mint tévelygő számára
mutat utat távoli fényjel
úgy hív , csábít a lány
gyere már , és érj el.
álmodik az éjjel
és azt képzeli
találkozott a szenvedéllyel.
Ez az éjszaka felgyújt
az érzés szinte lángol
buja nő lesz most
a szende kislányból.
Tested símítja
elnyújtózik kéjjel
merészen dacol most
minden veszéllyel.
Szeme tüze csábít
ajka csókot akar,
tapadna hozzá a csípő
ölelne már a kar.
Mint tévelygő számára
mutat utat távoli fényjel
úgy hív , csábít a lány
gyere már , és érj el.
Szent-Gály Kata Szeretnék
„Szeretnék / Csak egy parányi méccsé lenni, / Mely bevilágít egy szobát –
Csak egy szál deszka-híddá lenni, /Mely szakadékot ível át –
Csak egy kanálka mézzé lenni – / Legyen az élet édesebb –
Csak egy segítő kézzé lenni – / Mely teszi azt, amit tehet.” (Szent-Gály Kata)
Csak egy szál deszka-híddá lenni, /Mely szakadékot ível át –
Csak egy kanálka mézzé lenni – / Legyen az élet édesebb –
Csak egy segítő kézzé lenni – / Mely teszi azt, amit tehet.” (Szent-Gály Kata)
Küldök egy lángocskát
Küldök egy lángocskát szívem melegéből,
elviszi egy angyal ki lejön az égből.
Füledbe súgja, mit szívből kívánok,
De leírom én is. . .
elviszi egy angyal ki lejön az égből.
Füledbe súgja, mit szívből kívánok,
De leírom én is. . .
József Attila idézet
József Attila
" A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak mint az őszi szél.
De a szeretet,ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert amíg él."
" A nagy szavak nem érnek semmit,
Elszállnak mint az őszi szél.
De a szeretet,ha tiszta szívből fakad,
Elkíséri az embert amíg él."
Pásklyné Kovács Erzsébet :Amíg Hozzád jutok
Nehéz bevallani, tán nem is tudom.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.
Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.
Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.
-Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.
Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.
Hányszor botlottam, buktam el az úton,
amin feléd megyek.
Arcom pirulása maradt csupán,
hogy megbocsátasz mindezek után
mégis énnekem.
Nincs bennem semmi jó, csupa bűn vagyok,
elragadnak még régi indulatok,
s a lelkem megremeg.
-Sokszor keresem miértjét a bűnnek,
s ha lelkem viharai csendesen elülnek,
választ kapok.
Ádám vesztette el az első nagy csatát:
az én életem csupán egy folytatás,
amíg Hozzád jutok.
Nagy Edina Gondol rád egy Holdsugár...
Nagy Edina
Gondol rád egy Holdsugár...
Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel, én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.
Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.
Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán,
Feledni én el nem foglak
Hisz ezért vagyok barát.
A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz
Integethetsz Holdsugárnak.
Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben
Gondol rád egy Holdsugár.
Ki szereti olvasni írásaid,
Szereti, hogy őszinte vagy,
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.
Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés:
De én ilyen barát vagyok.
Gondol rád egy Holdsugár...
Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel, én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.
Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.
Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán,
Feledni én el nem foglak
Hisz ezért vagyok barát.
A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz
Integethetsz Holdsugárnak.
Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben
Gondol rád egy Holdsugár.
Ki szereti olvasni írásaid,
Szereti, hogy őszinte vagy,
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.
Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés:
De én ilyen barát vagyok.
Rügyeznek a fák
Rügyeznek a fák, csicseregnek a madárkák,
Szomorú kedvedet váltsa fel vidámság.
A tavasz járja át szívedet,
Mosolyogj hát s örülj az Életnek
Szomorú kedvedet váltsa fel vidámság.
A tavasz járja át szívedet,
Mosolyogj hát s örülj az Életnek
Nyár
Koncz István: Összegyűjtött versek
Nyár
A rét felett, -
céltalan utas, -
megállt a nyár...
megállt, mint aki
a semmi felé tart,
kedv és poggyász nélkül,
és mindegy neki a táj,
a rét felett, állt, -
s hogy zizzent a száraz muhar
a menekülő sünkutya nyomán,
a költőt idézhette,
mint Dante idézte Vergiliust, -
útitársnak,
a reménytelenségen át...
s a költő hallgatott, -
mint sír hallgatott a határ,
rá lármázó éj vicsorította hatalmát, -
a rét felett csak állt,
mint aki a Semmi felé tart, -
céltalan idegen, - a nyár.
Nyár
A rét felett, -
céltalan utas, -
megállt a nyár...
megállt, mint aki
a semmi felé tart,
kedv és poggyász nélkül,
és mindegy neki a táj,
a rét felett, állt, -
s hogy zizzent a száraz muhar
a menekülő sünkutya nyomán,
a költőt idézhette,
mint Dante idézte Vergiliust, -
útitársnak,
a reménytelenségen át...
s a költő hallgatott, -
mint sír hallgatott a határ,
rá lármázó éj vicsorította hatalmát, -
a rét felett csak állt,
mint aki a Semmi felé tart, -
céltalan idegen, - a nyár.
Idézet
Ha boldog vagy-Koma ha boldog vagy játék az élet játék a fájdalom játszva bolyongunk élet-utakon ami fontos csupán az öröm ha boldog vagy megköszönöm
Marcus Aurelius idézet
“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul - minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.” (Marcus Aurelius)
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
szerelmes versek a nagyvilágbólvissza a blogra
« Juhász Gyula - Szerelem? Percy Bysshe Shelley - A lepke vágya »
07-05-30
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal őszi vágyam,
Hervadni-fájó nőkkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!
