Arany János CSALÁDI KÖR
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.
Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valójában vagyunk, arról senki sem.Voltaire
Rudnyanyszky Gyula Szuletni bun,szuletni atok
Szuletni bun,szuletni atok:
Tanuld meg ,ember,ezt!
Az Isten ellen vet az ember
Mindjart, hogy elni kezd.
Es aztan teljes elete
Vezekles,bunhodes:
Legelso boldog napja az,
Amelyen sirja kesz.
Porbul lesz s eg fele torekszik,
Ezert oly atkozott!
Amit eler,mind semmi csak,mert
Magaval bunt hozott.
A lelke szebb vilag utan
Epedhet botorul:
Akarmilyen magasra szall,
Megint a porba hull!
(Rudnyanyszky Gyula)
Tanuld meg ,ember,ezt!
Az Isten ellen vet az ember
Mindjart, hogy elni kezd.
Es aztan teljes elete
Vezekles,bunhodes:
Legelso boldog napja az,
Amelyen sirja kesz.
Porbul lesz s eg fele torekszik,
Ezert oly atkozott!
Amit eler,mind semmi csak,mert
Magaval bunt hozott.
A lelke szebb vilag utan
Epedhet botorul:
Akarmilyen magasra szall,
Megint a porba hull!
(Rudnyanyszky Gyula)
TOLNAY ANDRÁS: LENNÉL-E MENEDÉKEM
Tolnay András: Lennél-e menedékem
Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök ...
talán pont hozzád...
Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök ...
talán pont hozzád...
Lehetsz kicsi kagyló
"Lehetsz kicsi kagyló, rejtekedben parány porszem. Telnek-múlnak az évek, sok egyszerű kagyló mellett. Rejtőzködsz csendben a mélyben. Őrzöd kincsedet. Majd egy fénysugár megcsillan héjad falán, csiklandozza az oldalad, és Te megmutatod neki a gyöngyödet."
Hont Krisztina Gyenge és erős
Hont Krisztina Gyenge és erős
Ha rám mosolyog
Lángra lobban szívem.
Sutba dobnám érte
Minden kincsem.
A boldogság s a rettegés
Egybeolvadván.
Menekülnöm kéne,
De én inkább vágynám.
Minden reggel
Csak érte ébredek,
Meglátom arcát,
Kezem megremeg.
Gyenge és erős
Nagyot alkotván
Férfi és nő.
Csak ezt hallgatnám.
Ha rám mosolyog
Lángra lobban szívem.
Sutba dobnám érte
Minden kincsem.
A boldogság s a rettegés
Egybeolvadván.
Menekülnöm kéne,
De én inkább vágynám.
Minden reggel
Csak érte ébredek,
Meglátom arcát,
Kezem megremeg.
Gyenge és erős
Nagyot alkotván
Férfi és nő.
Csak ezt hallgatnám.
ANGELUS SILESIUS/ A KERUBI VÁNDORBÓL
ANGELUS SILESIUS/ A KERUBI VÁNDORBÓL
"A rózsa nem kutat, virágzik, mert virágzik, nem tud magáról és nem kérdez és nem vitázik. Mindez játék, mit az istenség szava éltet: saját magának ő gondolta ki a létet. Mondják, mindene van, s koldus néki az ember: jó, de hát mit akar az én szegény szívemmel? Megállj! Hová rohansz? Tebenned van a menny, másutt meg nem leled az Istent sohasem. Imádkozunk: Uram, te döntesz, senki más - s íme ő nem akar, ő örök hallgatás. Ember, míg vágyod az Istent a hit tüzében, addig az ereje még nem járt át egészen. Istenhez a szív egyszerűen benyit; ész és szellem soká vár, míg beengedik. Egy menyasszonyi csók Istennek több lehet, mint a sok munka, mely napszámért sírba megy. Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod; istenné, ha hiszed, földdé, ha azt imádod."
"A rózsa nem kutat, virágzik, mert virágzik, nem tud magáról és nem kérdez és nem vitázik. Mindez játék, mit az istenség szava éltet: saját magának ő gondolta ki a létet. Mondják, mindene van, s koldus néki az ember: jó, de hát mit akar az én szegény szívemmel? Megállj! Hová rohansz? Tebenned van a menny, másutt meg nem leled az Istent sohasem. Imádkozunk: Uram, te döntesz, senki más - s íme ő nem akar, ő örök hallgatás. Ember, míg vágyod az Istent a hit tüzében, addig az ereje még nem járt át egészen. Istenhez a szív egyszerűen benyit; ész és szellem soká vár, míg beengedik. Egy menyasszonyi csók Istennek több lehet, mint a sok munka, mely napszámért sírba megy. Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod; istenné, ha hiszed, földdé, ha azt imádod."
Garai Gábor: JÓKEDVET ADJ
Garai Gábor: JÓKEDVET ADJ
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.
Vész Endre - Te és az Idő.
Vész Endre - Te és az Idő.
Ahogy az Idő összezárul
s gyalul éles fémgyalú
szívedben megnő a gyanú
nyílik egy ajtó önmagától
Rozsdásodik a vasliget
cseppkőbe hűl a pára reggel
s jeleznéd bár titkos jelekkel
homokba írsz csak betüket
Felhőkbe véstél ködből habból
elképzelt nem volt arcokat
oxigéngyöngyök a szavak -
hol vagy attól a pillanattól
Mikor az euforia
magasba emelt mint egy istent
s maghasadásban a felismert
örök alakzat fény haza
Mind aki voltál angyal-másod
ki útnak indít az a kéz
és az a szem mely visszanéz -
felejthetetlen pillantásod
S mindez magát úgy bontja ki
kíváncsian és rögtönözve
hogy teljes ívben forrnak össze
életed ellenpontjai
Egyidőben te nyár vagy tél vagy
egyszerre tavasz őszi táj
tenyérbe zárt dermedt bogár
szénben megmaradt falevél vagy
Tolvaj ki menti vagyonát
de aki mindent itthagy végül
rögeszmét verset örökségül
mindent amit csak kitalált
Ahogy az Idő összezárul
s gyalul éles fémgyalú
szívedben megnő a gyanú
nyílik egy ajtó önmagától
Rozsdásodik a vasliget
cseppkőbe hűl a pára reggel
s jeleznéd bár titkos jelekkel
homokba írsz csak betüket
Felhőkbe véstél ködből habból
elképzelt nem volt arcokat
oxigéngyöngyök a szavak -
hol vagy attól a pillanattól
Mikor az euforia
magasba emelt mint egy istent
s maghasadásban a felismert
örök alakzat fény haza
Mind aki voltál angyal-másod
ki útnak indít az a kéz
és az a szem mely visszanéz -
felejthetetlen pillantásod
S mindez magát úgy bontja ki
kíváncsian és rögtönözve
hogy teljes ívben forrnak össze
életed ellenpontjai
Egyidőben te nyár vagy tél vagy
egyszerre tavasz őszi táj
tenyérbe zárt dermedt bogár
szénben megmaradt falevél vagy
Tolvaj ki menti vagyonát
de aki mindent itthagy végül
rögeszmét verset örökségül
mindent amit csak kitalált
Egy kora őszi délután
Egy kora őszi délután,
csacsi lóg a körtefán.
Integet a fülével,
mosolyog a szemével.
Kicsi buta dalt dalol,
messze zeng a nagy fáról.
Legyen szép az éjszakád,
a csacsi dala vigyáz Rád
csacsi lóg a körtefán.
Integet a fülével,
mosolyog a szemével.
Kicsi buta dalt dalol,
messze zeng a nagy fáról.
Legyen szép az éjszakád,
a csacsi dala vigyáz Rád
Vészi Endre - BOLOND PIKTOR VALLOMÁSA
Vészi Endre - BOLOND PIKTOR VALLOMÁSA
Hevít a nap, fénylik a csillag,
madarak szállnak árnyaimnak,
haladok lassan és vidáman,
repül a lusta por utánam.
*
Hosszú vagyok, az égig érek,
csillagok útján mendegélek,
mosolygok könnyű estek titkán,
madaram van, de nincs kalitkám.
*
Lassan készül a vázlat:
rétek és kazlak és jászlak,
nem piszkítom be a vásznat.
*
Ehhez hosszú ecset kéne
az én gyengéd kezecskémbe:
festék pedig, sötét festék,
melynek színét lopva-lesték.
*
Ahhoz pedig kéne hang is,
bogár-zene és harang is.
Ezek fölé még az égből,
a leglágyabb, tiszta végből,
gyolcs is kéne, összevarrni,
kisgyermek is, elhadarni.
Kéne átok, kéne áldás,
hófehér ing, három váltás,
gonosz, kemény szív is kéne,
kéne három gyászos néne:
ki fogatlan szájat eltát
s úgy viszi a sárga gyertyát.
Messze pedig kéne kastély,
a kastélyban fényes estély,
kandeláber lobogása,
fehér lányok égi mása,
akik egyre csak lebegnek
szárnyain egy menüettnek.
Ami ezek mögött árad:
barna földek, szürke gyárak,
gyors és vad zakatolások,
kőművesek és kovácsok,
asztalosok, földművesek,
ők lepik el most az eget.
Ez a világ milyen gazdag!
Terhes anyák hajladoznak.
bennük épül: bölcs e bőség,
világ, néked jó dicsőség.
Sok, sok piros, sárga festék,
bársony-sötét, nefelejcskék,
fövenysárga, kígyó-szürke
kéne most az ecsetünkre.
Ám ki szólna, éppen dadog,
látom, nagyon magam vagyok.
Lusta bánatokkal tele.
Ez az élet egyik fele.
Másik fele épp hogy nyílik,
elkísértek majd a sírig.
Hevít a nap, fénylik a csillag,
madarak szállnak árnyaimnak,
haladok lassan és vidáman,
repül a lusta por utánam.
*
Hosszú vagyok, az égig érek,
csillagok útján mendegélek,
mosolygok könnyű estek titkán,
madaram van, de nincs kalitkám.
*
Lassan készül a vázlat:
rétek és kazlak és jászlak,
nem piszkítom be a vásznat.
*
Ehhez hosszú ecset kéne
az én gyengéd kezecskémbe:
festék pedig, sötét festék,
melynek színét lopva-lesték.
*
Ahhoz pedig kéne hang is,
bogár-zene és harang is.
Ezek fölé még az égből,
a leglágyabb, tiszta végből,
gyolcs is kéne, összevarrni,
kisgyermek is, elhadarni.
Kéne átok, kéne áldás,
hófehér ing, három váltás,
gonosz, kemény szív is kéne,
kéne három gyászos néne:
ki fogatlan szájat eltát
s úgy viszi a sárga gyertyát.
Messze pedig kéne kastély,
a kastélyban fényes estély,
kandeláber lobogása,
fehér lányok égi mása,
akik egyre csak lebegnek
szárnyain egy menüettnek.
Ami ezek mögött árad:
barna földek, szürke gyárak,
gyors és vad zakatolások,
kőművesek és kovácsok,
asztalosok, földművesek,
ők lepik el most az eget.
Ez a világ milyen gazdag!
Terhes anyák hajladoznak.
bennük épül: bölcs e bőség,
világ, néked jó dicsőség.
Sok, sok piros, sárga festék,
bársony-sötét, nefelejcskék,
fövenysárga, kígyó-szürke
kéne most az ecsetünkre.
Ám ki szólna, éppen dadog,
látom, nagyon magam vagyok.
