Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.
Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,
ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.
Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret……”
S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,
ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,
aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…….
csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,
de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.
Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, de amilyenek valójában vagyunk, arról senki sem.Voltaire
Babits Mihály: Játszottam a kezével
Babits Mihály: Játszottam a kezével
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska - igazán -
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.
Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
bús a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipő hajlása drága
vagy ujja láb és íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd
mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész.
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!
Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!
Áprily Lajos - Fogyó idő
Áprily Lajos - Fogyó idő
Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.
Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok.
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.
Tatiosz: Hinni kell...
Tatiosz: Hinni kell...
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod el- gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés... Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Hinned kell a boldogság Iehetőségeben, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod el- gondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés... Élni csupán a Iegtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vagyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.
Alhana : Élj úgy
Alhana : Élj úgy
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Mondd mennyit ér egy igaz szó,
Ha nem hallgatja senki sem?
Mennyit ér a bölcsesség,
Ha nincs mögötte értelem?
Mondd mit ér az irgalom,
Ha képmutatás övezi?
És mennyit ér a fájdalom,
Ha nem oszinte, emberi?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Ha láncok közt, mondd mit remélsz?
Élj hát úgy, hogy szabad légy,
Bátran vállald mennyit érsz!
Élj hát úgy, hogy bármit tégy,
A tükörbe majd büszkén nézz!
Légy önmagad, az Egyetlen,
Minden perced igaz legyen!
Mondd mennyit ér a hatalom,
Ha ostoba és féktelen?
Mennyit ér a szerelem,
Ha szívtelen, lélektelen?
Mondd mit ér a szabadság,
Ha múló remény, semmi több?
Mennyit ér a boldogság,
Ha csak pillanatnyi káröröm?
Mennyit ér a becsület,
Ha béklyó csak, mi gúzsba köt?
És mennyit ér az igazság,
Ha körbelengi hazug köd?
Mondd mennyit ér a barátság,
Ha torbe csalja árulás?
És mennyit ér egy imádság,
Ha nem hiszed, hogy hallanák?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Mondd mennyit ér egy igaz szó,
Ha nem hallgatja senki sem?
Mennyit ér a bölcsesség,
Ha nincs mögötte értelem?
Mondd mit ér az irgalom,
Ha képmutatás övezi?
És mennyit ér a fájdalom,
Ha nem oszinte, emberi?
Élj hát úgy, hogy csak egyszer élsz!
Ha láncok közt, mondd mit remélsz?
Élj hát úgy, hogy szabad légy,
Bátran vállald mennyit érsz!
Élj hát úgy, hogy bármit tégy,
A tükörbe majd büszkén nézz!
Légy önmagad, az Egyetlen,
Minden perced igaz legyen!
Mondd mennyit ér a hatalom,
Ha ostoba és féktelen?
Mennyit ér a szerelem,
Ha szívtelen, lélektelen?
Mondd mit ér a szabadság,
Ha múló remény, semmi több?
Mennyit ér a boldogság,
Ha csak pillanatnyi káröröm?
Mennyit ér a becsület,
Ha béklyó csak, mi gúzsba köt?
És mennyit ér az igazság,
Ha körbelengi hazug köd?
Mondd mennyit ér a barátság,
Ha torbe csalja árulás?
És mennyit ér egy imádság,
Ha nem hiszed, hogy hallanák?
Wass Albert idézet
Wass Albert
"A barátság oka nem lehet véletlen, sem egymásra utaltság.
Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés.
A barátság oka,egyedül a barátság maga."
"A barátság oka nem lehet véletlen, sem egymásra utaltság.
Még kevésbé az azonos világnézeti beállítottság vagy politikai célkitűzés.
A barátság oka,egyedül a barátság maga."
REMÉNYIK SÁNDOR: Mindennapi kenyér
REMÉNYIK SÁNDOR: Mindennapi kenyér
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.
Thalis Silvenier Álmodj szépeket
Thalis Silvenier
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.
Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!
Álmodj szépeket
Valahol, távol a való világon,
Messzi túl a képzelet-határon,
Van egy egészen picinyke ország.
A hely, ahol az álmokat írják.
Az éj képeit zsákokba varrják,
S aztán kis manók mind széjjelhordják.
Elviszik a világ minden részére,
S belehintik az éberek szemébe.
Egy álommanó lám hozzád is elért.
Leteszi zsákját, beledugja kezét
És belemarkol a tündérporba,
Hogy a csillámot szemedbe szórja.
Csipetnyi manó, vajon hol lehet?
Nem látod őt, de hallod, hogy nevet.
Óvatosan a homlokodra lépked,
És arcod simogatja. Ugye érzed?