Ott bíbor-ágyán láttál egy királynőt,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán nőtt,
S a vágyak bús magvával volt tele -
Ott fényedtől csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszkető szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...
Menj, Szerelem, nőkkel busongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Guruljon szét ajándékod, ha volt,
- S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú, őszi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!
Gőggel, kopáran, némán, egyedül,
Hadd lépek így a végső, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketül,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!
szerelmes versek a nagyvilágbólvissza a blogra
« Juhász Gyula - Szerelem? Percy Bysshe Shelley - A lepke vágya »
07-05-30
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
Tóth Árpád - Eredj szerelem, szép sehonnai!
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal őszi vágyam,
Hervadni-fájó nőkkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!
Ott bíbor-ágyán láttál egy királynőt,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán nőtt,
S a vágyak bús magvával volt tele -
Ott fényedtől csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszkető szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...
Menj, Szerelem, nőkkel busongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Guruljon szét ajándékod, ha volt,
- S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú, őszi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!
Gőggel, kopáran, némán, egyedül,
Hadd lépek így a végső, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketül,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!
Spencer Michael Free idézet
Spencer Michael Free
E világon nincs más, mi többet ér,
Mint mikor kezed a kezemhez ér,
Mert a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké,
De egy baráti kéz és egy hang,
Végigkísér és örökké tart.
E világon nincs más, mi többet ér,
Mint mikor kezed a kezemhez ér,
Mert a múlandó léleknek nem elég
Csupán kenyér, bor s menedék;
Az éj elszáll, a menedék nincs többé,
A kenyér sem tart örökké,
De egy baráti kéz és egy hang,
Végigkísér és örökké tart.
Ha szomorú vagy
Ha szomorú vagy,
én is az vagyok
Ha lázadsz,
én is lázadok.
Ha könnyezel:
sírok én is veled.
Ha kín gyötör:
hidd el,
én is szenvedek.
Imádkozol?
Együtt mondjuk a szót:
Ha álmot szősz,
én sem látok valót.
Megbántottalak?
Az én arcom is ég.
S mindkettőnket üdítenek a mesék.
Milyen törvény ez,
vagy milyen szabály?
Boldog, ki ennek nyitjára talál.
én is az vagyok
Ha lázadsz,
én is lázadok.
Ha könnyezel:
sírok én is veled.
Ha kín gyötör:
hidd el,
én is szenvedek.
Imádkozol?
Együtt mondjuk a szót:
Ha álmot szősz,
én sem látok valót.
Megbántottalak?
Az én arcom is ég.
S mindkettőnket üdítenek a mesék.
Milyen törvény ez,
vagy milyen szabály?
Boldog, ki ennek nyitjára talál.
Tatiosz idézet
"Hinned kell a boldogság lehetőségében,
hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,
amit gondolsz, és csak azt tudod el-
gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a
hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne
gondolj a veszteségre, mert veszteségek
érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert
lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a
rosszra, mert a mélybe taszít. A jó
gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba
vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak
szerint érdemes. Attól függően, hogy
vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar
vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,
amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a
cselekedet megvalósulás....."
(Tatiosz)
hogy csakugyan boldog légy. Az vagy,
amit gondolsz, és csak azt tudod el-
gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a
hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne
gondolj a veszteségre, mert veszteségek
érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert
lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a
rosszra, mert a mélybe taszít. A jó
gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba
vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak
szerint érdemes. Attól függően, hogy
vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar
vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el,
amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a
cselekedet megvalósulás....."
(Tatiosz)
Tatiosz idézet
“Gyógyító erő a szeretet. Ki teste, ki lelke egészségét köszönheti e csodának, ki teljes emberségét.” (Tatiosz)
ADY EDRE - SÓHAJTÁS A HAJNALBAN
ADY EDRE - SÓHAJTÁS A HAJNALBAN
Óh, pírban fürdő
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű város.
Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
Csodálatos Élet,
Be jó volna élni.
Mennyi öröm zúg
És mind a másé,
Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
Mennyi új kéj zsong
És mind a másé,
Mennyi szándék tör
És mind a másé,
Mennyi minden van,
Mennyi szép minden,
Mennyi szent minden
És mind a másé.
Óh, pírban fürdő
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű város.
Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
Csodálatos Élet,
Be jó volna élni.
Mennyi öröm zúg
És mind a másé,
Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
Mennyi új kéj zsong
És mind a másé,
Mennyi szándék tör
És mind a másé,
Mennyi minden van,
Mennyi szép minden,
Mennyi szent minden
És mind a másé.
Percy Bysshe Shell idézet
Édes dolog a barátság, kényeztető balzsam, Száll, mint a nyugalom madara: boldogan, halkan... Percy Bysshe Shell
F Anna:Átvágok
Átvágok bokron, folyón s réteken,
Mert mennem kell! Mennem kell.
Próbálok bízni a napban, magamban,
Abban, hogy ez világ még örömet is adhat.
Mert mennem kell! Mennem kell.
Próbálok bízni a napban, magamban,
Abban, hogy ez világ még örömet is adhat.
Szabó Balázs A barátság
A barátság...
A barátság erős, akár
A fakanál,
A forró gulyáshoz érve
Nem kiabál,
Ám, ha nem vigyázunk reá
El is törhet,
Vagy eléghet, s nem foghatod
Soha többet!
