SZÉP VERSEK AMIT A BARÁTAIMTÓL KAPTAM

Soha ne becsüld le...

2008-12-03T21:14:00.001+01:00

Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat maga az élet...
A pillanat hozza a legnagyobb örömet,
és a pillanat hozza a legnyagyobb fájdalmat!
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet,
a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek,
a szakításé a legkeserűbbek,
és soha ne feledd,hogy a legkeserűbb pillanatot,
a legédesebb pillanatnak köszönheted!

Koki Diána Közöttünk élő Angyalok

2008-11-05T18:02:00.001+01:00

Koki Diána Közöttünk élő Angyalok

Vannak Angyalok akik
Kétségtelenül közöttünk élnek.
Mosolyukban melegség lappang,
S békére lelnek tőle a szívek.
Szemeik csillagként ragyognak
Vissza rám vagy éppen rád.
És elillan a keserűség, félelem,
S minden mi nyomaszt vagy bánt.
Egyetlen érintésüktől szertefoszlik
A didergető hideg, lelki téli csapadék,
Láthatatlan szárnyak nélkül léteznek,
Szavaikban ott rejlik a vigaszt nyújtó menedék.

Nekem is megvannak a saját
Angyalaim, bár Ők nem tudnak róla
Milyen hatalmas gyógyító erőket
Birtokolnak, csak vezetnek a helyes útra.
Soha az életben nem leszek képes
Meghálálni mindazt, amiket értem tettek,
Sem azt, hogyha a szükség hozta,
Ők mellettem voltak és mindenben segítettek.
köszönöm Nektek, hogy láthatatlan
Szárnyaitok alatt olykor megpihenhettem!
köszönöm aranyhajú, kék szemű barátnőméknek,
A Földre hullott Angyalaimnak, kik végigkísérik az életem!

Galgóczy Erzsébet Ki vagyok? Mi vagyok?

2008-11-05T17:51:00.001+01:00

Galgóczy Erzsébet Ki vagyok? Mi vagyok?

A nagy mindenségnek egy kis atomja,
S Te mégis meglátsz engem a porba?
Mi vagyok?.....

Egy gyenge kis hang a szent kórusodban,
S Te mégis hallassz engem onnan?
Mi vagyok?....

Kis rezgése a Te hatalmas erődnek.
S Te hívsz engem ?...
Segítőnek?.....
Mi vagyok?.....

Egy lankadt, hervadó kis szirom, szenvedő lélek.
S Te feltűzöl engem, mint ékszert?
Jézuskám!.....
Mondd, mi vagyok Néked?.....

Kicsi eszközöd.
Szenvedés, könny és vér,
Ki mindent elfeledve, mindig csak Téged néz.

Áprily Lajos: Ősz

2008-11-05T17:44:00.001+01:00

Áprily Lajos: Ősz

Most már a barna, dérütötte rónán
mulandóságról mond mesét a csend.
Most már szobádba halkan elvonulhatsz
s hallgathatod az álmodó Chopint.
Most már a kályhatűz víg ritmusára
merenghetsz szálló életed dalán,
míg bús ködökből búcsút int az erdő,
mint egy vöröshajú tündérleány.

Idézet

2008-11-05T17:29:00.000+01:00

Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége! És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy! Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből! Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz! Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda, használd ki minden percét többé el nem érheted soha! Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid, engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!

József Attila: Uram!

2008-11-05T17:27:00.001+01:00

József Attila: Uram!

Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,
Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,
Tán már nem is bús fájdalmam lobog,
Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.

Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,
Erény rongyán, bátorság mentebőrén,
Mégis mindent levetkezem, Uram,
S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.

Dús életemnek ifju vára omlott
Mohos magánnyá szépült és ma benne
Csak csipkebokrok nőnek, ó pedig
Egy lánynak csókja mind liliom lenne.

Uram, ki küldtél büszke vár urának,
Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.
Szelíd remeteként az öregek
Szűk szíve odvas odujába bujjon.

1923. júl. 28.

Őri István Álom-ének

2008-11-05T17:21:00.000+01:00

Őri István

Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet

ott lélek léleknek üzenhet,

s szív vallhat szívnek szerelmet.

Ott minden - mi itt nem - lelhető

ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

Az álmok világa furcsa szerzet

az álmokban virág vall virágnak szerelmet

az álmokban, ki' van, mind angyalok

fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés

s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.

Az álmokban zöld a fű, és minden vidám

az álmokban mindig süt a nap,

mint szép őszi délután,

amikor Ő jött feléd,

megfogtad szép kezét,

s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind' -

a valóban mögöttünk az Élet sündörög.

De sebaj! újra itt az éj,

csukd be szép szemed,

álmodj és remélj!

Balogh József: Mit kívánok

2008-11-05T17:14:00.001+01:00

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,

szép szereelmet, hű türelmet,

utakhoz fényt, csodát, álmot,

békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,

emberarcú emberséget,

verseket, célt, igazságot,

daltól derűs jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,

napfényt, amely el nem fárad,

tekintetet szembe nézve,

éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,

és mosolyból minél többet!

idézet

2008-11-05T17:13:00.001+01:00

Ha felidézzük, hogy mindnyájan őrültek vagyunk, az összes rejtély eltűnik és az élet dolgai magyarázatot nyernek.

2008-11-05T17:12:00.000+01:00

Mély erdőn ibolya-virág, elrejt jól a boróka-ág. Minek is rejt az az ág, gyere, tágas a világ, mély erdőn ibolya-virág.

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

2008-11-05T17:11:00.000+01:00

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
S én tíz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén te? Így rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.

Stephen Dolly idézet

2008-11-05T17:10:00.000+01:00

Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást. (Stephen Dolly)

Paolo Coelho idézet

2008-11-05T17:08:00.000+01:00

Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahová szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél! /Paolo Coelho/

Híd az örökkévalóságon át, Richard Bach

2008-11-05T17:06:00.000+01:00

Híd az örökkévalóságon át, Richard Bach

Lehet, hogy egymást kerestük egész eddigi életünkben. Most, hogy találkoztunk, most, hogy egy röpke pillanatra megízleltük, milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön, most csupán a félelmeim miatt el kell válnunk és soha többé nem találkozunk? Azzal töltöm majd a hátralévő napjaimat, hogy keresem azt, akit valójában már megtaláltam, csak nem volt bátorságom szeretni?

Csabai Lajos: Mindenszentek

2008-11-05T17:02:00.000+01:00

Csabai Lajos: Mindenszentek

Ha majd kint nyugszom a fűz alatt,
Ne hozz majd drága koszorút nekem!
Az ezer virágú krizantémok
Nem segítenek már szívemen.

Hiába mennek mások ezer virággal,
Jön a november, s elfagy mind.
Ne tarts a sírt versenyben díszítőkkel!
Nem lesz könnyebb a föld odakint.

Könnyebb csak lelkiismeretük lesz,
Mely hordja a vissza nem vont szavakat,
S százszor elmondják majd: köszönöm,
Mit szemükbe mondani nem tudtak.

A bántó szavaknak léleksebei
Millió virággal nem gyógyíthatók,
Hisz, kit köszönöm nélkül engedtek el,
Azok az órák vissza nem hozhatók.

Te ne légy köztük! Ha szívedben
Az őszben emlékek szép virága kél.
Csak egy szál gyertyát gyújts szobádban,
Kit szerettél, ott lesz veled majd, ne félj!

Müller Péter

2008-11-05T17:01:00.001+01:00

„Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fantom fájdalmát, ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az „idö gyógyít” – erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban – ha valóban szeretünk – nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövöre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.”

Mezey Katalin: A lélek néha

2008-11-05T16:59:00.000+01:00

Mezey Katalin: A lélek néha

A lélek néha csöndességre vágyik,
megnyugodni végre valamiben.
Mint gyermek, valakinek a mellkasára
hajtani bajtól zsibongó fejem.

Egy percre megpihenni elnyugodva,
nem kérődzni örök kétségeken.
A lélek vihar előtt csöndet áhít,
ha tudja is, hogy a vihar üzen.

Danó Tímea A reggel mosolya

2008-11-05T16:50:00.000+01:00

Danó Tímea A reggel mosolya

Édes, finom meleg bársony,
Arc simító langyosság.
Nap sugarát átölelő,
Édesen szép tarkaság:
Tisztaság,
Barátság.