Lusta bánatokkal tele.
Ez az élet egyik fele.
Másik fele épp hogy nyílik,
elkísértek majd a sírig.
Fülöp Róbert Szeress!
Fülöp Róbert Szeress!
Ki úgy érez, mint Én,
Ki úgy kedvel, szintén.
Ki mindig elnéző,
Így szeretem Őt.
Úgy élhetsz, ahogy Én,
Együtt élünk még.
Érted élek rég,
Szépen kérlek Én,
Szeress úgy, ahogy Én.
Képzeletem benned ébred,
Csupán erre kérlek,
Szeress úgy, mint Én.
Ki úgy érez, mint Én,
Ki úgy kedvel, szintén.
Ki mindig elnéző,
Így szeretem Őt.
Úgy élhetsz, ahogy Én,
Együtt élünk még.
Érted élek rég,
Szépen kérlek Én,
Szeress úgy, ahogy Én.
Képzeletem benned ébred,
Csupán erre kérlek,
Szeress úgy, mint Én.
Heltai Jenő: Kérdőív
Heltai Jenő: Kérdőív
Mikor elnémul megkinzott szíved
Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni- mert felelni kell-
Az életed hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyett?
Ha menned adná az isteni csoda,
Mondd:visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszólva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug és hamis,
Végigcsinálnád, mond másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, ahol ma vagy?
Hol elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhats és harcolhass megint?
Ezért, a díjul zsugorin kimért
Keserves édes pici életért?
Mikor elnémul megkinzott szíved
Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni- mert felelni kell-
Az életed hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj! Tudod az átkozott helyett?
Ha menned adná az isteni csoda,
Mondd:visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszólva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug és hamis,
Végigcsinálnád, mond másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, ahol ma vagy?
Hol elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhats és harcolhass megint?
Ezért, a díjul zsugorin kimért
Keserves édes pici életért?
Andrew Carnegie idézet
" Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat. "(Andrew Carnegie)
Garai Gábor - Nem azért
Garai Gábor - Nem azért
Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész,-
de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;
nem azért áll őrt éberen az ész,
mert az indulat szunnyad s elenyész,-
de azért hajt a fegyelem
korlátokon át s tereken,
de azért lobban szenvedélyem,
hogy ki élni segít éljen;
hogy ne pólyálja puha paplan
Idézet Albert Einstein
" Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség!" Albert Einstein
Peer Krisztián: Aludni jó
Peer Krisztián: Aludni jó
A világ nagy ágy.
A guruló ágy.
A gyerekkori betegágy, kint a nyílt vízen.
Alig mozdulhatni attól a rengeteg mindentől,
ami két alvás között kellhet.
Jó reggelt, cigaretta!
Jó reggelt, kávé!
Hogy aludtatok?
Dörzsölöm az álmot.
Az emlékezhetetlent, az elmesélhetetlent,
hogy majdnem meghaltam,
érted?, majdnem meghaltam.
Pillanatonként fogy. Zsugorodik:
előbb egy kerek történetté,
aztán egyetlen majdnemmé.
Dörzsölöm a szemem, a lencsét,
hogy visszanyerjék kint és bent a tárgyak
előbb a formájukat, aztán a méretüket.
A világ nagy ágy.
A guruló ágy.
A gyerekkori betegágy, kint a nyílt vízen.
Alig mozdulhatni attól a rengeteg mindentől,
ami két alvás között kellhet.
Jó reggelt, cigaretta!
Jó reggelt, kávé!
Hogy aludtatok?
Dörzsölöm az álmot.
Az emlékezhetetlent, az elmesélhetetlent,
hogy majdnem meghaltam,
érted?, majdnem meghaltam.
Pillanatonként fogy. Zsugorodik:
előbb egy kerek történetté,
aztán egyetlen majdnemmé.
Dörzsölöm a szemem, a lencsét,
hogy visszanyerjék kint és bent a tárgyak
előbb a formájukat, aztán a méretüket.
Balázs Danó Tímea Liliom
Balázs Danó Tímea
Liliom
Attetsző arcom a Nap felé fordítom,
gyöngyfehér fénytenger közepén
egyedül lebegő, könnytestű liliom.
A gyökerek, csillámló tarajú, apró kis fellegek.
Létemnek illata halkan, édesen elmereng…
Zümm-jével kísér egy csodás kis bársony-méh,
csak zümmög, körbedong, majd félénken hozzám ér…
Vinnie kell valamit a percből, talán a napot, a virágport…
pedig ott mélyen, fent, a mézben már ott vagyunk…
Hogy lássa, ne csak érezze örökvíz édes illatát;
tükörszirmaim lágy ölét a Tengernek adom át…
Liliom
Attetsző arcom a Nap felé fordítom,
gyöngyfehér fénytenger közepén
egyedül lebegő, könnytestű liliom.
A gyökerek, csillámló tarajú, apró kis fellegek.
Létemnek illata halkan, édesen elmereng…
Zümm-jével kísér egy csodás kis bársony-méh,
csak zümmög, körbedong, majd félénken hozzám ér…
Vinnie kell valamit a percből, talán a napot, a virágport…
pedig ott mélyen, fent, a mézben már ott vagyunk…
Hogy lássa, ne csak érezze örökvíz édes illatát;
tükörszirmaim lágy ölét a Tengernek adom át…
Idézet
" Ha rosszat kell mondani valakiről,
ne mondd ki- ikább írd bele a homokba,
közel a víz széléhez és a hullámokhoz.
/ismeretlen/
ne mondd ki- ikább írd bele a homokba,
közel a víz széléhez és a hullámokhoz.
/ismeretlen/
Nian Mik vagyunk?
Nian Mik vagyunk?
Hol mereng a gondolat,
Mit kér a kéz, s mit ad?
Mit szól a száj,
Merre jár a gondolat?
És merre repül a madár,
Merre jár már a nyár?
Miért jön a zord tél,
És az ember mitől fél?
Minek sír a szem,
És néha miért nevet?
Minek szeretsz olyat?
Ki téged nem szeret.
És miért vagyunk néha,
Oly gyarlók, s kegyetlenek?
Mert nem vagyunk mi sem többek,
Csak egyszerű emberek…
Hol mereng a gondolat,
Mit kér a kéz, s mit ad?
Mit szól a száj,
Merre jár a gondolat?
És merre repül a madár,
Merre jár már a nyár?
Miért jön a zord tél,
És az ember mitől fél?
Minek sír a szem,
És néha miért nevet?
Minek szeretsz olyat?
Ki téged nem szeret.
És miért vagyunk néha,
Oly gyarlók, s kegyetlenek?
Mert nem vagyunk mi sem többek,
Csak egyszerű emberek…
Toldalagi Pál ÁHÍTAT
Toldalagi Pál ÁHÍTAT
Megszállottként néha megállok,
s akkor megszűnik az idő;
átlényegülve a valóság
a képzetes megszépítő
síkjába lép, mindent csodálok,
minden megnyugtat, megigéz,
hiába lármázik a város,
köröttem csend van, semmi rész
nem rontja el a kristálytiszta
áhítatot, ó, hogy dagad
a szívem a nagy boldogságtól,
nem dobálnak, nem játszanak
velem az emberek. Nagy érzés!
Áll az idő és kész a kép,
amit a nem ismert hatalma
hozott létre valamiképp.
Megszállottként néha megállok,
s akkor megszűnik az idő;
átlényegülve a valóság
a képzetes megszépítő
síkjába lép, mindent csodálok,
minden megnyugtat, megigéz,
hiába lármázik a város,
köröttem csend van, semmi rész
nem rontja el a kristálytiszta
áhítatot, ó, hogy dagad
a szívem a nagy boldogságtól,
nem dobálnak, nem játszanak
velem az emberek. Nagy érzés!
Áll az idő és kész a kép,
amit a nem ismert hatalma
hozott létre valamiképp.
VÉSZ ENDRE - FOHÁSZ SZIGORÚSÁGÉRT
VÉSZ ENDRE - FOHÁSZ SZIGORÚSÁGÉRT
Fohász szigorúságért
Váltott szárnyakon
Madárformán
Köröskörül a kertben. Február
Örökséged
Tél elé
Margitnak, tél elé
Párosan
A szőlő felkiált
Bartók éjszakái
Sarkvidéki
Penge-keményen
Életrajz-vázlat a szememről
Fogságba ejtett holnap
Az indián útja
Jégcimbalom
A PIROS TEREM
1963-1964
Búcsu Suránytól
Vérmezei elégia
A piros terem
Ifjúságom egy-egy részletén
Fázékonyak hálaéneke
Májusi vasárnap fénytörésben
A tér
November Visegrádon
Csapda
Éjfél
ŐR ÉS FOGOLY
1965-1967
Őr és fogoly
Megint csak József Attiláról
Fától fáig
Hazám az anyanyelvem
Mínusz öt
A varázsló kalapjában
Kirándulások
Gyerekek istenkora
Kötelékek
A hét némaság kapujában
Idegen kirakatok
Gonoszsirató
A hétpróba kérdései
Hetven év
Egy kérdés megfejtése
Fohász szigorúságért
Váltott szárnyakon
Madárformán
Köröskörül a kertben. Február
Örökséged
Tél elé
Margitnak, tél elé
Párosan
A szőlő felkiált
Bartók éjszakái
Sarkvidéki
Penge-keményen
Életrajz-vázlat a szememről
Fogságba ejtett holnap
Az indián útja
Jégcimbalom
A PIROS TEREM
1963-1964
Búcsu Suránytól
Vérmezei elégia
A piros terem
Ifjúságom egy-egy részletén
Fázékonyak hálaéneke
Májusi vasárnap fénytörésben
A tér
November Visegrádon
Csapda
Éjfél
ŐR ÉS FOGOLY
1965-1967
Őr és fogoly
Megint csak József Attiláról
Fától fáig
Hazám az anyanyelvem
Mínusz öt
A varázsló kalapjában
Kirándulások
Gyerekek istenkora
Kötelékek
A hét némaság kapujában
Idegen kirakatok
Gonoszsirató
A hétpróba kérdései
Hetven év
Egy kérdés megfejtése
Felkeltem ma reggel es latom magam korul
Felkeltem ma reggel es latom magam korul,
Minden amire ra nezek ,mosolyog es orul,
Ablakomban madarak enekelnek,csiripelnek,
Ujra erzem,hogy elek,es korulottem elnek.
Elmosolyodok es jokedvvel fel nezek az egre,
Keresem a csillagot,amely az este ram ragyogott,
de nem talalom csak a felkelo napot,
amely ramkacsintva biztatott,
hogy teged koszontselek,mint jo baratot.
Minden amire ra nezek ,mosolyog es orul,
Ablakomban madarak enekelnek,csiripelnek,
Ujra erzem,hogy elek,es korulottem elnek.
Elmosolyodok es jokedvvel fel nezek az egre,
Keresem a csillagot,amely az este ram ragyogott,
de nem talalom csak a felkelo napot,
amely ramkacsintva biztatott,
hogy teged koszontselek,mint jo baratot.
Mihai Eminescu/ JÓ ÉJSZAKÁT
Mihai Eminescu/ JÓ ÉJSZAKÁT
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása
Ezernyi álmos kis madárka
Fészkén lel altató tanyát,
Elrejti lombok lenge sátra;
Jó éjszakát!
Sóhajt a forrás, néha csobban,
A sötét erdő bólogat -
Virág, fű: szendereg nyugodtan,
Szép álmokat!