Szabó Balázs
A barátság erős, akár
A fakanál,
A forró gulyáshoz érve
Nem kiabál,
Ám, ha nem vigyázunk reá
El is törhet,
Vagy eléghet, s nem foghatod
Soha többet!
Szabó Balázs
Juhász Gyula: AZT ÁLMODTAM...
Juhász Gyula: AZT ÁLMODTAM...
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt a gyűlölet.
Müller idézet
Müller idézet "Az igazi szeretet egy egész életet kér magának, nem lehet egy pillanat alatt előidézni mondván: - ma eljött az a nagy nap, amikor szeretni kell! Ilyenkor sajnos gyorsan lelepleződik szeretet nélküli életünk, mert a legtöbben elkezdenek kapkodni, pánikszerűen látszat-megoldásokkal pótolni mindazt, ami egész évben elmaradt. Aki ritkán éli meg, az nem tudja, hogy a szeretet egy bensőséges lelkiállapot. Egy mosolygó pillantás, egy kézfogás, egy simogatás, egy csók, egy ölelés, pusztán az, hogy csendben a másik mellett állunk, ezerszer több szeretetet rejt magában, mint amikor 30 kiló ajándékot a kezébe nyomunk valakinek. Óriási félreértés azt hinni, hogy tárgyak képesek közvetíteni azt, amit az egész évben elmaradt. Aki ritkán éli meg, az nem tudja, hogy a szeretet egy bensőséges lelkiállapot. Egy mosolygó pillantás, egy kézfogás, egy simogatás, egy csók, egy ölelés, pusztán az, hogy csendben a másik mellett állunk, ezerszer több szeretetet rejt magában, mint amikor 30 kiló ajándékot a kezébe nyomunk valakinek. Óriási félreértés azt hinni, hogy tárgyak képesek közvetíteni azt, amit az életnek kell közvetítenie." – Szép napot, és egy kérés: ha nem tetszenek a küldeményeim, kérlek, szólj, szólj nyugodtan.
Gustave Thibon: Jákob lajtorjája
“Vannak, akik úgy érzik, újjászületnek, ha valami nagy csapás - háború, nyomor - sújtja őket. Az elemi szükségletekhez való visszatérés fiatalító fürdőként hat rájuk; a halál szomszédságára van szükségük ahhoz, hogy újra megérezzék az élet ízét.” (Gustave Thibon: Jákob lajtorjája
Rajki Miklós A rózsa mosolya
Rajki Miklós A rózsa mosolya
Adok Neked egy mosolyt,
És rásimítom az arcodra.
Meglásd, úgy leszel,
Mint egy rózsa
Éppen kibomló bimbója.
Beoltalak mosollyal,
Mint szemet a bokorra,
Szeretetkertészként
Nemesítem kinyíló ajkadra,
Hogy Te magad légy
A mosoly rózsája,
Mert minden igazi mosoly,
A boldogság önfeledt órája..
Adok Neked egy mosolyt,
És rásimítom az arcodra.
Meglásd, úgy leszel,
Mint egy rózsa
Éppen kibomló bimbója.
Beoltalak mosollyal,
Mint szemet a bokorra,
Szeretetkertészként
Nemesítem kinyíló ajkadra,
Hogy Te magad légy
A mosoly rózsája,
Mert minden igazi mosoly,
A boldogság önfeledt órája..
Babits Mihály : Jónás Imája
Babits Mihály - Jónás imája
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
Angelisz Irini: Fénytenger
Angelisz Irini: Fénytenger
Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
Egy boldogságsugarat küldesz a földre?
Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
A körülötted élők is boldogok lesznek?
Tudod-e, hogy kis csillagszikraként azért jöttél
A földre, hogy megtanulj világítani?
És amikor már fénylő színekben pompázol,
Világítani tanítod a többieket?
Tudod-e, amikor boldog vagy, a Te fény-
Sugarad egyesül a sok parányi boldogságváró fénnyel?
És a kettőből, a százból, az ezerből ismét
Egyetlen öröm lesz - pontosan úgy, mint szétválásuk előtt.
Tudod-e, hogy fényed a Mindenség fényében
Tündököl minden pillanatban?
És mindenkinek jut:
A Te hatalmas fénylő erődből
- minek neve boldogság,
A Te hatalmas sugárzó szemed pillantásából
- minek neve szeretet,
A Te jóságos ajkad szavaiból - minek neve
megértés,
A Te kezed mindent egybefonó öleléséből -
Minek neve a Lélek teremtő fénye.
Légy boldog, és szerető ember!
Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
Egy boldogságsugarat küldesz a földre?
Tudod-e, hogy amikor boldog vagy,
A körülötted élők is boldogok lesznek?
Tudod-e, hogy kis csillagszikraként azért jöttél
A földre, hogy megtanulj világítani?
És amikor már fénylő színekben pompázol,
Világítani tanítod a többieket?
Tudod-e, amikor boldog vagy, a Te fény-
Sugarad egyesül a sok parányi boldogságváró fénnyel?
És a kettőből, a százból, az ezerből ismét
Egyetlen öröm lesz - pontosan úgy, mint szétválásuk előtt.
Tudod-e, hogy fényed a Mindenség fényében
Tündököl minden pillanatban?
És mindenkinek jut:
A Te hatalmas fénylő erődből
- minek neve boldogság,
A Te hatalmas sugárzó szemed pillantásából
- minek neve szeretet,
A Te jóságos ajkad szavaiból - minek neve
megértés,
A Te kezed mindent egybefonó öleléséből -
Minek neve a Lélek teremtő fénye.
Légy boldog, és szerető ember!