Édes kávé friss illata,
Levegőben cikázva.
Táncot jár a napsugárral,
A mosolynak forrása:
Áldása,
Varázsa.

Friss pirítós jó illata,
Reggel táncra hívogat.
Forró tea jó zamata,
Kedvességre csalogat:
Hívogat,
Simogat.

Virág- dallam szín-pompája
Suhan át a hangokon.
Reggel vidám kicsi szálán,
Igaz barát szálakon:
Szárnyakon,
Ágakon.

Törhetetlen, igaz hű szál,
Barát bársony virágán.
Mely illata az égbe száll,
A reggelek aranyán:
Fonalán,
Mosolyán.

Jakus

2008-11-05T16:43:00.001+01:00

"Olyan mohón csókolta a dér, /hogy elpirult egy gesztenyelevél. /
/ A sápadtsága bíborszínre gyúlt.../Nászindulót az őszi szél dúdolt. // Szegény kis élet lázban reszketett / és tudta jól, hogy :elvégeztetett. // A dér ölében gubbasztott a vég / s a fagynak adta fényivó szívét. // Kisemmizetten összepöndörült / a szíve nélkül s haldokolva dűlt // a vén faágra, mint a búcsúzó, / ki azt zokogja : élni volna jó.// Apás kínjában felnyögött a fa,/ s az ágtól elvált búcsúzó fia // Hullott alá ...de ekkor jöttem én / s kezemre szállt a megfagyott levél. // Alant a földön csillogott a sár, / mint tátott száj, hogy elpusztítsa már. // Nem engedem, érett a szó belém. / Enyém marad a gesztenyelevél. // Hisz én se több, csak kis levél vagyok, /s ha jő a tél majd, én is meghalok. // Én is lehullok...óh, Uram, kezed / így fogjon fel majd akkor engemet." /Jakus/

Nagy Zoltán Az érem másik oldala

2008-11-05T16:40:00.000+01:00

Nagy Zoltán

Az érem másik oldala

Mosolyogj minden mosolyra,
írj dalt minden szóra,
búcsúztasd a Napot mikor nyugszik,
és áldd mikor érkezik,
szeress mikor szeretnek,
álmodj míg nem költenek,
élj azokkal akik élhetnek,
válaszolj ha kérdeznek,
nevess ha nevetnek,
és légy jó, amíg engednek.

Egyszer úgyis felbukkan
az érem másik oldala.

Cserényi Zsuzsánna Hoztam neked…

2008-11-05T16:36:00.001+01:00

Cserényi Zsuzsánna Hoztam neked…

Hoztam neked napot,
Hogy fényben lehessél.
Hoztam neked szellőt,
Hogy szárnyra kelhessél.

Hoztam neked vizet,
Hogy soha ne szomjazzál.
Hoztam lágy kenyeret,
Hogy azzal táplálkozzál.

Hoztam neked békét,
Néhány szóvirágot,
Hogy elűzzék mellőled
A szomorúságot.

A legvégére pedig
Csak önmagamat hoztam,
S fele barátságom,
A másik fele itt van.

Kempis Tamás Nagy dolog a szeretet.

2008-11-05T16:19:00.001+01:00

Kempis Tamás
"Nagy dolog a szeretet.
Valóban nagy jó, mely egyedül könnyít minden terhet, és egyaránt elvisel minden egyenetlent. A szeretet futván fut, örül, szalad és fel nem tartóztatható. Mindent elhagy, hogy mindent elnyerjen. A szeretet nem ismer határt, hanem minden módfelett buzgón lángol. A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná. A szeretet lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, hogy mindenhez van ereje. A szeretet vigyáz. Szunnyadván nem alszik, elfáradván meg nem bágyad, szorongattatván meg nem szorul, félvén nem retteg, hanem mint a sebes láng és égő fáklya felverődik és bátran átmegy mindenen."

Ady Endre: Délibáb-ősöm

2008-10-18T22:44:00.001+02:00

Ady Endre
Délibáb-ősöm Köd-városban

Fekete, komor árnyát
Láttam a Hortobágyon, az Égen.
Száz tornyú Köd-város előtt
Strázsált vad-kevélyen.

Vész-álmú, gyönge Isten,
Ki könnyes gőggel mered a Napba.
Olyan volt, mint én. Esküszöm:
Atyáimnak atyja.

»Atyám, a cifra ködben,
Megállj.« Ő álmodik. »Megállj.« Esengek
S ő szállt sötéten, álmodón,
Mint csoda-felleg.

Köd-város ingott-ringott.
»Jaj, szétszakad mindjárt ezer rongyra,
Atyám.« Rám néz s lép bátoran
Toronyról toronyra.

Félek

2008-10-18T22:22:00.001+02:00

Félek

Egy rövidke szó,
mit kimondani nehéz,
Főleg Neked,
kit elérni olyan nehéz

Úgy szeretném elmondani,
amit érzek
De félek,
te mind ezt nem érted

Bölcs szó

2008-10-18T22:18:00.002+02:00

Bölcs szó

Melyiket válasszam az Éjszakát vagy a Nappalt?
Mikor szemem csodákkal elfoglalt.
Ha Éjszaka "aludom" nem látom a Csillagot.
Mely mind színeiben csodásan ragyogott.
Ha Éjszaka éberen nézem az Eget.
Aludnom kell nappal, pedig a Nap éget.
Melyiket válasszam, vagyok búban, gondban.
Melyiket kedvelje létem jobban?

Az Égből Bölcs szó hallik felém.
Pihenhetsz, mert felhő is van elég.
Ilyenkor aludhatsz nem ér vád Téged.
Hogy elmulasztottad, s a Csillagot nem nézted.
A Bolygók és mind megbocsátanak.
Csak már később nem ott látszanak.

Rád fényes Nap köszönt az Égen.
Munkálkodhatsz, boldogan serényen.
Így váltakoznak Éjjelek s Nappalok.
Bölcsen van ez, így nem lehet panaszod.
Mindkettő a Tiéd, Éjjel és Nappal.
Csak tudnod kell, hogyan élj azokkal...

(nem ismerem az íróját

Rabindranath Tagore: Áldás

2008-10-18T22:15:00.001+02:00

Rabindranath Tagore: Áldás

Áldd meg ezt a parányi szívet, hófehér lelket,
mely elnyerte az ég csókját a földi életre.
Szereti a nap tündöklő fényét és az anyja
boldog mosolyát.
Nem gondol megvetéssel a porra, és nem vágyik
csillogó aranyra.
Áldd meg őt, és öleld szorosan a szívedre.

Száz keresztúton át idetalált. Ő tudja a
titkát, hogy választott ki a tömegből téged,
ajtód elé lépett, és kezedbe fogózva kérdezte
az útját.
Híven követ, csacsog, és nevet, és a szíve nem
ismeri a kételyt.
Õrizd hitét, vezesd biztos kézzel, és áldd meg őt.
Tedd a fejére a kezed, és kérd istenedet, hogy
ha parányi lába nyomában vészjósló hullámok
kelnek, fentről kapja a szelet, és kifeszített
vitorlákkal elérje a béke kikötőjét.
A nagy rohanásban ne felejtsd el őt, engedd,
hadd jöjjön közel szívedhez, s a kezed
pihentesd meg áldón a fején.