Egy hattyú ring a tó vizében,
Nádas-homályba andalog;
Ringassanak álomba szépen
Kis angyalok!
Tündérpompájú éji tájon
Felkél az ezüst holdvilág;
Összhang a föld, egy édes álom...
Jó éjszakát!
Dsida Jenő fordítása
Az utolsó barát
is
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.
Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.
Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.
Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.
Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.
Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.
A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.
Idézet
" Aki azt hiszi, hogy boldogul a többiek nélkül, téved,de az, aki azt hiszi, hogy a többiek nem tudnak boldogulni nélküle, még jobban téved. Ne tartsd fontosnak, hogy FONTOSNAK tartsanak, egyszerűen csak szeress, és fontos leszel.'" (Simon András)
Ady Endre – Erdőben, esős délutánon
Ady Endre – Erdőben, esős délutánon
Lanyhán irigylem a
Viadal-évek kapott szitkát, gunyját:
Megszokják vagy megunják
Az embert az emberek
S az évek és a kedvek úgy szaladnak,
Mint páholt hadsereg
S koldusként járok a nyomában
A menekülő, gyáva hadnak.
A fajtám?:
Mindig ritkábban gyujt a harag.
Száz bűnöm?:
A legszebbje mind elmarad
S már alig-alig érdekel
Egykor imádott, furcsa sorsom,
Olyan lett, mint lopott kalap,
Titokban hordom.
Az asszonyom?:
Ha ifjabb lennék, tán szeretne,
Így csak egy renyhe,
Lassú, kis igéretű
Pillantást küld el vétve,
Én pedig másolt, régi lázaimat
Küldöm cserébe.
Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bűnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.
Lanyhán irigylem a
Viadal-évek kapott szitkát, gunyját:
Megszokják vagy megunják
Az embert az emberek
S az évek és a kedvek úgy szaladnak,
Mint páholt hadsereg
S koldusként járok a nyomában
A menekülő, gyáva hadnak.
A fajtám?:
Mindig ritkábban gyujt a harag.
Száz bűnöm?:
A legszebbje mind elmarad
S már alig-alig érdekel
Egykor imádott, furcsa sorsom,
Olyan lett, mint lopott kalap,
Titokban hordom.
Az asszonyom?:
Ha ifjabb lennék, tán szeretne,
Így csak egy renyhe,
Lassú, kis igéretű
Pillantást küld el vétve,
Én pedig másolt, régi lázaimat
Küldöm cserébe.
Még megbocsátni
Szeretek, ha nagy bűnök akadnak
S másoknak inkább
És néha-néha magamnak.
És szeretem az embereket
Szánva, őszintén:
Egy kicsit valamennyi úgy jár,
Mint én.
Varga Nóra Ében-arcú éjszaka
Varga Nóra Ében-arcú éjszaka
Ében-arcú éjjel szárnya
ráhajol most a világra,
ében-ízű puha csókját
kortyolgatják hegyek, lankák.
Sötétből varrt nagykabáttal
vonja be a házakat,
szendergő hold
- illó álom -
megcsillanó ezüstszállal
fonja át az utakat.
Fátyol-szelíd hálót terít
merengő ég sátora,
pille-kézzel szerteszórja
kincseit az éjszaka.
Könnyű talpak lépte koppan
fázós kövek rejtekén,
fogvacogva meg-megkoccan
éji ábránd idején.
Dideregve fel-felsejlő
bíbor-bőrű pirkadat,
fények között átderengő
hajnal-szellő hívogat.
Ében-arcú éjjel szárnya
ráhajol most a világra,
ében-ízű puha csókját
kortyolgatják hegyek, lankák.
Sötétből varrt nagykabáttal
vonja be a házakat,
szendergő hold
- illó álom -
megcsillanó ezüstszállal
fonja át az utakat.
Fátyol-szelíd hálót terít
merengő ég sátora,
pille-kézzel szerteszórja
kincseit az éjszaka.
Könnyű talpak lépte koppan
fázós kövek rejtekén,
fogvacogva meg-megkoccan
éji ábránd idején.
Dideregve fel-felsejlő
bíbor-bőrű pirkadat,
fények között átderengő
hajnal-szellő hívogat.
butterfly Barátok
butterfly A barátok
Barátok!
Szeretni és szeretve lenni igazán boldogság!
Amikor nem gondolsz a búra már
Amikor a szó helyett a szem beszél
Amikor megérint a remény.
Ott állsz és boldog vagy
Mert végre önmagad vagy!
Mert az élet hoz kis örömöt.
Amikor meglátod őt,
Kivel a virtuális valóságban éltél.
Mostmár érzed igazi lényét!
Szereteted testet ölt és így örökké szereted őt!
Megérted hogy a barát örök társaddá vált
És emlékek fűznek hozzá!
Melyeket előszedsz egy szomorkás napon.
És tudod hogy lesz még folytatás!
Mert a barát örökké társad mostmár!
Barátok!
Szeretni és szeretve lenni igazán boldogság!
Amikor nem gondolsz a búra már
Amikor a szó helyett a szem beszél
Amikor megérint a remény.
Ott állsz és boldog vagy
Mert végre önmagad vagy!
Mert az élet hoz kis örömöt.
Amikor meglátod őt,
Kivel a virtuális valóságban éltél.
Mostmár érzed igazi lényét!
Szereteted testet ölt és így örökké szereted őt!
Megérted hogy a barát örök társaddá vált
És emlékek fűznek hozzá!
Melyeket előszedsz egy szomorkás napon.
És tudod hogy lesz még folytatás!
Mert a barát örökké társad mostmár!
Heinrich Heine: A titok
Heinrich Heine: A titok
A TITOK
Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul,
mosolygunk, mi több, nevetünk!
Nem árulkodik a titokról
keserű ráncunk, tört szemünk.
Némán vergődve ott hever lenn
a lelkünk véres mélyein.
S ha vadul tombol is szívünkben,
szánkat görcsbe rántja a kín.
Kérdezd bölcsőn a csecsemőket,
kérdezd sírban a tetemet,
talán ők felfedik előtted,
mit sosem mondtam el neked.
A TITOK
Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul,
mosolygunk, mi több, nevetünk!
Nem árulkodik a titokról
keserű ráncunk, tört szemünk.
Némán vergődve ott hever lenn
a lelkünk véres mélyein.
S ha vadul tombol is szívünkben,
szánkat görcsbe rántja a kín.
Kérdezd bölcsőn a csecsemőket,
kérdezd sírban a tetemet,
talán ők felfedik előtted,
mit sosem mondtam el neked.
Apró holdkönnycseppek
"Apró holdkönnycseppek,
kicsi igazgyöngyök,
fénylő kagylóhéjak,
apró csengő-bongó kavicsok,
kis kék virágszirmok járnak
suta kis táncot boldogan,
és várják, hogy Neked
szép álmokat hozhassanak."
kicsi igazgyöngyök,
fénylő kagylóhéjak,
apró csengő-bongó kavicsok,
kis kék virágszirmok járnak
suta kis táncot boldogan,
és várják, hogy Neked
szép álmokat hozhassanak."
Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed
Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
GOETHE: A KIVÁLASZTOTTHOZ
GOETHE: A KIVÁLASZTOTTHOZ
Kéz a kézben, ajk az ajkon,
kedves lányka, hű legyél.
Zátonyok közt kell suhanjon
párod még, de célhoz ér;
és ha csónakját kikötve
vihar múltán rád akad,
verje meg az ég örökre,
hogyha nem veled marad.
Aki bátran vág a célnak,
félig el is érte már,
az éjtől a gyáva fél csak,
ragyog a csillagsugár.
Melletted lustán heverve
gondok ülnék lelkemet,
míg itt messze, nagysietve
érted mindent megteszek.
Már a völgyet megtaláltam,
ahová együtt megyünk,
hol a folyó vize lágyan
siklik, ha a nap letűnt.
Nyárfák állongnak a réten,
bükkfa, cserjés árnyat ad,
és a liget rejtekében
tán egy kunyhó is akad.
Kéz a kézben, ajk az ajkon,
kedves lányka, hű legyél.
Zátonyok közt kell suhanjon
párod még, de célhoz ér;
és ha csónakját kikötve
vihar múltán rád akad,
verje meg az ég örökre,
hogyha nem veled marad.
Aki bátran vág a célnak,
félig el is érte már,
az éjtől a gyáva fél csak,
ragyog a csillagsugár.
Melletted lustán heverve
gondok ülnék lelkemet,
míg itt messze, nagysietve
érted mindent megteszek.
Már a völgyet megtaláltam,
ahová együtt megyünk,
hol a folyó vize lágyan
siklik, ha a nap letűnt.
Nyárfák állongnak a réten,
bükkfa, cserjés árnyat ad,
és a liget rejtekében
tán egy kunyhó is akad.
Idézet
Legyünk olyan múló,mint az őszi felhők. Ha nyomon követjük a születést s a halált,olyan az,mintha egy zenemű felvonulásait kísérnénk végig. Az élet nem más,mint egy villámlás az égen. Elszalad,mint gyors hegyi csermely." /Buddha/
Sully Prudhomme: Törött váza
Sully Prudhomme: Törött váza
Sully Prudhomme: Törött váza
Hol a verbéna haldokol ma
a kristályváza megrepedt.
Egy legyez? épp csak súrolta,
még zaj se hallatszott s beteg.
De a kicsiny karc egyre jobban
harapta az üvegfalat
és láthatatlan és titokban
és biztosan tovább haladt.
Vize lassanként csepegett ki
a senyved? virág körött.
Mi történt itt, nem sejti senki.
Ne nyúljatok hozzá: törött.
Szívünkhöz is így ér a drága
és megkarcolja hirtelen.
A szív tovább hasad, virága
elhull az édes szerelem.
Az emberek vélik, ép még,
de benn szívünk sír és sajog,
mert érzi mély-mély repedését.
Törött: hozzá ne nyúljatok.
Kosztolányi Dezső fordítása
Sully Prudhomme: Törött váza
Hol a verbéna haldokol ma
a kristályváza megrepedt.
Egy legyez? épp csak súrolta,
még zaj se hallatszott s beteg.
De a kicsiny karc egyre jobban
harapta az üvegfalat
és láthatatlan és titokban
és biztosan tovább haladt.
Vize lassanként csepegett ki
a senyved? virág körött.
Mi történt itt, nem sejti senki.
Ne nyúljatok hozzá: törött.
Szívünkhöz is így ér a drága
és megkarcolja hirtelen.
A szív tovább hasad, virága
elhull az édes szerelem.
Az emberek vélik, ép még,
de benn szívünk sír és sajog,
mert érzi mély-mély repedését.
Törött: hozzá ne nyúljatok.
Kosztolányi Dezső fordítása
ADY ENDRE: SZELID, ESTI IMÁDSÁG
ADY ENDRE: SZELID, ESTI IMÁDSÁG
Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."
Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."
Mit is?
Mit is?
Mosolygós kis csillagokat,
angyalszárnyú szitakötőket,
bolyhos bárányfelhőket,
csillogó hópelyheket,
gomböc holdat,
teljesülő kívánságokat,
szép álmokat!
Mosolygós kis csillagokat,
angyalszárnyú szitakötőket,
bolyhos bárányfelhőket,
csillogó hópelyheket,
gomböc holdat,
teljesülő kívánságokat,
szép álmokat!