ÉPÍTS EGY JOBB VILÁGOT!
ÉPÍTS EGY JOBB VILÁGOT!
Ősi Ír áldás
Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén
Az Istent!
Ősi Ír áldás
Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén
Az Istent!
AMIKOR
Amikor...
Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod.
Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.
Amikor meg látod, és hevesebben dobog a szíved.
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.
Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat.
Amikor várod, hogy ismét oda adhasd neki magad.
Amikor vágyod hangját és szavait.
Amikor naponta fel idézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét.
Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.
Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak.
Amikor közeledben van, és alig bírod türtőztetni magad.
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged.
Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ö is meg örült érted.
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle.
Amikor újra aludnál és ébrednél mellette.
Amikor jó lenne, ha újra veled lenne.
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.
Amikor rá jössz, hogy mit sem ér a józanész.
Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.
Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez mégis jó neked.
Amikor tudod, hogy tilos de mégis újra és újra meg teszed.
Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, igenis szereted!
Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod.
Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.
Amikor meg látod, és hevesebben dobog a szíved.
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.
Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat.
Amikor várod, hogy ismét oda adhasd neki magad.
Amikor vágyod hangját és szavait.
Amikor naponta fel idézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét.
Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.
Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak.
Amikor közeledben van, és alig bírod türtőztetni magad.
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged.
Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ö is meg örült érted.
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle.
Amikor újra aludnál és ébrednél mellette.
Amikor jó lenne, ha újra veled lenne.
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.
Amikor rá jössz, hogy mit sem ér a józanész.
Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.
Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez mégis jó neked.
Amikor tudod, hogy tilos de mégis újra és újra meg teszed.
Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, igenis szereted!
Drozdik Andrea :Sír a bohóc a porondon.
Sír a bohóc a porondon.
Szívét törték egy alkonyon.
Mosolyából bánatra váltott.
Vállán a világ fájdalma.
Utálják őt nem tudja miért.
Magányban ül s fél.
Nincs barát ki védené
álmait szanaszét törték.
Pirosló fény az égen
angyal védi őt serényen.
Bánatát ördög szítja haraggá.
Itt vagyok félned nem kell már.
Egy hű barát ki elűzi a magányt.
Rossz szó nem ér már örökre melletted áll.
Ilyen egy jó barát,
mindig melletted áll,
bármi is kísér életed során.
Becsüld s viszonozd hát."
Szívét törték egy alkonyon.
Mosolyából bánatra váltott.
Vállán a világ fájdalma.
Utálják őt nem tudja miért.
Magányban ül s fél.
Nincs barát ki védené
álmait szanaszét törték.
Pirosló fény az égen
angyal védi őt serényen.
Bánatát ördög szítja haraggá.
Itt vagyok félned nem kell már.
Egy hű barát ki elűzi a magányt.
Rossz szó nem ér már örökre melletted áll.
Ilyen egy jó barát,
mindig melletted áll,
bármi is kísér életed során.
Becsüld s viszonozd hát."
Ady Endre : Mi köt ide?...
Ady Endre : Mi köt ide?...
Mi köt ide engem,
Hol nem szeret senki?
Ez idegen helyen
Mit tudok szeretni?
Ha elmegyek innen,
Minek vágyom vissza?
Lefekvő órámban,
Felkelő órámban
Mért fakadok sírva?
Mért szebb itt a virág
S illatosb, mint bárhol,
Hangosabb az erdő
Madárdalolástól?
Dalos kedvű szívem
Mért tud csak itt lenni?
- Itt érez igazán,
Itt tud csak igazán
Gyűlölni, szeretni...
Ragyogó, sugáros
Énnekem itt minden,
Pedig, ki szeressen,
Tudom jól, hogy nincsen...
Ide köt, ide fűz
Lelkem régi álma:
- Bearanyoz mindent
Legelső szerelmem
Leszálló napjának
Aranyos sugára,
Búcsúzó sugára...
Mi köt ide engem,
Hol nem szeret senki?
Ez idegen helyen
Mit tudok szeretni?
Ha elmegyek innen,
Minek vágyom vissza?
Lefekvő órámban,
Felkelő órámban
Mért fakadok sírva?
Mért szebb itt a virág
S illatosb, mint bárhol,
Hangosabb az erdő
Madárdalolástól?
Dalos kedvű szívem
Mért tud csak itt lenni?
- Itt érez igazán,
Itt tud csak igazán
Gyűlölni, szeretni...
Ragyogó, sugáros
Énnekem itt minden,
Pedig, ki szeressen,
Tudom jól, hogy nincsen...
Ide köt, ide fűz
Lelkem régi álma:
- Bearanyoz mindent
Legelső szerelmem
Leszálló napjának
Aranyos sugára,
Búcsúzó sugára...
Dante:Olyan furcsák vagyunk mi emberek
Olyan furcsák vagyunk mi emberek
lelkünk sír,az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
s irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük ha a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták,szabadok.
S nem vesszük észre,
hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk, ha nevetünk...
lelkünk sír,az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
s irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük ha a másik szeme ragyog,
gondolatai tiszták,szabadok.
S nem vesszük észre,
hogy könnyei égnek csillogó szemében.
Hazugság az egész életünk,
hisz akkor is sírunk, ha nevetünk...
Szeretnék futni a völgybe
Szeretnék futni a völgybe,
esőben szaladni a téren.
Felhők képeit nézegetni,
és látni mindazt
mit csak képzelet tud elém teremteni.
Szálni a fellegekben,
szabadnak lenni és tudni a jót,
hogy van aki bízik bennem,
akkor is ha távolodom.