Ady Endre: Párizsban járt az ősz

2008-10-18T22:13:00.000+02:00

Ady Endre: Párizsban járt az ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

Ivan Krilov: Kutyabarátság

2008-10-18T22:12:00.000+02:00

Ivan Krilov: Kutyabarátság

A konyha ablaka alatt
lnapozott heki s Bodri, bár
úgy illett volna, hogy a kapunál
vigyázzanak
a házra; de mert jóllaktak s mivel
jólnevelet kutya nappal nem ugat
s nem akaszt tengelyt senkivel,
csöndben megtárgyaltál életük sok szabályát,
jó s réssz munka és gyakorlat tanácsát
s végül azt, hogy a mi a barátság.
"Mi lehet kedvesebb," szólt Bodri, "mint mikor
két jóbarát szíve igazán egybeforr?
Mindenkinek közös szolgálatára lenni,
egymás nélkül nem enni-inni:
be szép s barátunkért szirtknét helyt állani,
meghitt órákban együtt szállani
nemes mulatságok egébe:
ily örömöknek se mása, se vége!
Ha például mi ily barátok, ily dicső
testvérpár lehetnénk, Heki s Bodri, mi ketten:
bizisten
észre se vennők, hogy fut az idő!"
"Szád a szívemet mondta ki,"
felelt neki
Heki,
"úgyis rég fáj, hogy a közös udvarban annyit
civakodtunk. S miért? Gazdánknak hála, van mit
ennünk, és lakásunk, remek.
Sőt, ezenfelül is roppant szégyen előttem,
hogy noha hír s példaszó emleget
kutyahűséget és szívet,
ebországban éppúgy nincs még igaz barátság,
ahogy az emberek között sem."
"No, de mi majd példát adunk",
ujjongott Bodri, "nyújtsd a praclid!" - "Itt van!"
És lett ölelkezés, könny s eskü. Csókjaikban
büszke hit lángolt. "Ah, kihez hasonlítunk?"
Óh, én Oreszteszem!" "Drága Pyladeszem!"
"Távozz tőlünk, romlás, veszedelem!"
De sajnos, a szakács épp egy csontot dobott ki
a konyhaablakon: uccu, rá, Heki, Bodri!
Oresztesz s Pyladesz összeakaszkodott.
Mi maradt a frigből, amit kötöttek?
Zenebona, repülő szőrcsomók.
Végül vödör vizek kergették széjjel őket.
*
Ilyen barátokkal van tele a világ.
Bátran állíthatjuk, hogy a mai barát
szinte mind egy-kutya:
egy-test s egy-lélek szemre s messziről,
de ha közéjük konc repül,
olyanok, mint Heki s a Bodrija.
(Ford.: Szabó Lőrinc)

Szergej Jeszenyin BOKRAINK KÖZT

2008-10-18T22:11:00.001+02:00

Szergej Jeszenyin BOKRAINK KÖZT

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

/fordította: Rab Zsuzsa/

József Attila Születésnapodra.

2008-10-03T20:26:00.001+02:00

József Attila - Születésnapodra
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajóm, kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Azt kérded, ki az igazi, ki a valódi barát?

2008-10-03T20:24:00.000+02:00

Azt kérded, ki az igazi, ki a valódi barát?

Az, akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját, kit csendesen megvigasztalsz, ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, te átmászod hallgatása falát, kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát. Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elüzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, hogy alulmúlod őt, vagy túlszárnyalod. Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti, kivel jó a csend szavát hallgatni, s együtt merengeni. Kinek nem számít, mit vétesz, kis-e, vagy nagy hibát, kivel ha beszélhetsz, könnyebbé válik ez a nehéz világ. Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, s ha választásra kerül sor, te szó nélkül mellé állsz. Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér a világ összes, minden kincsénél. Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, kinek barátságát minden körülmény közt vállalod

Dsida Jenő - Itt Feledtek

2008-10-03T18:32:00.000+02:00

Dsida Jenő - Itt Feledtek

Dsida Jenő - Itt Feledtek

Jaj, milyen szánandó lehetek így,
sírásra görbült szájjal,
magamra húzva az est köpenyegét,
lelógó karokkal a rózsafa mellett.
Dehát egyedül vagyok,
felhő-kígyók kúsztak a csillagokra,
senki se láthat.

A csend-falon kísértet-újjak motoszkálnak,
nehéz illatok kapaszkodnak vállaimra.
Először csöndesen nyöszörgök,
aztán hangosabban sírok,
aztán az egyedüllét iszonyú félelmében
felszökök és rekedten kiabálok:

- Emberek, halló, emberek!
Idegyertek, itt állok a kertben,
ember vagyok, kétkezű, kétlábú, mint ti,
pirosszívű, vonagló életű,
azonfelül költő, aki szépeket akar írni
s felétek tárja karjait.
Gyertek ide, vegyetek körül, lármázzatok,
kérjetek verseket, tegyétek a lapokba,
adjatok sok pénzt, jó meleg ételt,
kínáljatok borral és szerelemmel,
csókoljatok meg, szeressetek!!
Hiszen tudom, hogy nem egyedül vagyok
a földön, él még valaki.
Jó emberek, ne hagyjatok elesni
gyöngén, reszkető ínnal,
átokkal piros, fiatal ajkamon -
Emberek! Emberek!

Kiáltásomra fülledt sötét a válasz,
senki sem felel.
Messziről ropogós muzsika olvadt foszlányai
folynak csiklandozva fülembe
s kétségbeesésemet végighengereli
a táncdobogás hömpölygő, zavaros gurulása.
Lakodalom van valahol az ezredik házban,
a nagy ucca végén. Oda mentek,
mindenki oda ment, az egész világ.

Engem itt feledtek.

Babits Mihály Őszi csengő.

2008-10-03T18:29:00.002+02:00

Babits Mihály Őszi csengő.

A drótcsengő a parkban megszólal
lágyan, halkan,
mert rázza az őszi szél;
zöld fönn a kapubálvány, de sárgul,
hulldogálván fáról a gyenge levél.
A drótcsengő a szélbe
oly szomorún zenél be
s a szívnek bánata kél.
Fenn zöld a kapu rácsa,
de zörg az év harácsa a földön:
őszi levél.
S a csengő csengve
mindég mert rázza durva vendég,
hívatlan északi szél,
bejő a zárt kapun át,
s hordozva hosszú gúnyát söpörget,
sárga levél.

IDÉZET

2008-10-03T18:28:00.001+02:00

"Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját, mert könnyen meglehet, hogy felvarrja más. Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját, mert könnyen meglehet, hogy meghallgatja más. Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert könnyen meglehet, hogy rámosolyog más. Aki szeret, szeresd s öleld meg naponta! mert könnyen meglehet, hogy megöleli más. És akkor - hidd el! - nem ő a hibás."

Ősz

2008-10-03T18:25:00.001+02:00

Ősz

Az őszi eső húsomba tép,
tovatűntek a szép napok,
lábam tétován néhányat lép,
elárvult tájon ballagok.
Jajgatva üvöltenek a fák,
levelüket borzolja a szél,
az elrepült nyarat siratják,
nyomukban fájdalom dala kél.
Didereg minden, madár, bokor,
összehúzza magát gerlepár,
e nedves ítélet nem jött jókor,
az egész táj jobb időket vár.

Weöres Sándor , Ballada három

2008-10-03T18:23:00.000+02:00

Weöres Sándor , Ballada három

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

————————-

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehúnyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.

————————–

Lehullott három falevél

tehetetlenül a világból.

Ott lenn a sár, fekete, mély -

ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Szilágyi Domonkos Ragyogj

2008-10-03T18:19:00.000+02:00

Szilágyi Domokos

Ragyogj!

Elaludtak a fák
a levelek libegnek
az álmok tudnak várni
az álmok nem sietnek

Tudjál álmokra várni
ahogy ők tudnak várni
rád
az éber csak így nem csalja meg
magát

A levelek fölött
álmos fények úsznak
az álmok fölragyognak
a fények elalusznak

Aludj fényekkel együtt
ragyogj álmokkal együtt

Márai Sándor

2008-10-03T18:18:00.001+02:00

Még mindig, valahányszor csak megszólal a telefon, végigfut rajtam az üde villanyütés, mintha a csörömpölés mögött tisztán és értelmesen megszólalna végre a Hang, melyre eszméletem első villanása óta várok - a Hang, amely végre megmondja, elhív, útbaigazít, s rögtön egyszerűbb és értelmesebb lesz minden. De mindeddig téves vagy fölösleges volt minden kapcsolás. Valami tökéletlen még: a találmány vagy a hozzá való élet. (Márai Sándor)

B. Radó Lili: ESTI DAL

2008-10-03T18:16:00.000+02:00

B. Radó Lili: ESTI DAL

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messzirõl nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehûl,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyû, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

Tóth Árpád: Álarcosan

2008-10-03T18:15:00.000+02:00

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Győrfi-Bátori Péter Lángoló jövő

2008-10-03T18:13:00.001+02:00

Győrfi-Bátori Péter
Lángoló jövő

Egyik helyből a másikba gurulunk.
Egyik pillanatból a másikba látunk.
Egyik megállóból a következőbe lépünk.
Egyik percről a másikra,
Egy könnycseppet és mosolyt kérünk.
Majd hosszú keskeny járdán lefelé,
Vagy egy négysávos országúton
Rohanunk felfelé.
Tornyokból ugrunk a magasságba.
Színekkel körülvéve,
Vágyunk a láthatatlanságra.
Remegő hanggal egy pocsolyában úszva.
Lángoló jéghegyektől mindenünket felgyújtva.
Félünk a csillogó távoltól.
Félünk az előttünk álló ajtótól.
Félünk a körülöttünk lévő emberektől.
Félünk egy igaz baráti öleléstől.
Fejünket dühösen a falba verjük.
És csendben a világgá kürtöljük,
Hogy rettegünk a jövőtől,
Az előttünk álló elkövetkezendőktől.
A mostantól és a két perc múlvától,
S az óra végtelen körbejárásától.