Zsigai Klara Szerelem tengerében
Zsigai Klara Szerelem tengerében
Reggeli napsugár simogat kedvesen
Boldogan nézem csillogó szemedet
Nyakadhoz bújok
Karjaidba fonom testem
Felhőtlen szerelemünk
Tengerét keresem.
Tüzes pokol-lüktető testek mámora éled
Ujjaink gyengéd játékos táncba kezdenek
Vágyak minden rezdülésre
Szenvedélyt kelt
Feszülő ringó testek
Határt nem ismernek.
Megölellek mohón követelem szerelmed
Erogén zónák varázslatok kertjében
Hajadba túrok,hozzád bújok
Vágyak, rejtett zugok
Ezernyi fény szikrát szór
Életre kel valahol.
Testünk eggyé váll szánk némán összeforr
Boldog halk sikoly szakad fel
Lüktető szívek éneke meséli tovább
Nincs annál édesebb
Mint a csókkal zárt
Szerelem!
Reggeli napsugár simogat kedvesen
Boldogan nézem csillogó szemedet
Nyakadhoz bújok
Karjaidba fonom testem
Felhőtlen szerelemünk
Tengerét keresem.
Tüzes pokol-lüktető testek mámora éled
Ujjaink gyengéd játékos táncba kezdenek
Vágyak minden rezdülésre
Szenvedélyt kelt
Feszülő ringó testek
Határt nem ismernek.
Megölellek mohón követelem szerelmed
Erogén zónák varázslatok kertjében
Hajadba túrok,hozzád bújok
Vágyak, rejtett zugok
Ezernyi fény szikrát szór
Életre kel valahol.
Testünk eggyé váll szánk némán összeforr
Boldog halk sikoly szakad fel
Lüktető szívek éneke meséli tovább
Nincs annál édesebb
Mint a csókkal zárt
Szerelem!
Komáromi János Köszöntő, csak úgy
Köszöntő, csak úgy....
Hallgasd meg!
bánat voltam
felhő lettem
könnyeimet
szétöntöztem
egy csepp hullott
tenyeredbe
simogatás
lett belőle
egy csepp csillan
rózsa szirmon
volt, de már nincs
miért sírnom
egy csepp csordult
szép szemedből
ennyi maradt
könnyeimből
egy csepp száradt
fénylő Napon
vágyat őrző
hűs hajnalon
egy csepp eltűnt
nem találom
elveszett, de
nem is bánom
sírás voltam
mosoly lettem
múltjaimat
elfeledtem
víg perceim
Neked adom
fogadd el, légy
boldog nagyon
Hallgasd meg!
bánat voltam
felhő lettem
könnyeimet
szétöntöztem
egy csepp hullott
tenyeredbe
simogatás
lett belőle
egy csepp csillan
rózsa szirmon
volt, de már nincs
miért sírnom
egy csepp csordult
szép szemedből
ennyi maradt
könnyeimből
egy csepp száradt
fénylő Napon
vágyat őrző
hűs hajnalon
egy csepp eltűnt
nem találom
elveszett, de
nem is bánom
sírás voltam
mosoly lettem
múltjaimat
elfeledtem
víg perceim
Neked adom
fogadd el, légy
boldog nagyon
Nemes Nagy Ágnes:Jeromos, a remeterák
Nemes Nagy Ágnes:
Jeromos, a remeterák
Jeromos, a remeterák
szívén a vágy serege rág.
Sötét a víz feneke:
nem lesz többé remete.
Sírnak-rínak a kis halak:
Ki ad nekünk tanácsokat?
Fejünk ésszel már ki töltse?
Ki lesz öblünk büszke bölcse?
De Jeromos hajthatatlan:
Unalmas e barna katlan!
Ne féljetek, visszatérek,
s folytatom a bölcsességet.
Alig indul, gyorsan úszva,
szembe-perdül egy medúza.
Jaj nekem – szól – siralom!
Elveszett a kalapom.
Így a fejem alaktalan,
nem élhetek kalaptalan.
Szól Jeromos: Gyere most,
megismered Jeromost,
vándorútra menjünk együtt,
kalapodat megkeressük.
Mennek is a partoldalon.
Jön a szivacs-lakodalom.
Az iszapban, mintha másznék,
araszol a büszke násznép.
Szól Jeromos: Hej, násznagyok,
egy kalapot nem láttatok?
Örömapa szól kevélyen:
Ki beszél így ünnepélyen?
Mit nekünk egy régi kalpag?
Ne zavard a lakodalmat!
A két vándor elhúzódik,
eljutnak a vízipókig.
Gondolkodik vízipók:
Nem vállalok rizikót
De ebédre hozatok,
ha akarod, moszatot.
Újra mennek, mendegélnek,
egy korállszigethez érnek.
Rájuk se néz kis-koráll,
üldögél és sírdogál,
mert keresztülugorta
a tengeri ugorka.
Fáradtak a vándorok,
mind a ketto tántorog.
– Minket senki meg se hallgat?
Sose lesz meg az a kalpag?
Új kedvre ki hangolna?
Oszkár tán, az angolna?
Jön is Oszkár kanyarogva,
hóna alatt csomagocska,
föl-le táncol, locsog-fecseg:
– Elmondok egy történetet!
Nemrég történt, épp a minap,
Vörös-tenger színe alatt
Tamás, ez a kóbor alga,
uszonyt lopott s eloldalga.
Talált egy szép kalapot,
gyorsan beletolatott,
s ráírva, hogy Tamás-lak,
berendezte lakásnak.
Szól Medúza: Drága Oszkár,
szörnyu izgalomba hoztál!
Oszkár mondja: csak
nyugodtan!
Kalapodat visszaloptam!
Kibontom a csomagot:
benne van a kalapod.
Jutalmat nem koldulok,
Jeromoshoz fordulok,
tole kérdem: lehet-e?
Rág a vágyak serege:
ön, a híres remete,
tanítványul vehet-e?
Jeromosunk eltűnődik,
lóg a feje, szinte földig.
– Jó, jó – mondja –,
még nem láttam
ily nagy elmét angolnában.
Legyen meg a jutalmad,
tanítvánnyá fogadlak!
Medúzától elbúcsúznak,
szépen, csendben
hazaúsznak.
Hosszan hallják, messze még,
a Medúza énekét.
A Medúza éneke
A kalapom, a kalapom
lekötözöm, bebogozom.
De jó, de szép, de nagyszerű,
már nem vagyok tojásfejű.
Jeromos, a remeterák
Jeromos, a remeterák
szívén a vágy serege rág.
Sötét a víz feneke:
nem lesz többé remete.
Sírnak-rínak a kis halak:
Ki ad nekünk tanácsokat?
Fejünk ésszel már ki töltse?
Ki lesz öblünk büszke bölcse?
De Jeromos hajthatatlan:
Unalmas e barna katlan!
Ne féljetek, visszatérek,
s folytatom a bölcsességet.
Alig indul, gyorsan úszva,
szembe-perdül egy medúza.
Jaj nekem – szól – siralom!
Elveszett a kalapom.
Így a fejem alaktalan,
nem élhetek kalaptalan.
Szól Jeromos: Gyere most,
megismered Jeromost,
vándorútra menjünk együtt,
kalapodat megkeressük.
Mennek is a partoldalon.
Jön a szivacs-lakodalom.
Az iszapban, mintha másznék,
araszol a büszke násznép.
Szól Jeromos: Hej, násznagyok,
egy kalapot nem láttatok?
Örömapa szól kevélyen:
Ki beszél így ünnepélyen?
Mit nekünk egy régi kalpag?
Ne zavard a lakodalmat!
A két vándor elhúzódik,
eljutnak a vízipókig.
Gondolkodik vízipók:
Nem vállalok rizikót
De ebédre hozatok,
ha akarod, moszatot.
Újra mennek, mendegélnek,
egy korállszigethez érnek.
Rájuk se néz kis-koráll,
üldögél és sírdogál,
mert keresztülugorta
a tengeri ugorka.
Fáradtak a vándorok,
mind a ketto tántorog.
– Minket senki meg se hallgat?
Sose lesz meg az a kalpag?
Új kedvre ki hangolna?
Oszkár tán, az angolna?
Jön is Oszkár kanyarogva,
hóna alatt csomagocska,
föl-le táncol, locsog-fecseg:
– Elmondok egy történetet!
Nemrég történt, épp a minap,
Vörös-tenger színe alatt
Tamás, ez a kóbor alga,
uszonyt lopott s eloldalga.
Talált egy szép kalapot,
gyorsan beletolatott,
s ráírva, hogy Tamás-lak,
berendezte lakásnak.
Szól Medúza: Drága Oszkár,
szörnyu izgalomba hoztál!
Oszkár mondja: csak
nyugodtan!
Kalapodat visszaloptam!
Kibontom a csomagot:
benne van a kalapod.
Jutalmat nem koldulok,
Jeromoshoz fordulok,
tole kérdem: lehet-e?
Rág a vágyak serege:
ön, a híres remete,
tanítványul vehet-e?
Jeromosunk eltűnődik,
lóg a feje, szinte földig.
– Jó, jó – mondja –,
még nem láttam
ily nagy elmét angolnában.
Legyen meg a jutalmad,
tanítvánnyá fogadlak!
Medúzától elbúcsúznak,
szépen, csendben
hazaúsznak.
Hosszan hallják, messze még,
a Medúza énekét.
A Medúza éneke
A kalapom, a kalapom
lekötözöm, bebogozom.
De jó, de szép, de nagyszerű,
már nem vagyok tojásfejű.
A paraszt és a szamár
A paraszt és a szamár
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet sok mindent fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésedre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet sok mindent fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésedre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
Platon idézet
A jo oreg kut csendesen ontja vizet,igy telik minden napja.Aldott elet ez,fontolgatom,csak adni,adni minden napon.Ilyen kutta kellene lennem! Mindig csak adni? ez terhet is jelenthet! Jo kut,nem erzed ezt a terhet? Belenezek,tukre ram ragyog,de hisz a forras nem en vagyok! Arad belem,csak tovabb adom,vidaman,csendesen es szabadon.Hadd eljek ilyen kut-eletet,osszak aldast es sok-sok szeretetet! Nem az enyem,Krisztustol kapom,egyszeruen csak tovabb adom. [Platon]
Jeromos, a remeterák szívén
Jeromos, a remeterák szívén a vágy serege rág. Sötét a víz feneke: nem lesz többé remete. Sírnak-rínak a kis halak: Ki ad nekünk tanácsokat? Fejünk ésszel már ki töltse? Ki lesz öblünk büszke bölcse? De Jeromos hajthatatlan: Unalmas e barna katlan! Ne féljetek, visszatérek, s folytatom a bölcsességet. Alig indul, gyorsan úszva, szembe-perdül egy medúza. Jaj nekem – szól – siralom! Elveszett a kalapom. Így a fejem alaktalan, nem élhetek kalaptalan. vándorútra menjünk együtt, kalapodat megkeressük. Mennek is a partoldalon. Jön a szivacs-lakodalom. Az iszapban, mintha másznék, araszol a büszke násznép. Szól Jeromos: Hej, násznagyok, egy kalapot nem láttatok? Örömapa szól kevélyen: Ki beszél így ünnepélyen? Mit nekünk egy régi kalpag? Ne zavard a lakodalmat! A két vándor elhúzódik, eljutnak a vízipókig. Gondolkodik vízipók: Nem vállalok rizikót De ebédre hozatok, ha akarod, moszatot. Újra mennek, mendegélnek, egy korállszigethez érnek. Rájuk se néz kis-koráll, üldögél és sírdogál, mert keresztülugorta a tengeri ugorka. Fáradtak a vándorok, mind a kettő tántorog. – Minket senki meg se hallgat? Sose lesz meg az a kalpag? Új kedvre ki hangolna? Oszkár tán, az angolna? Jön is Oszkár kanyarogva, hóna alatt csomagocska, föl-le táncol, locsog-fecseg: – Elmondok egy történetet! Nemrég történt, épp a minap, Vörös-tenger színe alatt Tamás, ez a kóbor alga, uszonyt lopott s eloldalga. Talált egy szép kalapot, gyorsan beletolatott, s ráírva, hogy Tamás-lak, berendezte lakásnak. Szól Medúza: Drága Oszkár, szörnyű izgalomba hoztál! Oszkár mondja: csak nyugodtan! Kalapodat visszaloptam! Kibontom a csomagot: benne van a kalapod. Jutalmat nem koldulok, Jeromoshoz fordulok, tőle kérdem: lehet-e? Rág a vágyak serege: ön, a híres remete, tanítványul vehet-e? Jeromosunk eltűnődik, lóg a feje, szinte földig. – Jó, jó – mondja –, még nem láttam ily nagy elmét angolnában. Legyen meg a jutalmad, tanítvánnyá fogadlak! Medúzától elbúcsúznak, szépen, csendben hazaúsznak. Hosszan hallják, messze még, a Medúza énekét. A Medúza éneke A kalapom, a kalapom lekötözöm, bebogozom. De jó, de szép, de nagyszerű, már nem vagyok tojásfejű Szól Jeromos: Gyere most, megismered Jeromost
Radnóti Miklós: HAJNAL
Radnóti Miklós: HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vizfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dudoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át...