Nem mennék messze, csak a messzeségbe.
Visszajönnék boldogan és nem megkeseredve.
Minden óra minden perc öröm, ha érezhetem
hiszel és tudod, egyszer visszatérek
és nem tüntem el a végtelenségbe.
Ha mozgásban vagyok,
érzem az éledést és mindez nem csak álom,
akkor leszel csak igaz jóbarátom'
esőben szaladni a téren.
Felhők képeit nézegetni,
és látni mindazt
mit csak képzelet tud elém teremteni.
Szálni a fellegekben,
szabadnak lenni és tudni a jót,
hogy van aki bízik bennem,
akkor is ha távolodom.
Nem mennék messze, csak a messzeségbe.
Visszajönnék boldogan és nem megkeseredve.
Minden óra minden perc öröm, ha érezhetem
hiszel és tudod, egyszer visszatérek
és nem tüntem el a végtelenségbe.
Ha mozgásban vagyok,
érzem az éledést és mindez nem csak álom,
akkor leszel csak igaz jóbarátom'
IDÉZET:Johann Wolfgang Goethe
"Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon." Johann Wolfgang Goethe
Juhász Magda :Hogyha lennék...
Hogyha lennék...
Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám elvezetne.
Hogyha lennék... de nem lehet,
ember vagyok aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.
Juhász Magda
Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám elvezetne.
Hogyha lennék... de nem lehet,
ember vagyok aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.
Juhász Magda
Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág
Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág
Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
Csilingel a kis gyöngyvirág.
Fehér a ruhája,
meghívja a virágokat
tavaszesti bálra.
Öltözködik az orgona,
lila a ruhája,
kivirít a kankalin, a
szegfű és a mályva.
A vadrózsa rájuk nevet,
bolondos a kedve,
a rigó is füttyent egyet:
hej, mi lesz itt este!
Táncra perdül a sok virág,
illat száll a légben,
őrt állnak a gesztenyefák,
illemtudón, szépen.
A szellő is megfürdik a
virágillatárban,
s arra ébredünk fel reggel:
napsugaras nyár van.
Szent Teréz imája
Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira,hogy tudd,pontosan ott vagy,ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket,amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat,amelyeket kaptál,és add tovább a szeretetet,amely megadatott számodra.(Szent Teréz imája
Bízz az Istenben annyira,hogy tudd,pontosan ott vagy,ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket,amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat,amelyeket kaptál,és add tovább a szeretetet,amely megadatott számodra.(Szent Teréz imája
Radnóti Miklós: SEM EMLÉK,SEM VARÁZSLAT
Radnóti Miklós SEM EMLÉK,SEM VARÁZSLAT
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Horváth Judit :Szeretet
Szeretet
A szeretet az,
ami minden szívet megdobogtat
És minden ember megbolondulhat.
A szeretet az,
ami egy embernek nagyon fontos lehet
És a szeretet elmondani
szóval nagyon érdekes.
Azt érezni és átélni kell,
hogy megértsd mit is jelent!
Horváth Judit
A szeretet az,
ami minden szívet megdobogtat
És minden ember megbolondulhat.
A szeretet az,
ami egy embernek nagyon fontos lehet
És a szeretet elmondani
szóval nagyon érdekes.
Azt érezni és átélni kell,
hogy megértsd mit is jelent!
Horváth Judit
Safranka Judit:Kánikula
Kánikula
Forró a testem, de nem láz heve fűt,
hanem a nyári Nap szít bennem tüzet.
Egy hó-angyal hűvös álomképe űz,
hogy magamba szívjak egy kortynyi telet.
Ha kilógathatnám fejem egy percre,
mint az ablakon néha; át a télbe,
és a fagy csipkedné orcám veresre,
talán meg is könnyebbülhetnék végre.
Aztán áthűlt fejemet óvatosan
visszahúznám ebbe a forró nyárba,
hogy felolvadjak minden porcikámban,
mint egy el nem hajított, kézbe zárva
megmaradt hógolyó, amíg legvégül
cseppfolyóssá válva felhörpinthetném
magam, mint az Istenek kegyelmébül
aláhullott jéghideg nedűt...
Forró a testem, de nem láz heve fűt,
hanem a nyári Nap szít bennem tüzet.
Egy hó-angyal hűvös álomképe űz,
hogy magamba szívjak egy kortynyi telet.
Ha kilógathatnám fejem egy percre,
mint az ablakon néha; át a télbe,
és a fagy csipkedné orcám veresre,
talán meg is könnyebbülhetnék végre.
Aztán áthűlt fejemet óvatosan
visszahúznám ebbe a forró nyárba,
hogy felolvadjak minden porcikámban,
mint egy el nem hajított, kézbe zárva
megmaradt hógolyó, amíg legvégül
cseppfolyóssá válva felhörpinthetném
magam, mint az Istenek kegyelmébül
aláhullott jéghideg nedűt...
Pam Brown:Üzenet...
Pam Brown:
Üzenet...
Hogy mit adhatnék Neked, ha hatalmamban állna?
- Nem mesés gazdagságot, - csak elegendőt ahhoz,
hogy távol tartsd a szorongást
és reményt nyújts az elesetteknek.
- Nem mesés szépséget, - csak szerető szívet.
Esélyt, hogy bölcsen használd fel adottságaidat,
- hogy megválthasd velük a világot,
és mindez örömet is okozzon Neked.
Kívánok Neked érzéket, hogy felismerd
a minket, körülvevő szépséget.
Bátorságot, hogy kitarts és egyre erősebb légy,
örömet, elégedettséget, szeretetet.