Kicsiny manó, tenyerét kinyitja,
S az álomport szemeidbe szórja.
Mosolyogva nézi, amint lehunyod őket,
És a füledbe súgja: Álmodj szépeket!
Marie Curie"Az élet egyikünk számára sem könnyű"
"Az élet egyikünk számára sem könnyű.
De nincs semmi baj,
ha az embernek van kitartása és némi önbizalma.
Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben.
És ezt a valamit mindenáron meg kell találnunk."
Marie Curie
De nincs semmi baj,
ha az embernek van kitartása és némi önbizalma.
Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben.
És ezt a valamit mindenáron meg kell találnunk."
Marie Curie
Őrizzék az álmodat
"Őrizzék az álmodat csillagszemű kisnyulak,
táncosléptű őzikék, szertelen vadlovak.
Álmodj szépeket, boldogságot hozó tündérlényeket,
kicsi csillagfényeket, szép emlékeket,
új reményeket, megmaradó szépségeket... "
táncosléptű őzikék, szertelen vadlovak.
Álmodj szépeket, boldogságot hozó tündérlényeket,
kicsi csillagfényeket, szép emlékeket,
új reményeket, megmaradó szépségeket... "
Dugasz István LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Dugasz István
LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Nem vagyunk mi elfelejtve
Álom vagyunk a sötétbe,
Ha felénk jön a nap útja
Felébredünk mi majd újra.
Álmaink, ha újból szállnak
Ránk még boldog percek várnak.
Csillagos ég a szívünkben,
Édes álom a lelkünkben.
A tengernek mély a medre,
De mélyebben van szívembe
A szeretet, ami éltet
Elfeledjük a sötétet.
Egy csillagot akar lelkünk
Mindig egyet, s arra menjünk.
Ha az utat megtaláljuk
Szép lesz újból a világunk.
Ez a csillag az, a szeretet,
Ha akarjuk mindig, lehet.
Hát akarjuk e csillagot
És legyen minden szívben ott.
LEGYEN MINDEN SZÍVBEN OTT
Nem vagyunk mi elfelejtve
Álom vagyunk a sötétbe,
Ha felénk jön a nap útja
Felébredünk mi majd újra.
Álmaink, ha újból szállnak
Ránk még boldog percek várnak.
Csillagos ég a szívünkben,
Édes álom a lelkünkben.
A tengernek mély a medre,
De mélyebben van szívembe
A szeretet, ami éltet
Elfeledjük a sötétet.
Egy csillagot akar lelkünk
Mindig egyet, s arra menjünk.
Ha az utat megtaláljuk
Szép lesz újból a világunk.
Ez a csillag az, a szeretet,
Ha akarjuk mindig, lehet.
Hát akarjuk e csillagot
És legyen minden szívben ott.
Gégény István: El nem mondott ima
Gégény István: El nem mondott ima
Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.
Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.
Mert az igaz fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szép szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.
Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám.
Fáj, hogy nem szólhatok.
Bár mondtam volna ezernyi szép gondolatot,
Mégis itt ülök szavaim börtönébe zárva,
Süket csendet hallgatok.
Fáj, mert adni vágytam,
Helyette most én kapok.
Mégsem bánom már, hogy így lett,
Hisz oly gyakran hiába szólalok.
Mert az igaz fohász nem az ajkakon,
Benn a szívben fakad.
Nem száll tova szép szavakon,
Örökre bensőm kincse marad.
Szállni tanul a lelkem,
Szólni a szám,
Közben a csend néma szárnyain
Az Úrhoz talál imám.
CSABAI LAJOS: BARÁTOD AZ...
Csabai Lajos:
BARÁTOD AZ...
Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.
Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.
BARÁTOD AZ...
Mondják egyesek: barátod az,
Ki melletted őrültségeidben is kitart
Ha mással vitába kerülsz
Igazat mindig néked ad.
Mondják, barátod az,
Ki bajban együtt sír veled
Bármi dologba fognál is
Mindenben segít neked.
Én azt mondom: barátod az,
Ki odaadja az utolsót is neked
Étkét megosztja, ha éhezel,
S érted vitázik, nem ellened.
Ki ha szakadék felé mégy
Nem veled tart, de elédbe áll!
Ha téveszme gyötri lelkedet,
Tükröt tart, segít, míg szíved
A jó útra ismét rátalál.
Ő kölcsön adja két szemét neked,
Ha nem engednek látni könnyeid,
S ha néha nem ért egyet veled,
Nem ellenséged ő! Ne hidd!
Mert abszolút igazság nincsen,
De van ki messziről jön, többet lát
S ha vehemens is, még nem kötekedő
Csak óvna, hogy ne kövess el hibát.