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangu reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vizfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dudoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át...
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangu reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Ady Endre A nyári délutánok
Ady Endre A nyári délutánok
Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.
Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigoru vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.
A város árnyas és remegő,
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.
Mint zavarodott szerelmesek,
Pírral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a Város. Szivük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.
Szemünk könnyes, mégis nevetünk,
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.
S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.
Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.
Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigoru vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.
A város árnyas és remegő,
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.
Mint zavarodott szerelmesek,
Pírral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a Város. Szivük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.
Szemünk könnyes, mégis nevetünk,
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.
S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.
Nagy Ágota-Gabriella Igaz barát...
Igaz barát...
Sok az ember, kicsi a Föld,
Nem elég az élet, hogy megkerüld.
Hogy láss óceánt és sivatagot...
Nem lelem az igazi barátot.
Kevés az idő, lekésed az életet,
Az óra kattogása naivan fenyeget.
S bár még fiatalon kutatod...
Nem leled az igazi barátot.
Toll kezemben és nézem a vizet,
Nézem a sok embert és hiszem,
Hogy belép a szívembe, kit várok...
Megtalálom én is az igazi barátot!
Nagy Ágota-Gabriella
Sok az ember, kicsi a Föld,
Nem elég az élet, hogy megkerüld.
Hogy láss óceánt és sivatagot...
Nem lelem az igazi barátot.
Kevés az idő, lekésed az életet,
Az óra kattogása naivan fenyeget.
S bár még fiatalon kutatod...
Nem leled az igazi barátot.
Toll kezemben és nézem a vizet,
Nézem a sok embert és hiszem,
Hogy belép a szívembe, kit várok...
Megtalálom én is az igazi barátot!
Nagy Ágota-Gabriella
Kányádi Sándor Álom
Kányádi Sándor Álom
Furcsát álmodtam az éjjel:
két csikót fogtam kötéllel,
két gyönyörű pejcsikót.
Szárközépig érő fűben nyargalásztam velük,
mígnem egyik csikó elfutott.
És a másik, akin ültem,
azon nyomban,
mint egy isten olyan lánnyá változott.
De otthagytam – most sem értem –,
és kergettem egész éjjel azt,
amelyik elfutott
Furcsát álmodtam az éjjel:
két csikót fogtam kötéllel,
két gyönyörű pejcsikót.
Szárközépig érő fűben nyargalásztam velük,
mígnem egyik csikó elfutott.
És a másik, akin ültem,
azon nyomban,
mint egy isten olyan lánnyá változott.
De otthagytam – most sem értem –,
és kergettem egész éjjel azt,
amelyik elfutott
Veronica A. Shoffstall Egy idő után...
Egy idő után...
"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között, És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal, És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó, És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.” (Veronica A. Shoffstall)Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.
"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között, És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal, És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó, És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével, És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez. Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér. Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked. És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.” (Veronica A. Shoffstall)Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget,
a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet,
nem mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz; Hogy valóban erős vagy. És valóban értékes.
Paulo Coelho Hallgass a szívedre
Hallgass a szívedre.
Az mindent tud, mivel a világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni. Ahol a szíved van, ott a kincsed. A szívedet sosem tudod elhallgattatni A szíved elől sosem menekülhetsz el. Mi, emberi szívek meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás.. Vagy arra a kincsre, amely ahelyett, hogy előkerülne – rejtve marad – és akkor nagyon szenvedünk! /Paulo Coelho/
Az mindent tud, mivel a világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni. Ahol a szíved van, ott a kincsed. A szívedet sosem tudod elhallgattatni A szíved elől sosem menekülhetsz el. Mi, emberi szívek meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás.. Vagy arra a kincsre, amely ahelyett, hogy előkerülne – rejtve marad – és akkor nagyon szenvedünk! /Paulo Coelho/
Varga Z. Lajos Így Poetkodtok (Marie Marel) A szerelem menüsora
Így Poetkodtok (Marie Marel)
A szerelem menüsora
Csodaként kaptam tőled a menüsort,
Ez ma életem, szépíti a műsort,
Rabul ejt, nyűgöz, beste a testem,
Közben kuncogva a sajtot megettem!
Buja illattal paradicsom ragyog,
Közben bogyóid szedegetem, hagyod,
Kenyér-szelettel tömöm meg hasad,
Zsírban billegve hús, ami széthasad.
Fűszeres a vaj, kedveskedek neked,
Már dél előtt van, az óra tizenegy,
Ebédelni akarsz, ágynak esve,
Pirulva kordul a gyomrod keserve.
Új csodákat élek meg, a leveled
kibontva látok káposzta-fejeket,
Szenvedélyemnek ma párja nincsen.
Ananász belseje lett már a kincsem!
Fahéjas kelyhemben édesség marad,
Az idő pezsegve röppen, s elszalad,
Hogyan fokozzam vágyam gyönyörrel,
Vaníliakrémes, óriás bödönnel!
Varga Z. Lajos
A szerelem menüsora
Csodaként kaptam tőled a menüsort,
Ez ma életem, szépíti a műsort,
Rabul ejt, nyűgöz, beste a testem,
Közben kuncogva a sajtot megettem!
Buja illattal paradicsom ragyog,
Közben bogyóid szedegetem, hagyod,
Kenyér-szelettel tömöm meg hasad,
Zsírban billegve hús, ami széthasad.
Fűszeres a vaj, kedveskedek neked,
Már dél előtt van, az óra tizenegy,
Ebédelni akarsz, ágynak esve,
Pirulva kordul a gyomrod keserve.
Új csodákat élek meg, a leveled
kibontva látok káposzta-fejeket,
Szenvedélyemnek ma párja nincsen.
Ananász belseje lett már a kincsem!
Fahéjas kelyhemben édesség marad,
Az idő pezsegve röppen, s elszalad,
Hogyan fokozzam vágyam gyönyörrel,
Vaníliakrémes, óriás bödönnel!
Varga Z. Lajos
idézet
,Olyan jó lenne ha néha valaki megmondaná mit tegyek.A szívem ha őt látom jobban dobog,és tudom hogy nem szabad de mit lehet ellene tenni.A szívnek hogy lehet megmondani,hogy ne tegye mert ez helytelen"
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni... Valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatosos képeslap, mely - vörös és arany színekben – a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk
Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni... Valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatosos képeslap, mely - vörös és arany színekben – a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk
Szép álmokat!"
"Éjji szellő hangján suttognak a fák,
Csillagok a mélykék eget bevilágítják.
Elmondja az öreg Hold,altató dalát,
így kívánva neked gyönyörű éjszakát!
Szép álmokat!"
Csillagok a mélykék eget bevilágítják.
Elmondja az öreg Hold,altató dalát,
így kívánva neked gyönyörű éjszakát!
Szép álmokat!"
"Egy mosoly nem kerül semmibe
"Egy mosoly nem kerül semmibe,
és nagyot visz véghez. Gazdaggá teszi azt, aki kapja, és aki adja, nem lesz szegényebb. Csak egy pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él. Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy nélkülözni tudná, és senki sem olyan szegény, hogy ne tudná adni. A barátság érezheto jele. A mosoly nyugalmat ad a a fáradt embernek. Bátorságot önt a csüggedobe. Ha valamikor találkozol valakivel, aki nem adja meg neked a megérdemelt mosolyt, légy nagyllelku és ajándékozd meg te ot a mosolyoddal. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint aki nem tud mosolyogni másra."
és nagyot visz véghez. Gazdaggá teszi azt, aki kapja, és aki adja, nem lesz szegényebb. Csak egy pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él. Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy nélkülözni tudná, és senki sem olyan szegény, hogy ne tudná adni. A barátság érezheto jele. A mosoly nyugalmat ad a a fáradt embernek. Bátorságot önt a csüggedobe. Ha valamikor találkozol valakivel, aki nem adja meg neked a megérdemelt mosolyt, légy nagyllelku és ajándékozd meg te ot a mosolyoddal. Mert senkinek sincs akkora szüksége egy mosolyra, mint aki nem tud mosolyogni másra."
Szabó Magda Terítsd arcomra álmodat
Szabó Magda Terítsd arcomra álmodat
Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
az ég meggyűrődik, alázuhan,
a szél csücskeit összehúzza,
meg is köti, botjára szúrja,
elindul vele vándorútra,
s a föld ott marad egymaga,
se teteje, sem ablaka,
s akkor kinyitja viola
szemét a bársony szerelem,
s ott lebeg súlyos mosolya
a föld felett, mint kupola.
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, —
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!
Ó álmodó, micsoda álmokat
szoríthatsz fáradt szemhéjad alatt,
míg a nappalok szörnyű szőttesét
meg nem nyugvó agyad úgy fejti szét,
hogy mégis, újra, szebben összeáll,
rívó élet és mosolygó halál
a képen összebékél, elpihen,
s magára lel a sértett értelem.
A múltra hág az új fényben derengő
puhaszájú és érzékeny jövendő,
s nyomában ott léptet félénk lovon
a rózsástalpú, szelíd hajadon,
a hajnali reménység, szép húga;
az ég meggyűrődik, alázuhan,
a szél csücskeit összehúzza,
meg is köti, botjára szúrja,
elindul vele vándorútra,
s a föld ott marad egymaga,
se teteje, sem ablaka,
s akkor kinyitja viola
szemét a bársony szerelem,
s ott lebeg súlyos mosolya
a föld felett, mint kupola.
Ó, álmodó, nincs hit szivemben,
nincs isten, aki óvna engem,
anyámnál is öregebb lettem,
s a halál egyre közelebb, —
terítsd arcomra álmodat majd,
mint egy szemfödelet!
Egy pillanat volt minden
Egy pillanat volt minden,
Egy pillanat, mely az idővel tűnik el.