Életet, melyet érdemes
Üzenet...
Hogy mit adhatnék Neked, ha hatalmamban állna?
- Nem mesés gazdagságot, - csak elegendőt ahhoz,
hogy távol tartsd a szorongást
és reményt nyújts az elesetteknek.
- Nem mesés szépséget, - csak szerető szívet.
Esélyt, hogy bölcsen használd fel adottságaidat,
- hogy megválthasd velük a világot,
és mindez örömet is okozzon Neked.
Kívánok Neked érzéket, hogy felismerd
a minket, körülvevő szépséget.
Bátorságot, hogy kitarts és egyre erősebb légy,
örömet, elégedettséget, szeretetet.
Életet, melyet érdemes
Szivárvány
Szivárvány
Tenyerem kinyitom,
ég felé fordítom,
szivárvány csordul
ujjaim között.
Ível az égbe,
színt visz a fénybe,
hidat ver ég és föld között.
Nyújtsd a kezed,
nyisd ki tenyered,
tartsd az ég felé,
hulljon a fény belé,
összekötve engem és téged,
és a fény alatt élőket.
Szivárványhídban az életem,
múltam és jelenem,
fölötte a jövőm.
Tenyerem kinyitom,
ég felé fordítom,
szivárvány csordul
ujjaim között.
Ível az égbe,
színt visz a fénybe,
hidat ver ég és föld között.
Nyújtsd a kezed,
nyisd ki tenyered,
tartsd az ég felé,
hulljon a fény belé,
összekötve engem és téged,
és a fény alatt élőket.
Szivárványhídban az életem,
múltam és jelenem,
fölötte a jövőm.
Vörösmarty Mihály: KÉSŐ VÁGY
Vörösmarty Mihály: KÉSŐ VÁGY
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt;
Túl a szív életén
Nyugottan éldelém,
Mit sors s az ész adott,
Az őszi szép napot.
De hogy megláttalak,
Szép napvilágomat,
Kivántam újolag
Már eltünt koromat;
Kivántam mind, amit
Ábrándos álma hitt:
Az édes bánatot,
Mely annyi kéjt adott,
A kínba fúlt gyönyört,
Mely annyiszor gyötört.
Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény
Örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letünt remény után.
Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyimon,
Melyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán;
Túl a reményeken,
Melyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt;
Túl a szív életén
Nyugottan éldelém,
Mit sors s az ész adott,
Az őszi szép napot.
De hogy megláttalak,
Szép napvilágomat,
Kivántam újolag
Már eltünt koromat;
Kivántam mind, amit
Ábrándos álma hitt:
Az édes bánatot,
Mely annyi kéjt adott,
A kínba fúlt gyönyört,
Mely annyiszor gyötört.
Hiába, hasztalan!
Ifjúság és remény
Örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letünt remény után.
Sóvágó Csilla: Álom
Álom
Tébolyító, édes álom,
bíborfény és csalogányok...
Döngicsélő méhecskéknek
virágmező, kaptár télre.
Érintetlen, szűz természet,
Itt bolyongok a sarki fényben.
Minden csöndes, egyedül vagyok,
Végre nyugodtan gondolkodhatok.
Bársonyos fű puha ölelése
Beburkolja testemet,
Amint mindent elfeledve
Lassan belehemperedek.
Egymagam e csöndességben
Egyetlen dolog tart még ébren:
szívem heves kapálásba kezd,
Mikor rám veted tekintetedet!
Ez csak álom lehet!
Hisz itt vagy, velem!!
Homályból burkolóztál ki kedvesem.
Kezem reszket, arcom lángol,
Mit ki nem hoz belőlem
egyetlen pillantásod!
Bárcsak sose múlna el ez a perc,
Míg szótlan állunk kéz a kézben.
Ha nem lennék oly meglepett,
Csókokkal halmoználak el téged.
Telnek, múlnak így a percek,
Mire végre hangod töri meg a csendet.
Mert én most szólani nem tudok,
Ajkam nem mozdul konokul.
Hirtelen magadhoz rántasz,
S átölelsz hevesen,
Fülembe súgod reszketve:
Nem hagylak el többé, kedvesem!
Újra azt kívánom, hogy bárcsak
Soha ne múlna el e csodás perc,
S így maradnánk örökre,
Kéz a kézben.
Test a testtel, szív a szívvel,
elszakíthatatlan kötelékben!
Csak egyet kérek tőled kedves:
Tartsd meg szavad, s ne hagyj el
SOHA TÖBBET!
Sóvágó Csilla
Tébolyító, édes álom,
bíborfény és csalogányok...
Döngicsélő méhecskéknek
virágmező, kaptár télre.
Érintetlen, szűz természet,
Itt bolyongok a sarki fényben.
Minden csöndes, egyedül vagyok,
Végre nyugodtan gondolkodhatok.
Bársonyos fű puha ölelése
Beburkolja testemet,
Amint mindent elfeledve
Lassan belehemperedek.
Egymagam e csöndességben
Egyetlen dolog tart még ébren:
szívem heves kapálásba kezd,
Mikor rám veted tekintetedet!
Ez csak álom lehet!
Hisz itt vagy, velem!!
Homályból burkolóztál ki kedvesem.
Kezem reszket, arcom lángol,
Mit ki nem hoz belőlem
egyetlen pillantásod!
Bárcsak sose múlna el ez a perc,
Míg szótlan állunk kéz a kézben.
Ha nem lennék oly meglepett,
Csókokkal halmoználak el téged.
Telnek, múlnak így a percek,
Mire végre hangod töri meg a csendet.