LOSCHITZ FERENC Avar

2008-10-03T18:08:00.001+02:00

LOSCHITZ FERENC Avar

Ma ősz van, és fonnyadt avarszag
leng a fák szoknyája alatt.
Összerakódott fölkavartak,
mind egy kis mozaik-darab.

Mind rozsdás, barna, nyálkás, nyegle,
összegyűrt, víztől tapadós,
míg te, készen új lendületre,
az ágak közül lehajolsz,

le, hozzájuk, az egybegyűrtek,
az egymás hátán bukdosók
hevével, ami hol kitüntet,
hol elrejt, ahogy száj a szót,

és suhanással, mintha lökne
a lég, azért hogy lerakódj,
és belekapaszkodj a földbe
vagy a világba valahogy.

A söprögető szél szitálja
hogy messze vagy közelre lök.
Hány földet érés büszke bája
tűnt el a rőt avar között?

Csak taposol benne, bejárva
távod, amit két pont kiad.
Nem több, mint lépéseid száma.
Nem hosszabb, mint az őszi nap.

Szabó Lőrinc Vasárnap

2008-10-03T18:06:00.000+02:00

Szabó Lőrinc Vasárnap

Az éjszaka tündér kezével
kihímezte a réteket.
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!

Jó reggelt! - mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.

Köszöngetek és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!

Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? - kérdeztem és gyülöltem,
ami jön, a vasárnapot:

míg volt remény, mindent gyülöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,

s most itt vagyok az Ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,

nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,

és letelepszem és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kivül,

túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.

Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén,

és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.

Szinte fáj, - de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, -

s egyszerre, boldogan, felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
lassankint vers lett a panaszból,
amit a fejem forgatott:

vers lett! s holnap pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, gyönyörű világ!

A mosoly értéke

2008-10-03T18:04:00.000+02:00

A mosoly értéke

“Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják. Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad. Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle. Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele. Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a természet legjobb orvossága a bajok ellen. Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni. …. Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni! Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!” (Dale Carnegie: Sikerkalauz)

Kaffka Margit: Színek és évek (részlet)

2008-10-03T18:01:00.000+02:00

Kaffka Margit: Színek és évek (részlet)

Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történik-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár, néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém, és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.

Kosztolányi Dezső Este

2008-10-03T17:56:00.001+02:00

Kosztolányi Dezső Este

Este, este...
Árnyak ingnak,
és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre,
egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe
künn a csengő.
A díván elbújik félve.
Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengetyűk.
Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók,
a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, néma csengetyűk.
Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek,
föl ne keltsük - csitt - e sok-sok alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek
s alszanak a fáradt, barna ajtók.

IDÉZET Dale Carnegie

2008-10-03T17:55:00.000+02:00

“A világon mindenki a boldogságot hajszolja - és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken, hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet - mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.” (Dale Carnegie)

Tóth Árpád : Esti sugárkoszorú

2008-10-03T17:54:00.000+02:00

Tóth Árpád

Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

Babits Mihály Korán ébredtem

2008-10-03T17:53:00.000+02:00

Babits Mihály Korán ébredtem

Korán ébredtem. Ablakom még
ki nem nyitotta a szemét,
s a Csönd nem hagyta abba a zenét,
örök zenéjét, melyet minden éjjel
elkezd és folytat, míg a durva ember
ki nem üti kezéből hegedűjét.
Egy vékony résből a falon
fény ömlik egy kis vonalon.

Alálebegnek a fogasról
ruháim mint kisértetek.
kisértetei nappali-magamnak,
a rabnak, rútnak, gondolattalannak,
amaz ügyetlen öklözőnek,
kit gyűlölök, ki majd föltámad,
s elfoglalja helyem e testben.
Ölelj, ölelj, ó ne eressz még,
ágyam, te különös vacok,
akit nem szőttelek magamnak,
mint fészkét a madár,
de enyém lettél szolgaságban,
te jó, te jó, te ölelő,
meleg és messze és magányos...

IDÉZET Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

2008-10-03T17:51:00.000+02:00

SZERETET
A szeretet Isten adománya, benne van a mindenségben és minden egyes homokszemcsében.
Szeress minden levelet,
Isten világosságának minden sugarát.
Szeresd az állatokat, szeresd a növényeket, szeress mindent.
Ha mindent szeretsz, fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.
Amint egyszer felfedezted, napról napra jobban meg fogod érteni.
Végül eljutsz odáig, hogy szeretetedben magadhoz öleled az egész világot.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Őri István: Álom-ének

2008-10-03T17:49:00.000+02:00

Őri István: Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki' van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -

Az álmokban így van mind' -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!

IDÉZET

2008-10-03T17:48:00.001+02:00

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd.
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Minthogyha újjászülten élnél.
Mit akar? -kérdd meg minden naptól,
És minden nap felel majd akkor.
Tetteidnek tudjál örülni.
Más tetteid tudd megbecsülni!
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre

A barátság kertje

2008-10-03T17:45:00.000+02:00

A barátság kertje

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,
melybe sok-sok kis magot elültethetsz.
Kedvesség és nevetés a locsolás,
s a szeretet lesz a kinyíló virág.
Türelem, megértés, gyengéd figyelem
napsütésnél jobban melegítenek,
Így nem hervad a szeretet virága,
s aki ültette, örökké csodálja.
Baráthoz akkor fordulunk,
Ha kell aki felvidítson.
A barátot nagyra tartjuk,
Hiszen kincs, nem holmi limlom.
A barát kincs Barát, aki életünkbe
Hoz száz örömöt és csodát.
Ha van barátod, majd meglátod,
Egyre szebb lesz a világ.

Áprily Lajos: Koromszem

2008-10-03T17:43:00.000+02:00

Áprily Lajos: Koromszem

Valami rossz tündér játszik velem:
kószálgatok a régi dombsoron
s a völgyek régi arcát nem lelem.
Valami rossz tündér játszik velem:
kitárul túl a régi hegyvilág
s nem küld felém futárt a végtelen.
Szememre fátyol szállott és homály,
s hiába csillog: bennem fáj a táj,
a mosolygása bennem fénytelen.
Valami rossz tündér játszik velem.

Tudom már. - Zúgó páncél-táltoson

vágtattam egyszer Vorarlbergen át.
Alattam mélység és patak rohant,
felettem kőszirt és lavina-gát.
A rhododendronos hegyoldalak
hajnal-sugártól lettek fényesek:
hó-hálósipkás óriás fiúk,
akkor keltek ködből az Alpesek.

Amint mellettünk némán elsuhant,
mese-országot ringatott a tó,
s valami súgta: "Szépség... drága perc...
ünnep, mely vissza nem fordítható..."

A napkirály parancsszavára fenn
a szűz magasság bíborosra gyúlt.
S a mozdony-füstből egy alattomos,
apró koromszem a szemembe hullt.

Szememre fátyol szállott és homály
s káprázhatott már, bennem fájt a táj,
bús lett a hajnal, mint az alkonyat,
s vitt, messze vitt a vágtató vonat.

Kószálgatok a régi dombsoron,
a völgyek régi arca nem nevet:
halálomig szememben hordozom
a vorarlbergi kis koromszemet.

Petőfi Sándor - ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

2008-09-21T16:42:00.001+02:00

Petőfi Sándor - ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem.