A létem, az egész életem egy pillanat csupán, ameddig létezem.
Az idő vas markából, amit kitépek,
Annyi jut nekem, de többet nem is kérek.
Addig szeretnék boldog lenni, jót tenni,
Addig szeretnék az emberek közt ember lenni,
Addig szeretnék adni, s amit adnak elvenni,
Addig szeretnék, amíg itt vagyok, s nem kell elmenni.
S én hálás vagyok minden egyes percért,
Minden szóért, minden ölelésért,
Amit a Szeretteimtől kapok.
Hálás vagyok minden egyes szívverésért,
Minden apró lélegzetért,
Mellyel magamba szívhatok mindent, amit szeretek nagyon.
Ezek azok a pillanatok,
Melyektől fényesebbek a csillagok,
És szebbek lesznek a holnapok.
Nem keresem hogyan, miért,
Mert tudom azt, hogy KIÉRT!
Lehet nem vagyok tökéletes,
Lehet a világot sem én váltom meg,
De a pillanat az enyém, amiért születtem!
Egy pillanat, mely az idővel tűnik el.
A létem, az egész életem egy pillanat csupán, ameddig létezem.
Az idő vas markából, amit kitépek,
Annyi jut nekem, de többet nem is kérek.
Addig szeretnék boldog lenni, jót tenni,
Addig szeretnék az emberek közt ember lenni,
Addig szeretnék adni, s amit adnak elvenni,
Addig szeretnék, amíg itt vagyok, s nem kell elmenni.
S én hálás vagyok minden egyes percért,
Minden szóért, minden ölelésért,
Amit a Szeretteimtől kapok.
Hálás vagyok minden egyes szívverésért,
Minden apró lélegzetért,
Mellyel magamba szívhatok mindent, amit szeretek nagyon.
Ezek azok a pillanatok,
Melyektől fényesebbek a csillagok,
És szebbek lesznek a holnapok.
Nem keresem hogyan, miért,
Mert tudom azt, hogy KIÉRT!
Lehet nem vagyok tökéletes,
Lehet a világot sem én váltom meg,
De a pillanat az enyém, amiért születtem!
VLAGYIMIR VISZOCKIJ: NEM SZERETEM
VLAGYIMIR VISZOCKIJ: NEM SZERETEM
Nem szeretem, ha fatális a végzet,
az élettől nincs életundorom.
Nem szeretem olyan szakát az évnek,
amely nem visszhangozza víg dalom.
Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
s a bigott rajongásban sem hiszek.
Nem szeretem azt, hogyha mások
piszkos kézzel fölbontják leveleimet.
Nem szeretem, ha előtte időnek
félbeszakítják a beszélgetést.
Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
vagy bőrünket perzseli lövés.
Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
a kétkedés fullánkja biztosabb,
mint az a tű, amely valótlant s valódit
csak egybefércel néhány perc alatt.
Nem szeretem a hájas biztonságot,
mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
hol elvetettük a "becsület" szavát.
Ha szárnyakat találok összetörten,
nincs bennem részvét, tudom biztosan.
Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
csak szánom megfeszített Krisztusom.
Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
Nem szeretem, hogyha lelkembe
másznak, s ha beleköpnek,
nem is tűrhetem.
Nem szeretek lovardát és arénát,
hol milliót cserél sok ostoba.
Bármi jöhet, bármit is élek még át,
ezt megszeretni nem tudom soha.
fordította: Veress Miklós
Nem szeretem, ha fatális a végzet,
az élettől nincs életundorom.
Nem szeretem olyan szakát az évnek,
amely nem visszhangozza víg dalom.
Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
s a bigott rajongásban sem hiszek.
Nem szeretem azt, hogyha mások
piszkos kézzel fölbontják leveleimet.
Nem szeretem, ha előtte időnek
félbeszakítják a beszélgetést.
Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
vagy bőrünket perzseli lövés.
Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
a kétkedés fullánkja biztosabb,
mint az a tű, amely valótlant s valódit
csak egybefércel néhány perc alatt.
Nem szeretem a hájas biztonságot,
mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
hol elvetettük a "becsület" szavát.
Ha szárnyakat találok összetörten,
nincs bennem részvét, tudom biztosan.
Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
csak szánom megfeszített Krisztusom.
Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
Nem szeretem, hogyha lelkembe
másznak, s ha beleköpnek,
nem is tűrhetem.
Nem szeretek lovardát és arénát,
hol milliót cserél sok ostoba.
Bármi jöhet, bármit is élek még át,
ezt megszeretni nem tudom soha.
fordította: Veress Miklós
Tatiosz idézet
"Mindent bearanyozni:
a reggelt,a nappalt,az éjszakát,
Mindent megérteni:
az embert és sorsát,
mindent jobbá tenni:
először önmagunkat,
és általunk a világot!"
Tatiosz
a reggelt,a nappalt,az éjszakát,
Mindent megérteni:
az embert és sorsát,
mindent jobbá tenni:
először önmagunkat,
és általunk a világot!"
Tatiosz
Radnóti Miklós - Hasonlatok
Radnóti Miklós - Hasonlatok
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s rejtelmes ízű vagy,
olyan vagy, mint a mák,
s akár a folyton gyűrűző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,
olyan vagy mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,
és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst-
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,
s mint napsütötte égiháború :
sötétarany,-
ha megharagszol, ép
olyan vagy mint az ú,
mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.
E. ISENHOUR: Add tovább!
E. Isenhour:
Add tovább!
Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!
Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!
Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!
Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!
Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!
Add tovább!
Ha van valamid, ami jó,
Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság:
Hozhatja Isten áldását.
Add tovább!
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,
De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,
Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább!
Ne feledd a másik fájdalmát!
Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó vagy egy mosoly
Áldás lehet a másikon.
Add tovább!
Ha tudsz egy kedves történetet,
Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád,
Mely segít elűzni a másik bánatát,
Add tovább!
Ne légy önző a szívedben,
De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered,
Hogy társaid is egyenek.
Add tovább!
Ha Isten meghallgatta imád,
S az égből áldást küldött le rád,
Ne tartsd meg csak magadnak,
Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább!
Müller Péter idézet
"Életünk valóságos állapota az,amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket,és elkezdünk egymásban, egymásért élni." Müller Péter Szeretet könyv-
Ernest Hemingway idézet
Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy
embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk
titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk
bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és
nagyon boldogok legyünk.”
(Ernest Hemingway)
embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk
titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk
bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és
nagyon boldogok legyünk.”
(Ernest Hemingway)
MOLNÁR FERENC idézet
MOLNÁR FERENC
"Minden kis viaszgyertya megtanít bennünket arra,
hogy érdemes egy kis fényért,melegért tövig égni,
mert a kis dolgok fénye az,amely széppé,meleggé teszi az életet!"
"Minden kis viaszgyertya megtanít bennünket arra,
hogy érdemes egy kis fényért,melegért tövig égni,
mert a kis dolgok fénye az,amely széppé,meleggé teszi az életet!"
Paulo Coelho Hallgass a szívedre
Hallgass a szívedre.
Az mindent tud, mivel a világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni.
Ahol a szíved van, ott a kincsed.
A szívedet sosem tudod elhallgattatni
A szíved elől sosem menekülhetsz el.
Mi, emberi szívek meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás..
Vagy arra a kincsre, amely ahelyett, hogy előkerülne – rejtve marad – és akkor nagyon szenvedünk!
/Paulo Coelho/
Az mindent tud, mivel a világlélekből jött, s egyszer majd oda fog visszatérni.
Ahol a szíved van, ott a kincsed.
A szívedet sosem tudod elhallgattatni
A szíved elől sosem menekülhetsz el.
Mi, emberi szívek meghalunk a félelemtől, ha csak rágondolunk a szeretett lényre, aki örökre elmegy, vagy arra a pillanatra, amikor meghiúsul a várakozás..
Vagy arra a kincsre, amely ahelyett, hogy előkerülne – rejtve marad – és akkor nagyon szenvedünk!
/Paulo Coelho/
L. Simon László: Minden reggel
Simon László: Minden reggel
Ki szelet vet, vihart arat.
Hány év telt el egy nap alatt?
Mennyi kényszerű aratás,
megszegett eskü, fogadás,
ígéret és hamis tézis,
rossz döntés, ítélet;
mégis az egymást kioltó
vágyak ellenére tisztán látlak,
és tudom, nincs más út, irány,
minden reggel egy új nyitány,
egy másik kapu, átjáró,
amelyen át a rám váró
csábító lehetőségek titkos erdejébe lépek,
ahol bármerre indulok,
elmenekülni nem tudok.
Ki szelet vet, vihart arat.
Hány év telt el egy nap alatt?
Mennyi kényszerű aratás,
megszegett eskü, fogadás,
ígéret és hamis tézis,
rossz döntés, ítélet;
mégis az egymást kioltó
vágyak ellenére tisztán látlak,
és tudom, nincs más út, irány,
minden reggel egy új nyitány,
egy másik kapu, átjáró,
amelyen át a rám váró
csábító lehetőségek titkos erdejébe lépek,
ahol bármerre indulok,
elmenekülni nem tudok.
Szép Ernő PITYPANG
Szép Ernő PITYPANG
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja.
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Úgye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezitlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja.
VALENTINUS idézet
VALENTINUS
"Örülni tudok mások örömének.
Akkor is ha erre soha nem is kérnek.
Nem akarok semmikor rosszat senkinek.
Mosolyt is küldök harag nélkül bárkinek.
Mindezt érdek nélkül vidáman megteszem.
Ez így igazságos mindenkor,úgy hiszem."
"Örülni tudok mások örömének.
Akkor is ha erre soha nem is kérnek.
Nem akarok semmikor rosszat senkinek.
Mosolyt is küldök harag nélkül bárkinek.
Mindezt érdek nélkül vidáman megteszem.
Ez így igazságos mindenkor,úgy hiszem."
Seneca idézet
„Szeresd az embereket, és bocsáss meg nekik, amikor csak teheted --
mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb.
A megbocsátás háromszorosan is jó:
egyszer annak, akinek megbocsátottál,
aztán magadnak --
hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel --,
végezetül nemes emberi cselekedeted,
amellyel két embert egymáshoz szelídítettél,
átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.”
Seneca
mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb.
A megbocsátás háromszorosan is jó:
egyszer annak, akinek megbocsátottál,
aztán magadnak --
hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel --,
végezetül nemes emberi cselekedeted,
amellyel két embert egymáshoz szelídítettél,
átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.”