Mert én most szólani nem tudok,
Ajkam nem mozdul konokul.
Hirtelen magadhoz rántasz,
S átölelsz hevesen,
Fülembe súgod reszketve:
Nem hagylak el többé, kedvesem!
Újra azt kívánom, hogy bárcsak
Soha ne múlna el e csodás perc,
S így maradnánk örökre,
Kéz a kézben.
Test a testtel, szív a szívvel,
elszakíthatatlan kötelékben!
Csak egyet kérek tőled kedves:
Tartsd meg szavad, s ne hagyj el
SOHA TÖBBET!
Sóvágó Csilla
Tiszta szívvel
Tiszta szívvel
[Mó ]
délutáni mese....Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...
forrás
[Mó ]
délutáni mese....Egy napon, egy fiatal megállt egy nagy város központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta. Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, tényleg ez a legcsodálatosabb szív, amit valaha is látott... Az ífjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és továbbra is dicsérgette önmagát.
Egyszercsak a sokadalom közül egy öreg közeledett. Csendes hangú, mintha csak önmagához beszélne:
- És mégis, az Ő szívének a tökéletessége nem hasonlítható az én szívem szépségéhez...
Az összegyült tömeg kezdte az öreget figyelni, és az ő szívét. Az ífjú is kíváncsi lett, ki merészeli ezt tenni, össze akarta hasonlítani a két szívet.
Egy erős szívet látott, melynek dobbanásai messzire hallatszodtak. De tele volt sebekkel, helyenként a hiányzó darabokat másokkal helyettesítették, amelyek nem illettek oda tökéletesen, helyenként meg nem is pótólták, csak a fájó seb látszott.
- Hogy mondhatja, hogy neki van a legszebb a szíve? -suttogták az elképedt emberek.
A fiatal, miután figyelmesen szemügyre vette az öreg szívét, a szemébe nézett és nevetve megszólalt:
- Azt hiszem, viccelsz, öreg. Nézd az én szívemet- ez tökéletes! A te szíved tele van hegekkel, sebekkel- csak könny és fájdalom.
- Igen, szólt az öreg. A te szíved tökéletes, de soha nem cserélném el az én szívemet a te szíveddel.
Látod...minden seb a szívemen egy embert jelent, valakit, akit megajándékoztam a szeretetemmel - kiszakítok egy darabot és a mellettem élő embernek adom, aki néha viszonzásul ad egy darabkát az ő szívéből. Mivel ezeket a darabokat nem lehet miliméterrel mérni, ilyen szabálytalan lesz, de ezeket nagyon becsülöm, mert arra a szeretetre emlékeztet amit megosztottunk egymással.
Néha csak én ajándékoztam darabokat a szívemből, semmit nem kaptam cserébe, még egy darabkát sem a szívükből. Ezek a nyilt sebek, az üregek...hogy szeresd a körülötted élőket, mindig egy bizonyos kockázatot feltételez. Bár vérző sebeket látsz, amelyek még fájnak, mégis...azokra az emberekre emlékeztetnek, akiket így is szeretek, és talán egyszer visszatérnek, hogy az üres helyeket megtöltsék a szívük szeretetével.
Érted most, kedves fiam, mi az én szívemnek az igazi szépsége?- fejezte be az öreg csendes hangon, meleg mosollyal.
A fiatal, könnyezö arccal, bátortalanul odalépett az öreghez, kiszakított egy darabot az ő tökéletes szívéböl és reszkető kezekkel az öreg felé nyújtotta. Az öreg elfogadta és a szívébe rejtette, majd ő is kiszakított egy darabot az ő csupa gyötrelem szívéből és a fiatalnak adta. Igaz, hogy nem illett oda tökéletesen, de így is szép volt.
A fiatal bámulta a szívét, amelyre már nem lehetett azt mondani, hogy tökéletes, de szebb volt mint valaha. Mert a valaha tökéletes szíve most az öreg szívének a szeretetétől dobogott. Egymásra mosolyogtak, és együtt indultak útjukra.
Mennyire szomorú ép szívvel bandukolni az élet útjain. "Tökéletes" szívvel, amelyből hiányzik a szépség...
forrás
Ádám Attila: Boldogság
Ádám Attila: Boldogság
Számomra nem egy üres szó csupán,
Nem illúzió, ábránd, s talány.
Bennem él, körülvesz és árad,
Szívem táplálja éhségét, s nem fárad.
Anyagtalan, de élvezettel lubickolok benne,
A gravitáció mintha velem semmit nem tenne.
Olykor csak az áramlatokra bízom magam,
S így úszom én a boldogságban.
Máskor viszont felemel, s lebegek,
Mint vidám virágszirom szelem az eget.
Magasan, de mégsem riadtan a bizonytalanságtól,
Véled szárnyalok én így a boldogságtól.
Nélküle a világ szürke és keserű,
Általa édes, s oly egyszerű!
Ha velem maradsz, te is megkapod,
S együtt varázsoljuk színessé a holnapot.
Számomra nem egy üres szó csupán,
Nem illúzió, ábránd, s talány.
Bennem él, körülvesz és árad,
Szívem táplálja éhségét, s nem fárad.
Anyagtalan, de élvezettel lubickolok benne,
A gravitáció mintha velem semmit nem tenne.
Olykor csak az áramlatokra bízom magam,
S így úszom én a boldogságban.
Máskor viszont felemel, s lebegek,
Mint vidám virágszirom szelem az eget.
Magasan, de mégsem riadtan a bizonytalanságtól,
Véled szárnyalok én így a boldogságtól.