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Tóth Árpád! MA LELKEMET...

2008-09-21T16:41:00.000+02:00

Tóth Árpád! MA LELKEMET...

Ma lelkemet libegni bontom,
Mint zászlót zúgat szűzi szél,
Kitűzve büszke bástyaponton,
Magasra leng a horizonton,
És leng s ragyog és leng s zenél.

Ragyog és leng, mint drága kelme,
Melyet ha duzzaszt tiszta lég,
Úgy csattog, mintha énekelne,
S mint nagy selyemszárny, égbe kelne,
S kék keblére zárná az ég.

Nagypál István Álszent

2008-09-21T16:39:00.000+02:00

Nagypál István Álszent

Álszent képkeretben
Lógok a falon?

mártírként éltem
le életemet
mert soha nem volt
az hogy te vagy mi
csupán én
szenvedés vagy bájcsevej
sosem szerettem
(mégis csak ezt tettem)
Nárcisz lógott fülemen

virágcserépből az élet
kidőlt
ez nem holmi metafora
csupa életkép

valóság és álom között
semmi sincs
ki ezt éli meg
ki meg a másikat

Kis herceg lenni egy holdon
nem kunszt
mindenkinek megvan a maga meséje
életet lehelni nem kell
meg van az írva

mondhatok én itt árvalányhajat
meg egyebet
vagy akár kék eget
hasonlítgathatok összevissza
ha azt úgysem értitek

minek a versbeszéd
minek a munka
minek az
ha meg van írva

nem érdekel a mű
eleget játszottam már vele
elmondhatom a maximákat
vagy az álszent dumát
talán ez is az
még mindig tán

gúnyolódom magamon
még most is ebben a versben

mégis
a boldogsághoz már csak egy kell

hagyni magamat a tükörbe nézni
Nagypál István

Váci Mihály

2008-09-21T16:37:00.000+02:00

Váci Mihály-tól: "Nem elég álmodozni,egy nagy álom kell! Nem elég megérteni, de felismerni kell! Nem elég sejteni, hogy milyen kór jön el, jövőnket tudni kell. Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell. Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell,És nem elég akarni,de tenni-tenni kell. Nem elég a célt látni, járható útja kell, Nem elég útra lelni,az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek. Elől indulni el!"

Weöres Sándor: Tíz lépcső

2008-09-21T16:36:00.001+02:00

Weöres Sándor: Tíz lépcső

Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad. Nyûdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erõ legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Ûzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

Márai Sándor - Kíváncsian várom a keselyűt

2008-09-21T16:33:00.000+02:00

Márai Sándor - Kíváncsian várom a keselyűt

Márai Sándor - Kíváncsian várom a keselyűt

Nem tudom, mikor történt. Semmi se
Árulta el. Szemem, fogam, hajam
Nem adtak jelt. Neve nincs. Szomorúbb
Nem voltam, se vígabb, néztem hideg
Figyelemmel, mit látnom adatott.
Kutyám növését, s emberek jaját
Hallgattam, a kis, együgyű halál
Buta arcát lestem kíváncsian.
Nem tudom, mikor történt. Se a nap,
Az évszak sem jelezte. Tán hotel-
Ágyban feküdtem akkor. Vagy leány
Testét figyeltem, ahogy kéj veri,
Vagy nyakkendőm bogoztam, tán szmoking
Feszült rajtam, sétálva jöttem éjjel
Zenével a fülemben. Öregebb
Se lettem, nem ez az. Csak hirtelen
Elszakadt valami, sugár, fonál,
Hajszálerecske tán, mi kötözött
A többihez, mindenhez, ami él.
Nem vagyok rosszabb. Csak idegenebb,
Magányosabb. Azóta tart. Soha
Nem várok semmire. Szemem nyitott,
Így fekszem éjszaka. Csak idegen
lettem a földön, ennyi az egész.
A szemétdomb is túl finom nekem.
Kíváncsian várom a keselyűt.

Csukás István: Őszi ének

2008-09-21T16:30:00.000+02:00

Csukás István: Őszi ének

Forróságok, lobbanások után szelíd mámorral hozza kincsét a kifáradt ősz.
Hallod érveréseit, a monoton ritmust?
Ne még! – kiáltanád és borzongsz s fogod hűlő kezeit, nézed üveges, tört szemét: hunyorgat rád, mutatja gyűlő éveid.
S mert mást nem tudsz nézni, önmagadba mélyedsz, zubog a vér, kicsap: élet és enyészet!
E kettős képletű sors kísér, míg élek! Kettős tükörben vibrál életem, minden moccanásom s cserélnek forró kézzel a lét s a halál.
És megyek, nem gondolnék rá, de a lélek beleszédül néha, mint ki áll fortyogó mélység fölött, se földön, se égen –
És összegomolyog szívemben múlt s jövő, s kijózanít ólmos ömlő őszi eső.
Tisztán élni magamért s az életért!
A hemzsegő s összekoccanó kusza vágyakért, e széthulló őszi tájért!
Felelősség, amely a szót kikényszeríti s leláncol, ha futni vágynék!
Az egymásra halmozódó életekben lenni biztos ész, irányzék!
Igy állok a világ kereszttüzében: mérnek!
Nyugtass meg táj, ó, emberek!
Itt ez őszi ének.

Álmodj szépet

2008-09-21T16:28:00.001+02:00

Valahol, távol nagyon-nagyon messze,
Hol a csillagfények születnek meg este,
Létezik egy egészen aprócska kis ország.
Az a hely, ahol az álmainkat írják.
A szép álmokat kis zsákocskába varrják,
S aztán a kis manók mind-mind széjjelhordják.
Viszik a világ mindegyik részére,
S ráhintik az alvók lehunyt szemére.
Egy álommanó majd hozzád is elér.
Zsákját leteszi, s beledugja kezét.
Belemarkol a finom tündérporba,
Hogy a csillámokat a szemedbe szórja.
Aprócska kismanó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, ahogy nevet.
Óvatosan a homlokodon lépked,
Simogatja arcod.
Ugye Te is érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport róla szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És füledbe súgja: Álmodj nagyon szépet!

Gondolatok

2008-09-21T16:23:00.001+02:00

Fejed fölött..
Fejed fölött nagyon gyorsan szaladnak az évek,
Ha nem figyelsz a jövő is, már a múltba téved.
Sopánkodhatsz, hogy sok mindent Te sem vettél észre,
Bármit csinálsz, nem változik ezen semmi, mégse.

Életedben Te is láttál, sokszor délibábot,
Búsultál is, s talán sírtál, hol senki sem
látott.
Azt hitted, hogy csak veled komisz ez az élet,
Vesztegettél el ez alatt, sok-sok boldog évet.

Idősebben talán látod azt, hogy hol hibáztál,
Magadat és másokat is, csak csínján
bíráljál.
Utólag már bölcsnek lenni, nem nagy kunszt barátom,
De más döntéssel, hová jutnál, ezt magad sem látod.

Azzal legyél elégedett, eddig mit elértél.
Talán ami legfontosabb, az a lelki békéd,
A múltad már nem változik, be kell végre látnod
A jövőd az, mit szebbé tehetsz ezen a világon.
.

Simon Roland Szüret

2008-09-21T16:22:00.000+02:00

Simon Roland Szüret

Csattog az olló, suhint a bicska
hull a nyár fürtje, szorgos a szüretelő had
szépen énekel egy csinos fruska
neki küldi októberi mosolyát a szőke nap

duruzsol a tűz, sül a rétes
dombok állják útját a télnek
csendéletté szelídülnek a képek
kandi szoba távoli ligetbe réved

arany, sárgaréz, rozsda
őszi avar, varázsos örvény
sebesen áramlik az idő sodra
tajtékja megtörik a tiszafa zöldjén

jer barát, tölts mézédes mustot
bús évszak kecses kelyhébe
oltsad mérhetetlen szomjod
ősz anyó jő, hogy levét borrá becézze

Lévay László: Szeresd a holnapot

2008-09-21T16:20:00.000+02:00

Lévay László: Szeresd a holnapot

Varázslatos e csöppnyi lét,
E félig kész világ.
Jó ha a rosszal öszeér,
A rossz a jóra hág.

