Szita Zoltán: Az északi-fény balladája
Láttam a gyönyörű északi-fényt,
és titokban a szívembe költözött.
Láttam felderengni gyönyörű testét,
mikor fátyolos északi-fénybe öltözött.
És láttam titokzatos mosolyú arcát,
túl a hegyeken, a kéklő éjszakában.
Ahogy vívta csendes magányos harcát,
mint hős amazon egy ősi balladában.
Izzó fényből volt a két ölelő karja,
ahogy féltve átölelte a háborgó világot.
Ő mégis, csak a szeretetet akarta,
mert látta a sok komisz szomorúságot.
Igen! Ő az északi-fény, mondták halkan,
legyintve, az emberek egymás között.
De én tudtam már akkor, és azonnal,
hogy Ő, örökre a szívembe költözött.
És megszólalt lelkemben egy gyönyörű
dallam, - és zengett lelkem orgonája.
És a szívemben ott él már mindörökké,
az északi-fény gyönyörű balladája.