Seneca
A. Sz. Puskin: Anyegin (részlet) TATJÁNA LEVELE ANYÉGINHEZ
A. Sz. Puskin: Anyegin (részlet) TATJÁNA LEVELE ANYÉGINHEZ.
Én írok önnek - e lépéssel Mondhatok-e még egyebet? Ön - jól tudom - most megvetéssel Büntethet, sújthat engemet. De ha irántam kebelében Csak egyetlen szikrája kel A szánalomnak: nem hagy el. Higgye, hallgattam volna mélyen S ön szégyenem és mostoha Sorsom nem tudja meg soha: Ha van csak legkisebb reményem, Hogy önt, bár ritkán, láthatom, Ha csak hetenkint egy napon; Hogy hangját halljam és szavára Felelni alkalmam legyen, S az új találkozásig várva Gondoljak önre szüntelen. De ön, mint mondják, futva fut A társaságtól s rejtekében Unja az egyszerű falut... S mi nem tűnünk fel semmiképpen! Mért is jött látogatni? Én itt E csendes elvonult helyen Nem tudva önnek létezésit, Nem tudnám, mi a gyötrelem; S lecsillapulván egykoron még Hullámzó lelkem zajlata: Jött volna egy más, kit a szent ég Férjül nekem szánt és leendék Hű nő s erényes jó anya. Másé?... Nem, senki e világon Nem bírta volna e szívet; Az ég akarta, hogy világom Te légy - s tied vagyok, tied! Tudtam, hogy végre feltalállak; Záloga ennek életem; A földi lét őrangyalának Küldött az isten énnekem... Meg-megjelentél álmaimban, Kedves, mint ismeretlen már, Szemedben a varázs sugár Lebűvölt, hangod óh mi gyakran Csendült meg lelkem anda mélyén... Nem, ez nem álom volt! - Belépvén, Reád ismertem s döbbenő Szívem titkon súgá: ez ő! Te voltál, nemde, a ki vélem Beszélt sok estnek alkonyán, Midőn felháborult kedélyem Nyugalmáért imádkozám? Te voltál, ki a félhomályban Szobámnak árnyán megjelent, Kit én körülem sejtve, látva, Szerettem már mint idegent? Ki hozzám berepülve éjjel, Lehajlott vánkosom fölé, S e szívet földöntúli kéjjel, Boldog reménnyel ihleté? Ki vagy te, szólj! Védangyalom, Kit áldva kelljen áldanom? Vagy fondor szellemű kísértőm, S jövel, hogy fájdalmasan, sértőn Ábrándaimból felriassz? Lehet, hogy mind káprázat az, Mit zsenge lelkem álma látott, S csalképből alkoték világot, Mely jól tekintve szerte lebben... Bármint legyen! kezedbe tettem Szívem sorsát; ítélj, határozz! Hozzád, könnyűim tanújához Fordulok; lásd, oly egyedül Állok, nincs senkim, a ki értsen, Értelmem küzdve elmerül, Hallgatva tűröm szenvedésem. Óh jer! szemed tekintetével Ébreszd fel bennem a reményt, Vagy vess meg s dőre álmom tépd el, Érdemlett büntetéseként! Végzem - s átfutva levelem, Szégyen fog el és félelem... De bízom ön becsületében, Kezesem ez s oltalmam nékem.
Én írok önnek - e lépéssel Mondhatok-e még egyebet? Ön - jól tudom - most megvetéssel Büntethet, sújthat engemet. De ha irántam kebelében Csak egyetlen szikrája kel A szánalomnak: nem hagy el. Higgye, hallgattam volna mélyen S ön szégyenem és mostoha Sorsom nem tudja meg soha: Ha van csak legkisebb reményem, Hogy önt, bár ritkán, láthatom, Ha csak hetenkint egy napon; Hogy hangját halljam és szavára Felelni alkalmam legyen, S az új találkozásig várva Gondoljak önre szüntelen. De ön, mint mondják, futva fut A társaságtól s rejtekében Unja az egyszerű falut... S mi nem tűnünk fel semmiképpen! Mért is jött látogatni? Én itt E csendes elvonult helyen Nem tudva önnek létezésit, Nem tudnám, mi a gyötrelem; S lecsillapulván egykoron még Hullámzó lelkem zajlata: Jött volna egy más, kit a szent ég Férjül nekem szánt és leendék Hű nő s erényes jó anya. Másé?... Nem, senki e világon Nem bírta volna e szívet; Az ég akarta, hogy világom Te légy - s tied vagyok, tied! Tudtam, hogy végre feltalállak; Záloga ennek életem; A földi lét őrangyalának Küldött az isten énnekem... Meg-megjelentél álmaimban, Kedves, mint ismeretlen már, Szemedben a varázs sugár Lebűvölt, hangod óh mi gyakran Csendült meg lelkem anda mélyén... Nem, ez nem álom volt! - Belépvén, Reád ismertem s döbbenő Szívem titkon súgá: ez ő! Te voltál, nemde, a ki vélem Beszélt sok estnek alkonyán, Midőn felháborult kedélyem Nyugalmáért imádkozám? Te voltál, ki a félhomályban Szobámnak árnyán megjelent, Kit én körülem sejtve, látva, Szerettem már mint idegent? Ki hozzám berepülve éjjel, Lehajlott vánkosom fölé, S e szívet földöntúli kéjjel, Boldog reménnyel ihleté? Ki vagy te, szólj! Védangyalom, Kit áldva kelljen áldanom? Vagy fondor szellemű kísértőm, S jövel, hogy fájdalmasan, sértőn Ábrándaimból felriassz? Lehet, hogy mind káprázat az, Mit zsenge lelkem álma látott, S csalképből alkoték világot, Mely jól tekintve szerte lebben... Bármint legyen! kezedbe tettem Szívem sorsát; ítélj, határozz! Hozzád, könnyűim tanújához Fordulok; lásd, oly egyedül Állok, nincs senkim, a ki értsen, Értelmem küzdve elmerül, Hallgatva tűröm szenvedésem. Óh jer! szemed tekintetével Ébreszd fel bennem a reményt, Vagy vess meg s dőre álmom tépd el, Érdemlett büntetéseként! Végzem - s átfutva levelem, Szégyen fog el és félelem... De bízom ön becsületében, Kezesem ez s oltalmam nékem.
ÁLMOS KICSI MADÁRSEREG
ÁLMOS KICSI MADÁRSEREG
Álmos kicsi madársereg
gyűl fészkére, lel tanyát,
rejti őket lombrengeteg -
Jó éjszakát!
Forrás sóhajt, meg-megcsobban,
a mély erdő hallgatag,
kert-virág piheg nyugodtan -
Szép álmokat!
Hattyú vonul át a vizen,
s a nádasban elpihen;
álmodjál csak - angyal védjen! -
Szép csendesen!
Tündérhad száll az éjen át,
ragyog ezüstös holdvilág;
mély álmot hint, harmóniát -
Jó éjszakát!
(1934)
Kibédi Sándor fordítása
Álmos kicsi madársereg
gyűl fészkére, lel tanyát,
rejti őket lombrengeteg -
Jó éjszakát!
Forrás sóhajt, meg-megcsobban,
a mély erdő hallgatag,
kert-virág piheg nyugodtan -
Szép álmokat!
Hattyú vonul át a vizen,
s a nádasban elpihen;
álmodjál csak - angyal védjen! -
Szép csendesen!
Tündérhad száll az éjen át,
ragyog ezüstös holdvilág;
mély álmot hint, harmóniát -
Jó éjszakát!
(1934)
Kibédi Sándor fordítása
A piros üveggolyó
A piros üveggolyó
" A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot....
Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle,végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen... de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen egy mosollyal így szólt:
- Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almáért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.
Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a "csere" üzletét.
Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember.
Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben,igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mind a három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak.
Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat...
Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.
A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább.
Isten szeret Téged. Egy kívánságom számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben.
Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.
NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED
" A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot....
Kifizettem a krumplimat, de közben engem is megragadott a gyönyörű zöldbabos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle,végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
- Hello Barry, hogy vagy?
- Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki.
- Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
- Erősödik, napról-napra erősödik.
- Az jó. Segíthetek valamiben?
- Nem uram. Csak csodálom a babot.
- Szeretnél belőle hazavinni?
- Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
- Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
- Csak egy üveggolyóm van.
- Tényleg? Hadd nézzem csak.
- Tessék, itt van. Nagyon szép.
- Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
- Nem egészen... de majdnem.
- Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem.
- Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen egy mosollyal így szólt:
- Van még két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almáért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldséggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén.
Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a "csere" üzletét.
Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három fiatalember.
Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben,igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Mind a három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd tovább indultak.
Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
- Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tudja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessék tartozásukat...
Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen ujjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.
A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább.
Isten szeret Téged. Egy kívánságom számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben.
Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.
NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED
Wendy Jean Smith Barátom
"Barátom!
Te sohasem vársz el tőlem túl sokat.
Boldog vagy, ha sikert érek el,
de kudarcaim sem változtatnak meg.
Megadsz nekem minden segítséget,
ami csak tőled telik -
de még ennél is fontosabb,
hogy itt vagy nekem."
/Wendy Jean Smith/
Te sohasem vársz el tőlem túl sokat.
Boldog vagy, ha sikert érek el,
de kudarcaim sem változtatnak meg.
Megadsz nekem minden segítséget,
ami csak tőled telik -
de még ennél is fontosabb,
hogy itt vagy nekem."
/Wendy Jean Smith/
Mickiewicz Jó reggelt!
JÓ REGGELT!
Mickiewicz
Jó reggelt! - Nem merem zavarni... Tünde látvány!
Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,
a fél meg angyali orcáin szendereg,
mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.
Jó reggelt! - Fölpiheg, s a ködlő recehártyán
csillannak szeliden lágy fények és tüzek, -
Jó reggelt! - ajakán egy makacs légy bizseg...
Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.
Jó reggelt hoztam ím, s álmodó, gödrös orcád
úgy megfélemlitett. No fordulj ide, szólj hát:
Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e még vajon?
Jó reggelt! - A kezed... meg sem csókolhatom?
Azt mondod, menjek el? No jó... Tessék a szoknyád.
S kelj, öltözz és gyere... Jó reggelt, angyalom!
(Kardos László)
Mickiewicz
Jó reggelt! - Nem merem zavarni... Tünde látvány!
Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,
a fél meg angyali orcáin szendereg,
mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.
Jó reggelt! - Fölpiheg, s a ködlő recehártyán
csillannak szeliden lágy fények és tüzek, -
Jó reggelt! - ajakán egy makacs légy bizseg...
Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.
Jó reggelt hoztam ím, s álmodó, gödrös orcád
úgy megfélemlitett. No fordulj ide, szólj hát:
Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e még vajon?
Jó reggelt! - A kezed... meg sem csókolhatom?
Azt mondod, menjek el? No jó... Tessék a szoknyád.
S kelj, öltözz és gyere... Jó reggelt, angyalom!
(Kardos László)
Márai Sándor idézet
"...A barátság nem eszményi hangulat.A barátság szigorú emberi törvény.Az indulaton,az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben,a barátság törvénye.A barátságot nem érhette csalódás,mert nem akart a másiktól semmit,a barátot meg lehetett ölni,de a barátságot,mely a gyermekkorban szövődött két ember között,talán még a halál sem öli meg:"Nagyon szep gondolat...koszonom:o)Ezek a baratsagok a legszebb ajandekok egy eleten at.
Babits Mihály: Reggel
Babits Mihály: Reggel
Ottkünn a tavasznak napja ég
Jaj, nem tudok én fölkelni még!
Lelkemben zsibbad a gyönge vágy
bús testemet marasztja az ágy.
Bénult akarásom csak kesereg!
ó régi tavaszi reggelek!
Madárfütty, tervek, rebbenő szárny
friss kávé illata, templomárny
diákos friss ész, jó tanulás
nagy reggeli séta, elindulás
ó versek, versek víg üteme!
ó játszi munka szent öröme!
kedves várása, virágcsokor!
reggeli csókok! reggeli bor!
A tavasz fénye ma oly sivár,
Miért keljek föl újra? Mi vár?
Kocsizörgés jő az ablakon
Lovak zaja rúgja homlokom -
szomszéd szobából korhol a sok
könyv, már amit sosem olvasok
beíratlan papirlevelek -
bénult akarásom csak kesereg:
Ó fáradt, szomoru reggelek!