Bolondozunk és kergetõzünk,
Körülugráljuk magunk.
Elhiszünk minden dõre szót,
Hogy szépek, jók vagyunk.

Ne higyj a színes ábrándoknak,
Elõbb - nézz majd körül.
Fakóvá lesz a csillogó,
S a légvár összedûl.

Szeresd a napot, s perceit,
Mert minden perc a holnapunk.
Örömbõl ritka pillanat,
Mit néha-néha elkapunk.

A lényeg

2008-09-21T16:16:00.001+02:00

A LÉNYEG/
A szépben az a legszebb ami leírhatatlan,
a vallomásban ami kimondhatatlan.
A csókban a búcsúzás vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
Levélhullásban erdők bánata,
bújócskás völgy ölében a haza,
vetésben remény, moccanás a magban,
kottasorokban rabul ejtett dallam,
két összekulcsolt kézben az ima,
remekművekben a harmónia,
részekben álma az egésznek,
és mindenben a lényeg,
a rejtőzködő, ami sosem látszik,
de a lélekhez szelídült anyagban
tündöklőn ott sugárzik.

Wass Albert Jó éjszakát

2008-09-21T16:14:00.000+02:00

Wass Albert Jó éjszakát

Késő van. Talán aludni fogok.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Nehezen szerzett nyugodalmamat
Szeretném megosztani veletek,
Testvéreim a végtelen világban.
Ma kiderült, ma csillagokat láttam,
Ma rendet láttam, és harmóniát.
Mielőtt behúnynám a szememet,
Elvégzem még ezt a vigiliát.
Ajtótokra varázs-jelet vetek.

Leborított lámpámat: lelkemet
Ajtóitok előtt meghordozom,
Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,
S magam módján talán imádkozom:
Aludjatok, szépet álmodjatok.

Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,
A lány lássa meg első kedvesét,
Az öregek hadd kalandozzanak
Emlékeik honában szerteszét.
A férfi lássa célnál önmagát.

Jó éjszakát, jó éjszakát.

Császár Túl kevés a szó

2008-09-21T16:10:00.001+02:00

Túl kevés a szó

Mint, aki rossz mesében jár,
S igazi társat nem talál,
Valahogy én is így voltam,
S féltem, hogy nincs olyan,
Akit a szívem régen vár.
Ó, ami most jó, attól jó,
Hogy tudom régen,
A rossz milyen, s hogy mit jelent
Hisz nem volt már csak jég és hó.
Te vagy az én megváltóm,
Gyönyörű új hang a zongorán,
A csend után. Nem álom ez, nézz rám!
Túl kevés a szó, Mert ez el nem mondható.
Úgyis minden rólad szól.
Túl kevés a szó,
Hogyan mondjam el, hogy jó?
Amit a szív ver, az állandó.
Valaki volt, de eltűnt rég,
Ezeregy álom hullott szét.
Gyere és írj egy új mesét!
Nem kérek túl sokat,
Csak amit te is vársz már rég.
Ó, ami most jó, tőled jó.
Rohan az élet, gyors folyó,
És változó.
De nem kell félned, véd egy szó.
Te vagy az én megváltóm,
Gyönyörű fény vagy eső után,
A vihar után -
Egy szerelem-szivárvány.
Túl kevés a szó,
Mert ez el nem mondható.
Úgyis minden rólad szól.
Túl kevés a szó,
Hogyan mondjam el, hogy jó?
Amit a szív ver, az állandó.
(császár)

Tatiosz: Kalimonasz bölcsessége

2008-09-21T16:06:00.000+02:00

Tatiosz: Kalimonasz bölcsessége

Mikor Platón megkérdezte tanítványaitól, mi a három legfőbb dolog, amely az élethez szükséges, Kalimonasz ezt válaszolta:
- Az élelem, a fegyver és a szeretet.
- Ha valamelyiktől meg kéne válnod, melyiket hagynád el? - kérdezte tőle Platón.
- A fegyvereket.
- És ha még egyről le kéne mondanod, melyiket hagynád el?
- Az élelmet - válaszolta Kalimonasz. - Fegyver nélkül az ellenség a halálba kerget, élelem nélkül éhen pusztulunk; de ha meggondolod, a halál évezredek óta az élet velejárója. Fegyverrel megvédhetjük, és élelemmel fenntarthatjuk az életünket, de vajon mit kezdenénk egy olyan élettel, amelyből hiányzik a szeretet?

Fordította: Vágó Zsuzsanna

Heltai Jenő: Apám

2008-09-21T16:05:00.000+02:00

Heltai Jenő: Apám

Egyszerű ember volt az apám
És nem hagyott semmit se rám,
Se pénzt, se nevet, se tanácsot,
Legyen emléke mindig áldott.
Tűrte, hogy járjak szabadon,
Sokszor de balga utamon,
Örült, ha vakmerőn repültem,
És nem szidott, ha tétlen ültem.
Ha ijesztett a meredek,
Kezem megfogta. Szeretett.
A szíve egy volt a szívemmel,
Mért nem lehettem olyan ember,
Mint az apám?

Halk, szűkszavú volt és szerény,
A bánat fátyla volt szemén.
Sok élőt, sok halottat gyászolt,
Az élet néki pusztaság volt,
Száz keserűség pohara,
Kegyetlen izzó Szahara,
Örök homok, kevés oázis.
Sokan bántották. Én is, más is.
De sohasem panaszkodott,
Férfi volt, bátor, bölcs, nyugodt.
A sok bajt elviselte mégis,
Mért nem tanultam meg tűrni én is,
Mint az apám?

Mikor ideje letelt,
Lázadón nem feleselt,
Meghalt, mikor meghalni kellett,
Senki sem állt az ágya mellett.
Én istenem, ha menni kell,
Add, én is így mehessek el,
Éjjel, sötétben, észrevétlen,,
Büszkén, magamban, ahogy éltem.
Mikor az élet menekül,
Haljak meg és is egyedül,
Egy vén díványra ráborulva,
És senkire se rászorulva,
Mint az apám.

Ady Endre Könnycseppek

2008-09-21T16:02:00.001+02:00

Ady Endre
Könnycseppek
I.

Hajadnak ékét adtad át:
Nem boldogít már e virág,
Éjszín hajadnak illatárja
Már nem bódít el... mindhiába!

Azt a virágot add nekem,
Mely ott hervad el kebleden,
Én könnyeim öntöm le rája...
Ez a virág a hit virága.

II.

Talán nem is a földön jártam:
A nőkben tiszta angyalt láttam,
Glória volt fejök felett,
Ők hozták földre az eget.

Most sétálok a sétatéren,
Amennyi szép lány, mind megnézem,
De jót egyről sem gondolok -
Hiszen csak gyönge nők azok!

III.

Ne félj, kis lány, nem írok már
Bús-szerelmes verseket,
Már ezután csak a borról,
A mámorról verselek.

Mióta kijózanodtam,
Megszerettem én a bort,
Adieu hát, gyermek-szerelem,
Üljük meg reá a tort!

Igmándi Szűcs István:Öszelő gondolat

2008-09-21T16:01:00.001+02:00

Igmándi Szűcs István:
Öszelő gondolat

Langyos szellő fut nevetve
a ritka liget fái közt.
Csillan a Nap
s megremeg a falevél
ott a görcsös ágakon
halk zörejjel porba hullt és
sárrá vált az avaron.
Tűnő évszak - ifjúkor,
zord vonat hát átrobogsz
az életünk nyarán?
Nincs megállás, érzem,
de tán lassítsd le a rohanást,
tárd szélesre az időt!
S utunkból így hosszabb lesz majd
a verőfényes délelőtt.

Luna Piena - Kopogtatás nélkül

2008-09-21T15:52:00.001+02:00

Luna Piena - Kopogtatás nélkül

Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék.
Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt!
Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.

János Lilla - A legszebb ajándék

2008-09-21T15:48:00.001+02:00

János Lilla - A legszebb ajándék

A legszebb ajándék nem a drága ékszer.
Nem a vagyon, pompa, csillogó papírba csomagolva, kis dobozban lapulva.
Nem a fény, a ragyogás.
Nem a szó, melyet hamisan ejt ki a száj.
Nem az ígéret egy szebb jövőről gazdagon.
Nem a pompás új ruha, a legmenőbb cipő, táska, tengerparti nyaralás.
Egy ölelés, melyben ott van a számítás.
A lebszebb ajándék, sajnos néha nagyon keresett.
Nem lehet megvásárolni, nem lehet kérni, ha nem megy.
Mert a legszebb ajándék a SZERETET...!!