És ha mennie kell,
Mert vére, sorsa hajtja őt,
Nem úgy dob el Téged mint
Kiszolgált, megunt keszkenőt.
Wass Albert: Úttalan utakon
Wass Albert: Úttalan utakon
Úttalan útakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan útakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan útakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.
Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sohajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Úttalan útakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan útakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan útakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy "mindent felejtés".
Talán egy "mindent újrakezdés"
a végső sziklaszálon.
Úttalan útakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sohajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Idézet
Minden test olyan,mint a fűszál,
S egész dicsősége,mint mező virága:
Elhervad a fűszál és lehull a virág.
Minden virágszál le hull,minden fűszál elszárad.
Főleg,ha letapossuk."
S egész dicsősége,mint mező virága:
Elhervad a fűszál és lehull a virág.
Minden virágszál le hull,minden fűszál elszárad.
Főleg,ha letapossuk."
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani?
Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán téát inni véled
rubin téát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
Csendes Dallamok
Csendes Dallamok,Fénylő Csengettyűknek Dala, Legyen Szívednek Mindig A Szeretet Diadala! Hogy Lelkedben Öröm,Arcodon Mosoly Pihenjen, És Ha Fúj Majd A Szél, Csakis Jóóót Üzenjen!!"...
Kétféle beszélgetés van(Müller Péter: Szeretetkönyv)
“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
FÜST MILÁN: KUTYÁK
FÜST MILÁN: KUTYÁK
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el ablakom alatt, - állati rém magad is! - most végre elcsitulsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom.
Lassan haladsz el arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete ködeiből lép majd elő a nap.
De addig is... te nem állsz meg: a horizonton lassan áthaladsz...
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
Még egy napot élnem ó minek?
Ó mért kell élednem újra, mért kell, hogy a sárga derengés
Egyre libegőbb tüzére mégegyszer rámeredjek, mint a tébolyúlt?
Mért, hogy ki kell majd nyitnom fáradt szemeim,
Gondoktól tüzes szemeim s mint a tájékozatlan gyermek
Utánad bámulnom újra vonító alak?
Még egy napsütés? megúnt napsütés! S átkozott vigasság annak,
Ki rámbízott, - ó lélek! Rosszúl sáfárkodik az, érzem,
Ki rámbízott. Itt láncra lánc csörög.... hiába lobogó tűz,
Önmagának égő lámpa már az ember... S ahogy a kutyák megugatják a felszálló madarat
S az nevetve tűnik el... úgy bámulunk már utánad életünk!
A kutyák... igen! kik megtépnék gazdájukat előbb...
Ismered őket is? - s utóbb farkcsóválva sunyítanak:
Olyanok már az örömök. Meghökkennek előbb s habozva lépnek át
Csodálkozásomon. - Barátomnak, kit szerettem, vége van.
Minek élnem? - S én, ki dudorászva egykor
Lassan léptem be szobám ajtaján hány hajnalon!...
(- Ó mennyi bölcseséget összehordtunk!...)
S utóbb nevetve néztem eléd ablakomon túl acsarkodó nap! -
Ma tompán sírok.
Ismerem, oly jól ismerem már íveiteket vadászó kutyák!
Hogy azok nem vonzanak,
Vonításaitok is ismerem s nem félek azoktól. - Mint a vonuló tűz,
Mely egyes tájakon nyomtalan áthalad: -
Annyi volt életem.
Hajnalodik. S ki fekete kutyáiddal együtt-üvöltve
Vonúltál el ablakom alatt, - állati rém magad is! - most végre elcsitulsz.
Nem nézem vándorlásodat s tudom.
Lassan haladsz el arrafelé, hol egy kétesen szürke világ
Fekete ködeiből lép majd elő a nap.
De addig is... te nem állsz meg: a horizonton lassan áthaladsz...
A láncokat megoldod. S kutyáid szerte-vadásznak.
S így kezdődik a hajnal.
Még egy napot élnem ó minek?
Ó mért kell élednem újra, mért kell, hogy a sárga derengés
Egyre libegőbb tüzére mégegyszer rámeredjek, mint a tébolyúlt?
Mért, hogy ki kell majd nyitnom fáradt szemeim,
Gondoktól tüzes szemeim s mint a tájékozatlan gyermek
Utánad bámulnom újra vonító alak?
Még egy napsütés? megúnt napsütés! S átkozott vigasság annak,
Ki rámbízott, - ó lélek! Rosszúl sáfárkodik az, érzem,
Ki rámbízott. Itt láncra lánc csörög.... hiába lobogó tűz,
Önmagának égő lámpa már az ember... S ahogy a kutyák megugatják a felszálló madarat
S az nevetve tűnik el... úgy bámulunk már utánad életünk!