Nélküle a világ szürke és keserű,
Általa édes, s oly egyszerű!
Ha velem maradsz, te is megkapod,
S együtt varázsoljuk színessé a holnapot.
La Rochefoucauld idézet
Bármilyen ritka is az igazi szerelem,
még mindig nem olyan ritka,
mint az igazi barátság.
(La Rochefoucauld)
még mindig nem olyan ritka,
mint az igazi barátság.
(La Rochefoucauld)
IDÉZET
Virágot kértem Istentől
Egész kertet adott nekem,
Fát kértem Istentől
Egész erdőt adott nekem,
Folyót kértem Istentől
Óceánt adott nekem,
Barátot kértem Istentől
ő TÉGED adott nekem"
"Könny sose érje csillogó szemed,
Bú sose takarja vidám szívedet!
Legyen az életed boldog és vidám,
Ezt kívánom Neked"
puszi Viola
Egész kertet adott nekem,
Fát kértem Istentől
Egész erdőt adott nekem,
Folyót kértem Istentől
Óceánt adott nekem,
Barátot kértem Istentől
ő TÉGED adott nekem"
"Könny sose érje csillogó szemed,
Bú sose takarja vidám szívedet!
Legyen az életed boldog és vidám,
Ezt kívánom Neked"
puszi Viola
Michelangelo Buonarotti - Szonett
Michelangelo Buonarotti - Szonett
Szeretlek,
de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem ,
mert ez nem elég:
az öröklét vonz és mindentől félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.
Mikor Istenből kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával,
s én merev szempár vagyok csak,
ki a földi terhet látom rajtad,
a húst s a bőrt, de mert imádatom,
mint hő a tűztől,
el nem válik az Örök Szépségtől,
s mert benned is Őt nézem,
ki ok és okozat - nincs menekvésem,
s mindig visszatérek s maradok,
honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.
--- Ennél szebb van? Van …,
de ma reggel ez illik a hangulatomhoz.
Jó reggelt neked is, napsütéses áldott napod legyen, Ili
Szeretlek,
de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem ,
mert ez nem elég:
az öröklét vonz és mindentől félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.
Mikor Istenből kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával,
s én merev szempár vagyok csak,
ki a földi terhet látom rajtad,
a húst s a bőrt, de mert imádatom,
mint hő a tűztől,
el nem válik az Örök Szépségtől,
s mert benned is Őt nézem,
ki ok és okozat - nincs menekvésem,
s mindig visszatérek s maradok,
honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.
--- Ennél szebb van? Van …,
de ma reggel ez illik a hangulatomhoz.
Jó reggelt neked is, napsütéses áldott napod legyen, Ili
Mihai Eminescu: Jó éjszakát
Mihai Eminescu: Jó éjszakát
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása
Paluska Zsuzsanna: Nyár
Nyár
Nyárnak angyala nálunk is partra szállt.
Nálunk, mint máshol szabadságért kiállt.
Most egy időre eltaszítja tavaszt,
Elmegy tavasz, s győz a nyári akarat.
Felvirágoztatja ő most Földnek
Rügyes fáit, melyen madarak költenek.
Felvirágoztatja világ erdeit,
Felmelegíti diákok szíveit.
Langyos szél csörgeti hársnak levelét,
Előhozza a tavalynak emlékét.
Napnak sugara szikrázik a Dunán,
S el-el suhan rajta egy két hullám.
Öröm árnyéka bandukol az úton,
s vissza-vissza kacsintanak rá folyton.
Fehér, habos felhők úszkálnak az égen,
nincs ilyen szép idő tavasszal, se télen.
Paluska Zsuzsanna
Nyárnak angyala nálunk is partra szállt.
Nálunk, mint máshol szabadságért kiállt.
Most egy időre eltaszítja tavaszt,
Elmegy tavasz, s győz a nyári akarat.
Felvirágoztatja ő most Földnek
Rügyes fáit, melyen madarak költenek.
Felvirágoztatja világ erdeit,
Felmelegíti diákok szíveit.
Langyos szél csörgeti hársnak levelét,
Előhozza a tavalynak emlékét.
Napnak sugara szikrázik a Dunán,
S el-el suhan rajta egy két hullám.
Öröm árnyéka bandukol az úton,
s vissza-vissza kacsintanak rá folyton.
Fehér, habos felhők úszkálnak az égen,
nincs ilyen szép idő tavasszal, se télen.
Paluska Zsuzsanna
Tatiosz: Hinni kell
Tatiosz: Hinni kell
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben,
hogy csakugyan boldog légy.
Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel.
Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségekérnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít.
A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes.
Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek,
fanyar vagy boldog lesz az életünk.
Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben,
hogy csakugyan boldog légy.
Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel.
Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségekérnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít.
A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes.
Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek,
fanyar vagy boldog lesz az életünk.
Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél.
A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Sárhelyi Erika: A világ vége
Sárhelyi Erika: A világ vége
Egyszer elmennék a világ végére.
Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
ülni a szélére. Megnézném, milyen
onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
vagy egy másik világból megjön
rá a felelet. Elvégre meglehet,
a világ vége csak egy másik kezdet.
Talán egy híd is vezet oda át.
Már látom, ahogy sok óriásplakát
hirdeti: ,,Last minute ajánlat, vissza
nem térő alkalom, megnézheti
- most akciós áron - mi van odaát,
a másik oldalon!" Ha a hídon túl
nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,
de maradnék néhány röpke órára,
kipróbálnám, milyen egy másik
világból fütyülni erre a világra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)