Tatiosz

2008-09-21T15:47:00.000+02:00

"Elődeink hittek a bölcsességben,
azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság,
szeretetnek, szeretet a jutalma."
Taitosz

Áldott István Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

2008-09-21T15:41:00.001+02:00

Áldott István
Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

Mikor fáj a lét,
És nincs már tét,
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Mikor ébredne tested,
De álomba húz veszted,
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Régen azt súgta, szeret,
Most gyűlöl és megvet.
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Hová tűntek azok a szavak,
Melyek kézzel bontottak falat?
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Hová lett a világ dicsősége,
A szerelem értéke?
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Téged gyötör-e azon álom,
Hol van szerelmes párom?
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Neked fáj-e a tudat,
Más oldalán mutat?
Te vajon érzed-e?
Nagyon hiányzol…
Érzed-e, hogy bánt,
Mégis a legszentebb pánt,
Fáradt szíveden.
Nagyon hiányzol, Te.

Juhász Gyula - Ballada.

2008-09-21T15:31:00.000+02:00

Juhász Gyula - Ballada.

Tizenkét hószínű ménen
Tizenkét barna lovag.
Mennek a ködben, az éjben
Büszkén és hallgatag.

Mennek száz pusztaságon
És tüskén, bokron át
S hallanak messzevágyón
Egy mennyei orgonát.

Az üdvösségnek vára
Ki tudja, merre lehet,
Ők mennek télbe, nyárba,
Űzve a fellegeket.

Már majd valamennyi lovagnak
Galambősz szakálla van
S hogy lóhalálba rohannak,
Az idő velük rohan.

És köztük egy fiatal hős,
Ki néha visszatekint
S bámulja a hervatag, rőt
Erdőknek szépségeit.

Valami dallamra gondol,
Dajkája dúdolta talán,
Szeretne leszállni a lóról,
Heverni domb oldalán.

Meghalni, ajkán egy névvel,
Mint boldog, balga gyerek.
De tovább ügetnek a vének
És ő is utánuk ered.

horiu Jóéjt!

2008-09-21T15:28:00.001+02:00

horiu Jóéjt!

A végtelen pusztákon vágtázó
Kegyes lovas Isten
Tölgyekkel hárfázó
Utadon ő segítsen

Vigyázza ébren álmaid
Hogy szemeid fénye, lobogó fáklyáid
Békében oltódjanak ki a reggeli lármáig
A harmatos hajnali páráig

Gyönyörű termeted előtt
Hajoljanak a tölgyek
Altassanak a legelők
A bársonyosan zöldek

S halkan leheli a szél
Suttogva, üzenve beszél
Te szép!
Neked most Jóéjt!

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

2008-09-21T15:08:00.000+02:00

Vörösmarty Mihály: A merengőhöz

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

Fuchs Éva: Emelt fővel

2008-09-21T15:04:00.001+02:00

Fuchs Éva: Emelt fővel

Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.
S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat…

A.J. Christian: A Teljesség Hangja

2008-09-21T15:02:00.000+02:00

A.J. Christian: A Teljesség Hangja

Ha szeretnéd megélni önmagadat,
ha szeretnéd megismerni a titkokat,
ha szeretnéd megteremteni a vágyaidat,
egyszerűen éld meg azt, ami benned van,
éld meg azt, aki vagy.
Szégyen, félelem és szorongás nélkül legyél...
legyél ember, hogy több lehess, ...
legyél rossz, hogy jó lehess, ...
legyél kevés, hogy sok lehess.

részlet

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

2008-09-21T15:00:00.000+02:00

Major Gabriella: A boldogságmorzsák

A lelki szemeink filmszalagjára rögzített,
tetszőlegesen előhívható pillanatok.
Örök jelenidejű emlékeink, amiket
végig magunkkal viszünk.
A türelem jutalmai.
A türelemé, aminek olykor megadatik
elleshetni a pillanatot:
Amikor a bimbóból, a készülődésekkel teli
sejtelemből kipattannak a virág szirmai:
ahogy az ígéretből kibomlik
a teljesedés.
Amikor a bábból előbújik a lepke
és először mozduló szárnyán megcsillan
a születés hímpora.
Amikor a cseppkő könnyet ejt.
Amikor valaki egyszercsak megnyílik
számunkra görcs, póz, színészkedés,
félelem és félhomály nélkül.
Odahajol hozzánk és az arca, minden
mozdulata, szava és a lelke őszinte.
Kendőzetlen és - mert igaz ott és akkor -
gyönyörű és örök.
Nem szabadna hagyni, hogy az ilyen
közelségek, mint a varázs, megtörjenek.
Óvni kellene őket, oltalmazó kézzel
és eleven szívveréssel éltetni.
Amíg csak lehet.
Mert végig magunkkal visszük őket.

Harcos Katalin: Arcomra mosolyt csal az álom.

2008-09-21T14:43:00.002+02:00

Harcos Katalin
Arcomra mosolyt csal az álom.

Arcomra mosolyt csal az álom.

Szellő cirógatja a homlokom…

kék tündeszárnyad libbenni látom,

amint átsuhansz a lombokon.

Hangod zenél, csendül kacagásod.

Hová repülsz ragyogó tündérlány?

Talán a hős tündeharcost várod

palotád rejtett belsőudvarán?

De nem… csak barátnőd lépdel feléd.

Tenyerén szikrázó kristályt emel,

átnyújtja kincsét, és dalban mesél,

de titkait másnak nem mondja el.

Körül a vén erdő hallhatja csak,

s a vízesés boldogan megremeg,

mert oly szép a dal. Bár hallgatag,

dúdolva kíséri még léptedet.

Arcodra derűt csen az álmom.

Huncutság villan az ajkadon.

Táncos lépteidet visszavárom

bíborló, meseszép hajnalon!

Beatrice : Üzenetek

2008-09-21T14:25:00.001+02:00

Kedves álomképpel etessetek,
jól van Kedves
jelzem neked itt is jó a móka
Csóró vagyok, nem tagadom
BOCSÁNAT, HOGY ÉLEK!
(Beatrice : Üzenetek I.)

Dsida Jenő: Új Loreley-vers

2008-09-21T14:21:00.001+02:00

Dsida Jenő: Új Loreley-vers

Számot vetettem bús magammal
(nincs mit csodálni rajta) -
Alkony volt, szelíd, csolnakázós,
és ringatott a Rajna.

Boszorkányhites rajongással
vágtam az evezőket
s hittem; a sok alkonyi árnyék
szívemig fel nem nőhet.

Mielőtt még a bíborcsúcsok
fürdenének az éjben,
daltól igézve, tört sajkával
alszom hidegen mélyen.

Rohan, akinek vitorláját
esztelen vágya hajtja -
Felborzongott az esti szél,
és röpített a Rajna.

Hunyt szemmel szépen félig alva
a vég felé evezve,
keresztvetéssel hallgatóztam,
a zátony nincs is messze.

Régi végzettel úgy halok meg,
két karomat kitártan
reszketve dalban és mámorban!
...és vártam, egyre vártam.

Csend volt. Az alkony estbe hullott,
mint éltem merész titka.
Loreley csak egy szép hazugság,
mert üres volt a szikla.

Wass Albert :Őszi ajándék

2008-09-21T13:33:00.002+02:00

Wass Albert: Őszi dal

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.

Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk

2008-09-21T13:30:00.002+02:00

Reményik Sándor - Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Ady Endre: Egy párisi hajnalon

2008-09-21T13:30:00.001+02:00

Ady Endre: Egy párisi hajnalon

Sugaras a fejem s az arcom,
Amerre járok, száll a csönd, riad,
Fölkopogom az alvó Párist,
Fényével elönt a hajnali Nap.

Ki vagyok? A győzelmes éber,
Aki bevárta, íme, a Napot
S aki napfényes glóriában
Büszkén és egyedül maga ragyog.