A kutyák... igen! kik megtépnék gazdájukat előbb...
Ismered őket is? - s utóbb farkcsóválva sunyítanak:
Olyanok már az örömök. Meghökkennek előbb s habozva lépnek át
Csodálkozásomon. - Barátomnak, kit szerettem, vége van.
Minek élnem? - S én, ki dudorászva egykor
Lassan léptem be szobám ajtaján hány hajnalon!...
(- Ó mennyi bölcseséget összehordtunk!...)
S utóbb nevetve néztem eléd ablakomon túl acsarkodó nap! -
Ma tompán sírok.
Ismerem, oly jól ismerem már íveiteket vadászó kutyák!
Hogy azok nem vonzanak,
Vonításaitok is ismerem s nem félek azoktól. - Mint a vonuló tűz,
Mely egyes tájakon nyomtalan áthalad: -
Annyi volt életem.
Vasmadár Ébresztő
Hajnali rigók szállnak fáról-fára,
ébresztőt fújnak csodás bús határra,
én is hallottam a nagy rikácsolást,
és szobám ablakából néztem a fát,
ahol huncutkodnak a kis madarak,
várva, hogy egyszer én is velük leszek,
éneklek szüntelen hogy milyen kerek
a világ, és hogy milyen szép az élet,
mert én higgyétek el csak ezért élek.
De sajnos nem éneklek velük reggel,
fáradt vagyok már akkor, szól a vekker
és riadtan kelek fel minden reggel,
úgy hiányzik akkor a csend és úgy kell,
mint egy falat kenyér, még akkor is fáj
a tegnapi szomorúság. De ne félj,
egyszer majd vidám napod lesz, és úgy kelsz,
mint a rigók kezdik napjukat, és mersz
úgy élni, ahogy azok a madarak
az ablak alatt, hol a boldogság lak.
ébresztőt fújnak csodás bús határra,
én is hallottam a nagy rikácsolást,
és szobám ablakából néztem a fát,
ahol huncutkodnak a kis madarak,
várva, hogy egyszer én is velük leszek,
éneklek szüntelen hogy milyen kerek
a világ, és hogy milyen szép az élet,
mert én higgyétek el csak ezért élek.
De sajnos nem éneklek velük reggel,
fáradt vagyok már akkor, szól a vekker
és riadtan kelek fel minden reggel,
úgy hiányzik akkor a csend és úgy kell,
mint egy falat kenyér, még akkor is fáj
a tegnapi szomorúság. De ne félj,
egyszer majd vidám napod lesz, és úgy kelsz,
mint a rigók kezdik napjukat, és mersz
úgy élni, ahogy azok a madarak
az ablak alatt, hol a boldogság lak.
Dévényi Erika: Tied a nap
Dévényi Erika: Tied a nap
Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.
Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Nem tudom Neked adni a Napot
De tudok adni egy pillanatot,
Mikor megállíthatod a rohanó időt,
Kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a Napot Neked adni,
Sugarával meleget árasztani,
De elküldöm neked szívem melegét,
Áldásként küldöm, legyen a Tiéd.
Nem tudom a Napot adni Neked,
De adom a szeretetem,
Ha fontos Neked, kezedbe veheted,
Ha megérintett, magaddal viheted.
A Napot Neked adni nem tudom,
Hiszen nincs is saját napom,
De van egy kis lángom, csak Neked,
Amely szeretetedért tőlem egy köszönet.
Szegedi Tibor Lélek ereje
Szegedi Tibor Lélek ereje
Hallottam egy szegény vakról,
ki fehér párnáról álmodott.
Nem aludt soha máson,
csak tépett vánkoson.
Egy nap teljesült az álma,
tiszta párnát tett,
poros vánkosára.
S az öröm oly igen gyógyítá meg testét,
Könnyes szemmel nevetett,
fájdalmát elfeledvén.
Hallottam egy szegény vakról,
ki fehér párnáról álmodott.
Nem aludt soha máson,
csak tépett vánkoson.
Egy nap teljesült az álma,
tiszta párnát tett,
poros vánkosára.
S az öröm oly igen gyógyítá meg testét,
Könnyes szemmel nevetett,
fájdalmát elfeledvén.
Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!
Szergej Jeszenyin: Szép jó reggelt!
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"
Erdődi Gábor fordítása
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villant
s pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"
Erdődi Gábor fordítása
Hemingway idézet
" Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak, és nagyon boldogak legyünk." (Hemingway)
Kaffka Margit: Csend
Kaffka Margit - Csend
Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.
De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen
- e csöndet ismerem.
Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.
De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen
- e csöndet ismerem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)