Mit álmodhattam? íszonyuat
hogy testem íly kimerült maradt.
És mit élhettem? rettenetet
hogy abból íly álom született
hogy szörnyü évek folyama-gyürt
lelkemben ily sár torlasza gyült.
Köröttem fájó haza, beteg
nép - de magam már nem szenvedek
csak fekszem az ágyon lankatag,
mint egy levágott szomoru tag.
Jöhetsz már, nap, tavasz! - a halott
tag meg sem érezi a napot
csak férgei kelnek tőle ki -
ó lelkem íszonyu férgei!
Ottkünn a tavasznak napja ég
Jaj, nem tudok én fölkelni még!
Lelkemben zsibbad a gyönge vágy
bús testemet marasztja az ágy.
Bénult akarásom csak kesereg!
ó régi tavaszi reggelek!
Madárfütty, tervek, rebbenő szárny
friss kávé illata, templomárny
diákos friss ész, jó tanulás
nagy reggeli séta, elindulás
ó versek, versek víg üteme!
ó játszi munka szent öröme!
kedves várása, virágcsokor!
reggeli csókok! reggeli bor!
A tavasz fénye ma oly sivár,
Miért keljek föl újra? Mi vár?
Kocsizörgés jő az ablakon
Lovak zaja rúgja homlokom -
szomszéd szobából korhol a sok
könyv, már amit sosem olvasok
beíratlan papirlevelek -
bénult akarásom csak kesereg:
Ó fáradt, szomoru reggelek!
Mit álmodhattam? íszonyuat
hogy testem íly kimerült maradt.
És mit élhettem? rettenetet
hogy abból íly álom született
hogy szörnyü évek folyama-gyürt
lelkemben ily sár torlasza gyült.
Köröttem fájó haza, beteg
nép - de magam már nem szenvedek
csak fekszem az ágyon lankatag,
mint egy levágott szomoru tag.
Jöhetsz már, nap, tavasz! - a halott
tag meg sem érezi a napot
csak férgei kelnek tőle ki -
ó lelkem íszonyu férgei!
Szabó Lőrinc: A bolond igazsága
Szabó Lőrinc: A bolond igazsága
Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –
Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –
Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.
Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.
Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,
én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –
Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! –
S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:
mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ…
És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,
s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.
Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –
Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –
Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.
Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.
Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,
én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –
Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! –
S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:
mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ…
És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,
s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.
Komáromi János Álmok
Komáromi János
Álmok
az álmok ébren elkísérnek
nappal is utolérnek
és finom rezdüléssel rád talál
amiről azt hitted nincsen
úgy érzed csak rád vár
miért élnél bilincsben
mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben
légből nőtt karok ölelnek
rád nevetnek távoli szép szemek
egy mosoly jelenti ...az életet
Álmok
az álmok ébren elkísérnek
nappal is utolérnek
és finom rezdüléssel rád talál
amiről azt hitted nincsen
úgy érzed csak rád vár
miért élnél bilincsben
mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben
légből nőtt karok ölelnek
rád nevetnek távoli szép szemek
egy mosoly jelenti ...az életet
Wendy Jean Smith Barátom
"Barátom!
Te sohasem vársz el tőlem túl sokat.
Boldog vagy, ha sikert érek el,
de kudarcaim sem változtatnak meg.
Megadsz nekem minden segítséget,
ami csak tőled telik -
de még ennél is fontosabb,
hogy itt vagy nekem."
/Wendy Jean Smith/
Te sohasem vársz el tőlem túl sokat.
Boldog vagy, ha sikert érek el,
de kudarcaim sem változtatnak meg.
Megadsz nekem minden segítséget,
ami csak tőled telik -
de még ennél is fontosabb,
hogy itt vagy nekem."
/Wendy Jean Smith/
Mickiewicz Jó reggelt!
Mickiewicz Jó reggelt!
Jó reggelt! - Nem merem zavarni... Tünde látvány!
Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,
a fél meg angyali orcáin szendereg,
mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.
Jó reggelt! - Fölpiheg, s a ködlő recehártyán
csillannak szeliden lágy fények és tüzek, -
Jó reggelt! - ajakán egy makacs légy bizseg...
Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.
Jó reggelt hoztam ím, s álmodó, gödrös orcád
úgy megfélemlitett. No fordulj ide, szólj hát:
Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e még vajon?
Jó reggelt! - A kezed... meg sem csókolhatom?
Azt mondod, menjek el? No jó... Tessék a szoknyád.
S kelj, öltözz és gyere... Jó reggelt, angyalom!
(Kardos László)
Jó reggelt! - Nem merem zavarni... Tünde látvány!
Fél-lelke mennyei tájak fölött lebeg,
a fél meg angyali orcáin szendereg,
mintha a nap felét ezüst gomolyba látnám.
Jó reggelt! - Fölpiheg, s a ködlő recehártyán
csillannak szeliden lágy fények és tüzek, -
Jó reggelt! - ajakán egy makacs légy bizseg...
Csak nézem, és a nap megvillan édes ágyán.
Jó reggelt hoztam ím, s álmodó, gödrös orcád
úgy megfélemlitett. No fordulj ide, szólj hát:
Vidáman kelsz-e ma? S szeretsz-e még vajon?
Jó reggelt! - A kezed... meg sem csókolhatom?
Azt mondod, menjek el? No jó... Tessék a szoknyád.
S kelj, öltözz és gyere... Jó reggelt, angyalom!
(Kardos László)
Idézet
"Semmi sem rendezettebb, mint az, amit a szeretet rendez el, és semmi sem szabadabb, mint amit a szeretet köt össze."
Babits Mihály idézet
"Ott künn a tavasznak napja eg.Jaj, nem tudok en folkelni meg!Lelkemben zsibbad a gyonge vagy,bus testemet marasztja az agy.Benult akarasom csak kesereg! O,regi tavaszi reggelek." [Babits Mihaly]
Szabó Lőrinc: A bolond igazsága
Szabó Lőrinc: A bolond igazsága
Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –
Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –
Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.
Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.
Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,
én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –
Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! –
S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:
mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ…
És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,
s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.
Sétáltunk, én s Dsié Jü, a bolond.
– Micsoda erő! élet! – mondtam én,
fölnézve egy zúgó tölgyóriásra;
neki meg sírásra görbült a szája:
– Erő? Ugyan! Hisz öngyilkos szegény! –
Tűzrózsa nyilt az útszélen. – Be boldog
lehet, hogy ily szép! – mondtam irigyen. –
– Szép? – Gyönyörű! – Társam szemébe könny gyűlt:
– Vak vagy, barátom, ez a rózsa őrült,
ha nem igaz, fusson ki a szemem! –
Tudtam, hogy bolond és most se lepett meg,
hogy tótágast áll benne a világ:
áldást osztott a gyomok mezején,
hirdette, hogy kártékony a tehén
s hogy minden más, a jó rossz s így tovább.
Mulattam rajta és a vita közben
kunyhómhoz értünk… (Lassan este lett.)
– Nem maradnál itt vacsorára? – Jó, –
mondta, s míg tovább folyt köztünk a szó,
ettünk sült húst és ittunk friss tejet.
Éjfélre járt, amikor lefeküdtünk;
s halljátok csak a furcsa folytatást!:
…A tetőből kilépett egy gerenda,
a székből egy láb, a falból a deszka,
elém bicegett és azt mondta: – Lásd,
én tölgy voltam, erő, maga az élet,
még bírtam volna néhány századot;
a korcs tovább él, hisz semmire sem kell,
én hős voltam, hát kivágott az ember
s most tüzelő és rabszolga vagyok! –
Még beszélt s már egy rózsa libegett be:
– Jaj, én őrült: letéptek! Jaj, miért
voltam olyan szép!… – S rögtön rá a tálban
elbődült a hús, mint tehén korában:
– Tagló fizetett a jóságomért! –
S új hangok jöttek: a liszt visszavágyott
a búzaföldre, a szelíd olaj
sírt, hogy el kell égnie, – kiabáltak,
hogy ami hasznos, mind magának árt csak,
és sistergett és áradt a zsivaj:
mint zenekar, jajdúltak fel a tárgyak
s az egész szoba gyalázta magát,
ordítva, hogy pfuj erő! pfuj tehetség!
és boldog a silányság és betegség
és hogy őrültek háza a világ…
És szívdobogva ébredtem a hangos
álomból… Csönd volt, sötét nyugalom,
csak a bolond hortyogott a sarokban…
De én már nem hittem a nyugalomban
s kezdtem átlátni önző agyamon,
s izgatottan cibáltam föl Dsié Jüt,
hogy… tán mégis… neki van igaza…
– Hagyj békén, marha! – felelt ő – köpök rád! –
és tovább horkolt… Aludt az igazság
s én virrasztottam egész éjszaka.
Komáromi János Álmok
Álmok
az álmok ébren elkísérnek
nappal is utolérnek
és finom rezdüléssel rád talál
amiről azt hitted nincsen
úgy érzed csak rád vár
miért élnél bilincsben
mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben
légből nőtt karok ölelnek
rád nevetnek távoli szép szemek
egy mosoly jelenti ...az életet
/Komáromi János/
az álmok ébren elkísérnek
nappal is utolérnek
és finom rezdüléssel rád talál
amiről azt hitted nincsen
úgy érzed csak rád vár
miért élnél bilincsben
mint gyönyörű keret,
úgy fog körbe a képzelet
és minden tettünk, amit szeretetünk diktál
megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében
és lelkünk az égbe száll
egyetlen őszinte ölelésben
légből nőtt karok ölelnek
rád nevetnek távoli szép szemek
egy mosoly jelenti ...az életet
/Komáromi János/
butterfly Sziklaszilárd barátság
butterfly
Sziklaszilárd barátság
Oly sok embert rejt a szívem,
Akikért harcolnék hűen.
Oly sok ember nyúlna felém,
De nekik nincsen remény.
Fáj, fáj, hogy csak egy vagyok,
Így osztódni nem tudok.
Nem marad semmi hát,
Csak a sziklaszilárd barátság,
Mely erős mint a szikla.
Nincs aki földbe tiporja.
A szikla is örökké áll,
Ilyen ez a szilárd barátság,
Jöjjön tél, fagy vagy orkán,
Nem dönti le a sziklát.
Ilyen az én lelkem is,
Mely rajtad mindig segít!
Bár néha megtörök,
De mint a szikla nem török!
Ne félj míg engem látsz,
Mert megmarad a barátság,
Mely míg élek szilárdan áll!
Sziklaszilárd barátság
Oly sok embert rejt a szívem,
Akikért harcolnék hűen.
Oly sok ember nyúlna felém,
De nekik nincsen remény.
Fáj, fáj, hogy csak egy vagyok,
Így osztódni nem tudok.
Nem marad semmi hát,
Csak a sziklaszilárd barátság,
Mely erős mint a szikla.
Nincs aki földbe tiporja.
A szikla is örökké áll,
Ilyen ez a szilárd barátság,
Jöjjön tél, fagy vagy orkán,
Nem dönti le a sziklát.
Ilyen az én lelkem is,
Mely rajtad mindig segít!
Bár néha megtörök,
De mint a szikla nem török!
Ne félj míg engem látsz,
Mert megmarad a barátság,
Mely míg élek szilárdan áll!
Mary Stevenson:
Mary Stevenson:
Lábnyomok a homokban
Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.
Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.
A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"
Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."
Lábnyomok a homokban
Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.
Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.
A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"
Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)