Ki vagyok? A Napisten papja,
Ki áldozik az éjszaka torán.
Egy vén harang megkondul. Zúghatsz.
Én pap vagyok, de pogány pap, pogány.

Harangzúgás közt, hajnalfényben
Gyujtom a lángot a máglya alatt,
Táncolnak lelkemben s a máglyán
A sugarak, a napsugarak.

Evoé, szent ősláng, Napisten.
Még alszik itt e cifra rengeteg,
Én vártam, lestem a te jöttöd,
Papod vagyok, bolondod, beteged.

Sápadt vagyok? Piros sugárt rám.
Boldog Ad-üköm pirosabb legény
Volt, ugyebár, mikor papod volt?
Hej, sápadok már ezer éve én.

Szent Napkeletnek mártirja vagyok,
Aki enyhülést Nyugaton keres,
Táltosok átkos sarja talán.
Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess.

Gyűlölöm dancs, keleti fajtám,
Mely, hogy kifáradt, engemet adott,
Ki sápadtan fut Napnyugatra,
Hogy ott imádja Urát, a Napot.

Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.

Keleti vérem, ez a lomha,
Szomjúhozóan issza Nyugatot:
A Napisten legbúsabb papja,
Rég kiszórt, fáradt sugara vagyok.

Egy nóta csal. Rég dalolhatta
Szent Ázsiában szép, vad, barna lány,
Egy illat űz, csodavirágból
Lehelte tán be egyik ősanyám.

Valami ősi, régi rontás
Száll előttem s én lehajtom fejem,
Várok valamit. S amit várok,
Nem dicsőség, nem pénz, nem szerelem.

Mit várok? Semmit. Egy asszony
Utamba állt és néha csókot ad:
Sohse látott ez a csókos Páris
Betegebb és szomorúbb csókokat.

Várok. Lesz egy végső borzongás,
Napszálltakor jön, el fog jönni, el
S akkor majd hiába ébresztnek
Könnyes csókkal és csókos könnyüvel.

Elmúlik a Napisten papja,
A legfurcsább és a legbetegebb,
Aki fáradt volt, mielőtt élt
S aki még Párisban sem szeretett.

Evoé, szent ősláng, Napisten,
Kihuny a láng, Páris riadva zúg,
Új csatára indul az Élet,
A nagyszerű, a pompás, a hazug.

Én is megyek, kóbor, pogány hős,
Új, balga Don, modern, bolond lovag,
Ki, mi van is, irtja, kiszórja
Önlelkéből az áldott álmokat.

Sugaras a fejem s az arcom,
Zúg a harang, megyek lassan tovább:
Megáldozott a dús Párisnak
Kövein a legkoldusabb nomád.

Tóth Anett Életút

2008-09-21T13:27:00.001+02:00

Életút

Született: rózsaszín világban, mosolygó arcok között
Volt: álmokkal teli fellegek fölött
Járt: virágos mezőkön vitték szellők
Nőtt: foszlottak szerte a bárányos felhők

Megnőtt: más lett minden

Nézett: ártatlan szemekkel könnyfátyol mögött
Látott: szürke falat, szikla öklöt
Megdöbbent: hová a mézes élete
Sírt: csúf a világ, szörnyeteg
Félt: bújkáló sötét árnyaktól
Érzett: szeretett, szenvedett, vágyott

Álmodott: szeretetről, virágról
Remélt: valós álmot
Tett: pofon válaszolt
Felébredt: közönyt, vadságot látott

Álmodott
Felébredt
Álmodott
Felébredt
Álmodott...
Ember volt.

SZÉP ERNŐ: REGGELI VERS

2008-09-21T13:24:00.002+02:00

SZÉP ERNŐ: REGGELI VERS

Óh titkos és kegyetlen reggel...
Még visszafele húz az álmom,
Hogy egyszerre a nyoszolyámon
Fekszem bámész nyitott szemekkel.

Ezek a drága, fájó percek...
A folyosón ketten beszélnek,
Jaj, rám zuhant megint az élet,
Jaj, hogy aludnám még egy verset.

Nyujtózni a két gyönge karral...
Lenn egy zárt hintó sietett el
Szépséggel, kincscsel, asszonytesttel -
Nyújtózom és a két ló nyargal.

A nap a zászlóját kitűzte...
A szívemből feljön a bánat,
Száll, száll, mint egy hangtalan háznak
Messze elnyúló kéményfüstje.

2008-09-21T13:24:00.001+02:00

Álmodunk a reményről, változásról, tűzről, szeretetről, halálról, és egyszer csak bekövetkezik. Az álom valóra válik, és végül a válasz az élet nagy kérdéseire úgy bukkan fel, mint felkelő nap a hegyek mögül. Oly sok küzdelem, hogy az értelmét, a célját megleljük, végül egymásban találjuk meg azt. A közös átélt mesébe illő és evilági élmények. Alapvető emberi vágy, hogy megtaláljuk a hozzánk tartozókat, hogy kötődjünk, és hogy érezzük szívünk mélyén, hogy nem vagyunk egyedül. Hősök c. film

Wass Albert: Rózsaszirmok

2008-09-21T13:06:00.000+02:00

Wass Albert: Rózsaszirmok

Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak...

Hanem egyszer, zúgó fergetegben
A Szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltűnt a sötét fellegek mögött...

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...

Mit is?

2008-09-21T13:05:00.001+02:00

Mit is?
Mosolygós kis csillagokat,
angyalszárnyú szitakötőket,
bolyhos bárányfelhőket,
csillogó hópelyheket,
gomböc holdat,
teljesülő kívánságokat,
szép álmokat!

BABITS MIHÁLY: MAGYAR SZONETT AZ ŐSZRŐL

2008-09-21T13:04:00.001+02:00

BABITS MIHÁLY: MAGYAR SZONETT AZ ŐSZRŐL

Jön az ősz, már hullanak a cifra virágok
szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,
ha süvít a böjti szél: “Nincs szükség rátok!
Már vége a násznak, megestek a lányok."

Komolyan és szürkén, mint a gőgös szerény,
fiait ringatva ül a termés, helyén,
kész elbocsájtani a Szentmihály szelén
s hős anyaként halni a November derén.

S már érzi az éh nyúl, hogy a fű kopaszabb.
Jajgat a sok madár, folyton vérzik a nap.
Megy a gőzös, Pestre, füstje a földre csap.

Ideges a farkas a gyűrött erdőben.
Ideges az ember szíve a mezőben:
jön valami amit minden ért, csak ő nem.

Anatole France: A legnagyobb jótevönk

2008-09-21T13:02:00.000+02:00

Anatole France: A legnagyobb jótevönk

A boldog emberek nem
sokat tudnak az életről.
A fájdalom az
emberek nagy nevelője. Ő az, aki a
művészetekre, a költészetre, az erkölcsre
tanitotta őket; ő az, aki a hősiességet és
könyörületességet sugallta nekik; ő az,
aki értéket adott az életnek, amikor
megengedte, hogy áldozatul ajánljuk fel; ő
az a magasztos es jóságos
fájdalorn, aki a szerelembe beleoltotta a
végtelenséget…
Nincs nagyobb a világon a
fájdalomnál. De ha csakis a
fájdalom létezne a földön, nem tudnád
megkülönböztetni a boldogságtól, mint ahogy
az éjszakának sem volna neve, ha
sohasem kelne fel a nap.

Tatiosz

2008-09-21T12:21:00.000+02:00

Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás." / Tatiosz

Mindig csak adni (ismeretlen szerzõ)

2008-09-21T12:19:00.000+02:00

Mindig csak adni (ismeretlen szerzõ)

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerûen csak továbbadom.

Márai Sándor

2008-09-21T12:18:00.000+02:00

"Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között." (Márai Sándor)

Dsida Jenő: MENNI KELLENE HÁZRÓL HÁZRA

2008-09-21T12:17:00.000+02:00

DSIDA JENŐ

Menni kellene házról házra

Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom. Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó. Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!

Negro el Raven Almavirág illat

2008-09-21T12:16:00.001+02:00

Almavirág illat

Nehezen felejtem
Egyszeri pillanat
Talán sosem volt
Talán sosem lesz
Kerestem emberben
Azt hittem megletem
Találtam lelkemben
Azt hiszem elvesztem

Negro el Raven